Irodalmi Szemle, 1988
1988/5 - Cselényi László: Aleatória, avagy a megíratlan költemény/tartomány (Harmadik rész)
463 XIX Szülőföldjeim, mondottam. Ha Gömörpanyit az én egyik szülőföldem, akkor a második okvetlenül Jolsva. Tíztől tizennégy éves koromig, a legérzékenyebb, emberformáló éveimet töltöttem ebben az azóta jócskán megkopott városkában, itt szövődtek az első zsenge szerelmek, az első nagy barátságok. Aztán egyszerre csak, mintha természeti katasztrófa nyomában, elsüllyedt az egész. Ötvenkettőben visszakaptuk a panyiti portát, visszaköltöztünk hát, én meg átkerültem Tornaijára, a harmadik szülőföldemre. Előbb a középiskolába (akkoriban még mindig csak polgárinak becéztük), aztán a gimnáziumba (azt meg, a változatosság kedvéért, tizenegy éves iskolának). Itt-ott, egy-két évig föl-fölruccan- tam még a tőlünk kb. huszonöt kilométerre eső Jolsvára, de aztán egyre ritkábban mentem, azóta meg, hogy Pozsonyba kerültem, alig voltam ott ötször- hatszor a több mint harminc év alatt. • • • XX így hát mégsem kerülhető el az elkerülhetetlen. Innen vagy onnan, elölről vagy hátulról, csak neki kell vágni. Minek? Elmondani egy történetet? Megírni egy storyt? Megosztani másokkal a titkaimat? A gondolataimat? Korunk alighanem egyetlen használható stíluseszköze az irónia. Érzésvilágunkban az önirónia. Még inkább a szkepszis. Mert kit érdekel, ha én most valamit elbeszélek? Ki kérdezett, ahogy Karinthy írta volt. Engem, én, nekem, tőlem, rajtam, bennem, nálam. De hát ez végül is líra. • • • XXI A nyelvek és az írások eredetének elve az, hogy az első pogány népek, egy kimutatható történelmi szükségszerűség következtében költők voltak, azaz olyan nyelven beszéltek, amelynek költői sajátosságai vannak — írja Vico. S így folytatja: Ez a könyv meg fogja mutatni, hogy mindazt, amit a közönséges bölcsességre vonatkozólag megérezték a költők, később a rejtett bölcsességben megértettek a filozófusok. így hát joggal mondhatjuk, hogy amazok az emberi nem érzékelését, emezek pedig az értelmét képviselik. Ahogy Arisztotelész mondja: Semmi sincs az értelemben, ami ne lett volna előbb az érzékekben. • • • XXII így hát e mostani, a fotózás megkövetelte körút valódi élményét nem Panyit jelentette, még csak nem is Tornaija, hisz e szülőföldjeimen, ha gyakrabban nem, legalább havonta, kéthavonta csak megfordulok, ha másként nem, átutazóban. De Jolsva! Az elsüllyedt, s most egyszerre csak újra fölbukkant kontinens! A haldokló város! • • • XXIII Gréti néni hogyan emlékszik ezekre az időkre? Milyen ember volt Bartók, a még csak induló, nem a világhírű komponista? — Beteges gyerek volt. Megtörtént, hogy egy-egy iskolai évből csak néhány hónapot járt iskolába, a többit magánúton tette le a betegség miatt.
