Irodalmi Szemle, 1988

1988/5 - FÓRUM - Húszéves a Madách Könyvkiadó - Mayer Judit: A fordításirodalom a Madách Könyvkiadóban

488

részt az idősebb és a középnemzedékhez tartoznak, a fiatal fordító sajnos meglehetősen kevés. A kiadó saját alkalmazottai közül Is foglalkozik műfordítással néhány dolgozó, elsősorban a fordításirodalom szerkesztői. Véleményem szerint ez így helyes — más kiadóknál is ugyanez a helyzet —, mivel a szerkesztőnek, aki a lefordított szövegeket összeveti az eredetivel, és elvégzi a fordítás szövegén a szükséges javításokat, magának is kell tudnia fordítani, más szóval: jó, ha ő maga is műfordító.

Felmerül a kérdés, mit tesz, illetve mit tehet a kiadó, hogy új fiatal fordítókat szerezzen, s hogyan nevelje a kezdőket.

Ügy vélem, ezek a kérdések minden könyvkiadónak nagy gondot okoznak, a Madách- nak csak annyival kevesebb e téren a nehézsége, hogy csak két nyelvből — a szlovákból és a csehből — fordíttat. Az egy évre eső 22—24 kiadvány azonban nem olyan mennyiség, amely lehetővé teszi, hogy a szerkesztők a szó szoros értelmében véve fordítókat neveljenek.

A másik sokszor felvetett kérdés: ki a jobb fordító — a hivatásos író, vagy az úgynevezett „civil”? Erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz — amikor prózai szövegről van szó. Verseket fordítani, pontosabban átültetni, tolmácsolni egy idegen nyelvre, természetesen csak költő tudhat. A Madách fordítógárdájában képviselve vannak írók is, de elég nagy a nem hivatásos írók száma is.

Itt jegyezhetjük meg, hogy nem egy — közös könyvkiadási egyezmény keretében megjelent — szlovák és cseh művet magyarországi fordító fordított le. Ilyen esetek a jövőben is nyilván lesznek.

Abból, amit a műfordítók számáról mondtam, úgy tűnhetnék fel, hogy ennyi fordítóval minden nehézség nélkül teljesíthetők a fordításirodalom évi tervei. A gyakorlatban ez nincs egészen így. Ez abból következik, hogy a műfordítók kevés kivétellel munka- viszonyban vannak, vagy pedig alkotó írók, úgyhogy nem szentelhetik minden idejüket a műfordításnak.

Kezdő fordítót nagyobb munkával megbízni a szerkesztőség, pontosabban a felelős szerkesztő számára meglehetősen nagy kockázat. Ezt a kockázatot azonban feltétlenül vállalni kell, hiszen más módon nem lehet új fordítókat „felfedezni”.

Az utóbbi években a Komenský Egyetem magyar tanszékén foglalkoznak a műfordítás kérdéseivel, s ez nagyon helyes és hasznos, még akkor is, ha tudjuk: a műfordítónak nem elég az elméleti ismeretek elsajátítása.

De nem akarok itt most belebonyolódni a műfordítás sajátos elméleti és gyakorlati problémáiba. Az bizonyos, hogy ez a munka a mai napig nem kapja meg a megérdemelt elismerést — sem anyagilag, sem erkölcsileg. A krititka a fordítót szóra sem érdemesíti. vagy legjobb esetben elintézi egyetlen mondattal. Annyit még elmondhatunk, hogy a hazai magyar műfordítónak bizonyos előnyei vannak más műfordítókkal szemben: itt él Csehszlovákiában, módja van jól elsajátítani a szlovák és a cseh nyelvet, megismerheti e nyelvek minden rétegét, a szlovák és a cseh nemzet történetét, kultúráját, hagyományait, s rendelkezésére áll egy csomó intézmény stb., s lehetősége van a közvetlen konzultálásra is.

A hazai fordítóknak sok különféle támadásban volt már részük, például sommásan kijelentették róluk, hogy nyelvi színvonaluk elmaradt a mai magyar nyelvtől és hasonlók. Az effajta megjegyzések igen sokszor teljesen indokolatlannak bizonyultak, és sok esetben olyasmik is szolgáltattak okot rájuk, hogy sajnos még mindig akadnak hazánkban ellenőrizetlen, szerkesztetlen magyar szövegek, pl. célkiadványok, idegen- forgalmi tájékoztatók, szlovák könyvekben közölt magyar nyelvű összefoglalások, amelyek általában rontják az itteni fordítások hitelét, ám ezeket nem lehet és nem szabad azonosítani a Madáchnál megjelent fordításokkal. Magunk is jól ismerjük a hazai magyar nyelvhasználat általános problémáit, típushibáit, helytelenségeit, az ún. szlovák hatásokat stb., hiszen hazai nyelvművelőink ezekkel állandóan foglalkoznak. Nézetem szerint műfordítóink és sze.kesztőink zömérek nyelvi kultúrája megfelelő, s nemcsak hogy helyesen használják anyanyelvűket, hanem tisztában vannak a helyes fordítói elvekkel is. A nyelvi elme; rdottság bélyegét néha azért sütögetik ránk, mert tiszavirág-életű „nyelvi divatok” nem uralkodnak el az itteni nyelvhasználatban, s általában nem engedjük ezeket céltalanul érvényesülni a fordítások szövegében azon a címen, >' „ez a mai magyar nyelv”. Fordítóink és különösen szerkesztőink tudatában van-