Irodalmi Szemle, 1988
1988/5 - FÓRUM - Húszéves a Madách Könyvkiadó - Dobos László: Közép-európai minta
492 A közös könyvkiadás röviden elmondható lényege: a Madách Könyvkiadó, illetve hát a csehszlovák fél Magyarországra exportálja az itteni magyar irodalom termékeit, valamint a szlovák és a cseh irodalom magyarra fordított alkotásait. A mi kivitelünk ellentéteként Magyarországról a világirodalom, a magyar klasszikus és kortárs irodalom, a gyermek- és ifjúsági irodalom műveit, valamint ismeretterjesztő kiadványokat hozunk be. Alapjában ez egy cseremechanizmus, a kereskedelem nyelvén kulturális értékek cseréje, amelyet mindkét ország anyagilag támogat, ezáltal a program keretében piacra kerülő könyvek kedvezményes áron kerülnek forgalomba. A közös könyvkiadás mechanizmusának alaptétele a kölcsönös előny. Éves elszámolásban e csere értéke pénzösszegben mindkét oldalon 500—500 ezer rubel, amit a két fél államközi szerződésben rögzít. A hitelesség kedvéért hozzá kell tennem: ez a rubelösszeg ma már nem felső határ, meghaladott, az elmúlt három-négy évben a Madách rendszeresen túlteljesíti kiviteli kötelezettségeit. Pontosabban túlteljesítheti; a magyar könyvpiac, számos gondja ellenére, fogad könyveket terven, illetve a meghatározott rubelkereten felül is. 1987-ben például a Madách által exportált könyvek értéke közel 800 ezer rubel volt. A számok s a száraz tények felsorolásán túl a közös könyvkiadás mechanizmusa és programja más szintű jelentések hordozója is. Van irodalmi jelentése: nemzeti kisebbségünk irodalma természetes módon érintkezhet nemzeti kultúrájával, szembesülhet annak értékrendjével, érintkezhet áramlataival, termékenyítő hatásokat építhet magába, s legjobb műveivel hathat is. Irodalmunk fogadásának, illetve befogadásának első mozzanata a kiadók szintjén történik, itt méretünk meg először, a kiadók szintjén. A kiadói véleményezés alapján történik a rendelés, a mi mit ér, miből mennyit. Ez a mozzanat egyszerre kereskedelmi és irodalmi — mondhatnám azt is, irodalompolitikai. Ennek kapcsán egy érdekes dolgot szeretnék megjegyezni: a csehszlovákiai magyar irodalom ma már jónak, legjobbnak mondott alkotásai sem érik el a magyar kortárs irodalom átlagpéldányszámát. Egy bűvös körben forgunk évtizedek óta. Elgondolkodtató. Szinte alig van csehszlovákiai magyar mű, amelyet ne jegyezne, ne regisztrálna, minősítene a magyar irodalomkritika. Számunkra ez értékes mozzanat. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a magyar irodalomkritika tükrében az utóbbi években nőtt irodalmunk ázsiója. Azáltal, hogy lefordítjuk és kiadjuk a szlovák és cseh irodalom alkotásait, nemcsak közvetítünk, nemcsak tolmácsolunk. Egy magasabb szintű, közép-európai irodalomtudatot művelünk. A szolidaritás és együvétartozás tudatát, a szükségünk van egymásra tudatát, a közös sors tudatát. A közös könyvkiadás irodalmi testközelség még akkor is, ha egymásnak hátat fordítva ülünk, ez az irodalmi testközelség szárítja a primitív nacionalista gőzöket, még akkor is, ha azt hisszük, mindig nekünk, csak nekünk van igazunk. A közös könyvkiadás kényszerítő program is, egy asztalhoz kell ülnünk még akkor is, ha nem tetszik a másik szabása, s beszélnünk kell, mondanunk monológot, párbeszédet, mert ugyanazon asztal lapján van az én könyvem is. A közös könyvkiadás a szlovák politika, kultúrpolitika progressziója, egymás irodalmi arcának nézése — közelről. Progresszió, mert nyelve az irodalmi többes, mert behálózza Közép-Európa Irodalmi térképének egy részét, mert irodalom-vonalakat húz Pozsony, Pest és Prága között, mert irodalmi határokat húz és alakít, mert a szomszédos irodalmak föderációját, szövetségét sugallja. Kár, nagy kár, hogy Közép-Európa szellemi térképén jelenleg ez az egyetlen Ilyen szellemi program. A közös könyvkiadásnak emberi jelentése is van. Tudjuk, hogy a könyvkiadás hosszú lejáratú munka, építmény, ilyen szellemi építmény a közös könyvkiadás is; a szlovák és magyar könyvkultúra háború utáni nemzedéke előbb a fundusát rakta, majd a falait emelte a közös programnak. Életek épültek bele, a közös könyv templomába. Magyar részről: elsőként Ferenczi Istvánnét, Anikót említem, ez ügy állandó és fáradhatatlan pásztorát, az ügyelőt, a rendezőt, a lelkiismeretet... Illés Endrét, Siklós
