Irodalmi Szemle, 1988
1988/5 - FÓRUM - Révész Bertalan: A felsőfokú továbbtanulás főbb nemzetiségi összetevői
497 nevelés szempontjából két olyannyira nélkülözhetetlen tantárgynak is, mint az ének-zene és a képzőművészet. Gondoljuk csak el, mily szembeötlő nevelő-oktatói anomália, még a laikus számára is, hogy a Pedagógiai Karok (Pedagogické fakulty) évről évre meghirdetik a képzőművészet és ének-zene tanári szakot, noha — az óvónőképző kivételével — ezt a két tárgyat sem a gimnáziumokban, sem a szakközépiskolákban és szaktanintézetekben nem oktatjuk. Mivel a művészeti népiskolát jobbára csak a városi gyerekek végezhetik el, s ez az általános iskola végéig szintén befejeződik, a pályázók zöme — négy évi szünet után — képtelen megfelelni a felvételi vizsga követelményeinek, kivéve azon keveseket, akiknek a középiskolai évek alatt sikerült elvégezniük a művészeti népiskola második ciklusát is. Miután pedig tanulmányaikat elvégezték, az elhelyezkedés újabb gondokat jelent: ha ugyanis XY szlovák— ének—zene, orosz—ének—zene, magyar— képzőművészet szakos tanárként gimnáziumban, szakközépiskolában vagy szaktanintézetben nyer elhelyezést, éppen azt a tárgyat nem oktathatja (ének—zene, képzőművészet), amelyeknek a szakképzettségéért olyannyira meg kellett küzdenie. Avagy: egy másik (általános vagy művészeti) iskolában kell óiaadást vállalnia — ez utóbbi a jobb, a távlatos megoldás, csak éppen nem egyszerű és nem is mindig sikerül —, hogy taníthassa mindkét szakját, s hogy összejöjjön a kötelező órák penzuma. 4. Mivel nemzetiségi diákjaink az egyetemi-főiskolai felvételin nem vizsgázhatnak anyanyelvükön: eleve nincs biztosítva számukra az esélyegyenlőség. Igen, tudjuk: történtek intézkedések tanulóink szlovák nyelvtudását javítandó: a szlovák nyelv óraszámának emelése, a szlovák szakkonver- záció bevezetése, a ieál tantárgyak szlovák nyelvű szakterminológiájának tanítása stb., melyeknek ma már nyilvánvalóak az eredményei. Odáig azonban még jő ideig nem juthatunk el — különösen ha nem változik a gimnáziumok diákállományának minősége! —, hogy a 18 éves maturandus anyanyelvi szinten beszéljen még egy másik nyelvet, azaz: az anyanyelvén szerzett tudást valamennyi tantárgyból képes legyen azon a másik nyelven szakszerűen, ugyanolyan szinten előadni-közvetíteni, mint amelyiken tanulta. Mert a startnál csak így indulhatna egyenlő esélyekkel ... ! Legyünk végre őszinték: ma még ez nem megy. Holnap sem, esetleg holnapután már igen. S hogy ma még ez miért nem lehetséges? Pontosan azért, amiért számos termelőüzem évek óta nem teljesíti a tervet. Vagy: amiért a címeres mezt viselő jégkorongozőink mind nagyobb csalódást okoznak szurkolóiknak, sőt ország- nak-világnak. Mert: a peresztrojka nyomán íme ki merik mondani kormányférfiaink azt, amit régóta tudunk: az ipari termelés szinte minden területén jó ideje bajok vannak a minőséggel csakúgy, mint országosan a sport- és munkaerkölccsel... Egy biztos: az iskola, a nevelés, az oktatás része ama nagy egésznek, amit társadalomnak nevezünk, s ugyanazok a hajtó- és visszahúzó erők működnek a nevelő-oktatásban is, mint a társadalom többi területén. A megoldás, az előrelépés tehát csak egyidejűleg és komplex módon lehetséges. Mivel azonban a holnaphoz és a holnaputánhoz vezető út csak a mából kiindulva építhető, azt javasoljuk, hogy — a középiskolai felvételik mintájára — az oktatási kormányzat tegye lehetővé, hogy azok a magyar nemzetiségű diákok, akik anyanyelvükön végzik középiskolai tanulmányaikat, a felsőfokú tanintézetek felvételije során iskolájuk tanítási nyelvén vizsgázhassanak. 5. Az alap- és középiskolai anyanyelvű oktatás feltételezi, szükségessé teszi az anyanyelven való pedagógusképzést. Ma már a laikus is tudja, hogy egyik a másik nélkül nem létezhet. Mégis, ezen elvi, racionális felismerést nem követi kellőképpen a gyakorlat. Pedig — lévén szó a legérzékenyebb és legfontosabb nemzetiségi területről — A csehszlovák nevelő-oktató rendszer továbbfejlesztése című tervezet is egyértelműen leszögezi: a nemzetiségi alap- és középiskolák „valamennyi tantárgyát a tanulók anyanyelvén kell tanítani“. (Ďalší rozvoj československej výchovno- vzdelávacej sústavy. SPN, Bratislava 1977. 24., 50., 73. 1.) Ebből egyértelműen következik, hogy a pedagógusképzés sem történhet más nyelven. Felelősségteljes munkáját csakis az a tanár végezheti eredményesen, a társadalmi követelményeknek megfelelően, aki azon a nyelven képezi magát tanulmányai során — a matematikában, biológiában, történelemben stb. —, amelyen majd oktatnia, nevelnie kell. Elvégre az alap- és középfokon, a tanuló életkori sajátosságainak megfelelően: egyértelműen nevelő-oktatás folyik. Ez azt
