Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - IRODALMI ÉLET - Turczel Lajos munkásságáról Szeberényi Zoltán - Egy irodalomtudós jubileumára Duba Gyula, Dobos László, Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Tóth Károly, Balla Kálmán hozzászólásai
47 TURCZEL LAJOS MUNKÁSSÁGÁRÓL A Szlovákiai írók Szövetsége Magyar Szekciójának kritikai szakosztálya 1987. szepember 28-án vitaülést rendezett, amelynek témája a 70 éves dr. Turczel Lajos életműve, kritikusi és irodalomtörténészi munkássága volt. Szeberényi Zoltán bevezető előadásának, valamint az ülésen elhangzott hozzászólásoknak megszerkesztett szövegét az alábbiakban közöljük. SZEBERÉNYI ZOLTÁN EGY IRODALOMTUDÓS JUBILEUMÁRA A vele foglalkozó írások* gyakran nevezik Turczel Lajost szellemi-irodalmi értékeink búvárának, hagyománykincsünk feltárójának és megőrzőjének, vagy néha: forráskutatónak. A forráskutató és -feltáró azonban az idő haladtával lassan maga is forrás lett, irodalomszemléletünk, irodalmi gondolkodásunk, irodalomtörténeti törekvéseink inspiráló, gazdag forrása, amelyből mi mindannyian, akik a hazai magyar irodalommal hivatásszerűen foglalkozunk, szinte nap mint nap meríteni kényszerülünk. Meggyőződésem, hogy kevés olyan kérdése van nemzetiségi irodalmunknak, amelyre Turczel Lajos munkásságát megkerülve érdemi választ lehet adni. Tanulmányaival, kritikusi és irodalomtörténeti tevékenységének eredményeivel ugyan vitatkozhatunk, nem egy megállapítása, értékítélete egyenesen vitára késztet, de tudományos munkásságának végső summája nem szorul lényegi korrekcióra. Sohasem a napi politika változó hullámveréséhez igazította, hanem a mélyebb összefüggések feltárására alapozta, a marxista irodalomszemlélet és -elmélet alapelveire támaszkodva alkotta meg véleményét. Bízvást mondhatjuk, Turczel Lajos munkássága nélkül távolról sem tartana ott irodalomtudományunk, ahol jelenleg tart, nem mintha dicsekvésre lenne okunk, de tagadhatatlan, hogy az elmúlt húszegynéhány év alatt születtek biztató eredmények is, s ezekben Turczelnak oroszlánrésze volt. Ez a kérdés is megérdemelne hasonló jellegű megvitatást, de most inkább Turczel Lajos életművének felvázolására szorítkozunk. A szó közhelytől mentes értelmében mondhatjuk, hogy a fellépésétől eltelt közel négy évtized alatt munkássága méreteiben és jelentőségében .impozáns életművé kerekedett, amely szervesen és elidegeníthetetlenül beépült irodalmi és kulturális közgondolkodásunkba, publicisztikai, irodalom- és művelődéstörténeti eredményeinkbe. Aktív jelenléte * Előadásomhoz felhasználtam az Irodalmi Szemle 1982/7. számában megjelent tanulmányomat. — Sz. Z. IRODALMI ÉLET