Irodalmi Szemle, 1988

1988/5 - FÓRUM - Révész Bertalan: A felsőfokú továbbtanulás főbb nemzetiségi összetevői

496 moárjai tanúsítják —, ha az iskola, a tanár kellő Időben észrevette a nyiladozó tehet­séget, majd annak természetéből kiindul­va, vonzáskörét felmérve s mindkettőt tiszteletben tartva valósult meg lépésről lépésre a tehetségnevelés — és sohasem eme komponensek ellenére vagy ezeket fi­gyelmen kívül hagyva . .. Mindezt jelesen tudjuk ma is, hiszen va­lamennyi felsőoktatási intézet nevelő-ok­tatói programjában évek óta igen előkelő helyet kap a tehetségnevelés, „a tehetsé­ges diákokról való különleges gondosko­dás követelménye“; az eredmények ennek ellenére a legkevésbé sem megnyugtatóak. Sok a terelés, a rábeszélés — s kevés a lelkesedés és hivatástudat... Talán soha­sem volt ennyi elégedetlen vagy csalódott gimnazista és egyetemista, mint napjaink­ban. Elégedetlenségük jobbára abból adó­dik, hogy más irányzatú, tartalmú tanul­mányokat kénytelenek végezni, mint ami­lyenhez hajlamaik révén kedvük lett vol­na. Vagyis: mivel a gimnáziumokban az idegen nyelveket, történelmet, földrajzot stb. nemcsak kiáltóan alacsony óraszám­ban otkatjuk, hanem az oktatás minősége, színvonala is messze elmarad a kívánttól: a humán érdeklődésű diákoknak (s ők vannak töbségben) nem áll módjukban ki­bontakoztatni igazi tehetségüket. Mitévők legyenek hát? Minthogy a műszaki tanul­mányokra való bejutás jóval nagyobb esé­lyekkel biztat — nekiveselkednek a reá­liáknak. S az eredmény? Felemás. Mert az eminensek is csak közepes eredmény fel­mutatására képesek — mig a szívük sze­rinti humán stúdiumban s majdan a hi­vatásul választott pályán kiválók lehetné­nek. Magunk is ismerhetjük és ismerünk több olyan tehetséges gimnazistát, akikből kiváló tudós kutató (történész, irodalmár vagy nyelvész) válhatott volna, ha iskolá­juk kellőképpen felkészíti őket nyelvek­ből és történelemből. 3. Diplomásaink alacsony százalékará­nyának további fontos okát-eredőjét abban látjuk, hogy a gimnázium jó ideje képte­len maradéktalanul ellátni legfőbb felada­tát: a felsőfokú tanulmányokra való fel­készítést. Ennek többrétű okai közül hadd említsünk néhányat: — A koncepciótlan nemzetiségi tanár­képzés következtében egyre nagyobb hiány mutatkozik idegen (angol, német) nyelv­szakos tanárokból, sőt hovatovább más szakosokból is. Hiányoznak középiskolá­inkból a fiatal, 25—40 év közötti lelkes, világot megváltani akaró tanárok; a tan­testületek átlagéletkora a kívánatosnál jó­val magasabb. — A jeles tanulók, sőt a tehetségek nem csekély hányada szakközépiskolába és szaktanintézetbe iratkozik, minek követ­keztében a gimnáziumi felvételi vizsga nem válogatási-rostálást jelent manapság, ha­nem toborzást, vagyis a pályázók minde­gyike felvételt nyer, csak így jön össze az a diáklétszám, amely a tervezett osz­tályok megnyitásához szükséges. Ennek az­után az az óhatatlan következménye, hogy az osztályoknak fele-kétharmada alkal­matlan a gimnáziumi tanulmányokra — következésképpen a felsőfokú továbbtanu­lás szóba sem jöhet. A szakközépiskolák és szaktanintézetek tehát — tetszik, nem tetszik — „elhódítják” a gimnáziumoktól a tehetséges tanulók jelentős részét, akik közül — szakérettségivel rendelkezvén — csak igen kevesen vállalják a felsőfokú to­vábbtanulást. S a következmény: mivel ilyeténképpen a tehetségkiválasztás me­chanizmusa tökéletlenül működik, nagyon sok tehetség menthetetlenül elkallódik, s ez a jövőre nézve cseppet sem megnyug­tató. — A gimnázium iránti érdeklődés meg­csappanásának okát leggyakrabban szinte kizárólagosan az egyetemre-főiskolára va­ló bejutás nehézségeivel magyarázzák, ho­lott ez csak egyike a befolyásoló ténye­zőknek, körülményeknek, s korántsem a legfontosabb. A döntő okot mi abban lát­juk, hogy a reál tantárgyakból közepes osz­tályzatú-tudású általános iskolai tanuló képtelen megfelelni a gimnáziumi matema­tika-fizikai osztályok támasztotta követel­ményeknek, ezért inkább a szakközépisko­lát választja; ha azonban humán osztály­ban tanulhatna, ahol kibontakoztathatná ez irányú képességeit, bizonyosan a gimnáziu­mot választaná. A szellemi teljesítmény növelése ma vi­lágszerte — a szocialista országokban meg különösen — elengedhetetlen követelmény. Ennek alapvető feltétele: az oktatás szín­vonalának emelése minden fokon. A gim­názium — lévén a középfok legfontosabb láncszeme — többek között azáltal nyerhet­né vissza tekintélyét, rangját, ha a mainál jóval rugalmasabb humán és reál tagolt- ságú tantárgystruktúrában valósíthatná meg a nevelő-oktatást. A humán osztályok­ban az eddiginél magasabb óraszámú ide­gen nyelveken és történelmen kívül meg­felelő helyet kell kapniuk az esztétikai

Next

/
Thumbnails
Contents