Irodalmi Szemle, 1988
1988/5 - Cselényi László: Aleatória, avagy a megíratlan költemény/tartomány (Harmadik rész)
464 — A kortársak egyöntetű tanúsága szerint Bartók szófukar, magába zárkózott, már-már gátlásos ember volt. Igaz ez? — Igaz, ami a nagyobb társaságban való viselkedését illeti. De szűk baráti körben nagyon is jókedvű ember volt, olykor még arra is rá lehetett őt venni, hogy talpalávalőt zongorázzon a közös tánchoz baráti összejöveteleken. XXIV Mallarmé megpróbálta újragondolni a francia nyelvtan alapvető jellemzőit — válaszolja Boulez ama kérdésre, hogyan jelölné meg pontosan azokat az okokat, belső szükségleteket, melyek Mallarmé választásához vezették, Jóllehet ő már nem kortárs költő (a kérdés Boulez Pli selon pli, Improvisations sur Mallarmé — magyarul talán Rétegről rétegre, Mallarmé—improvizációk című, hosszú éveken, évtizedeken át komponált és újrakomponált művére vonatkozik), s a válasz folytatása: Mallarménak még kevésbé tömör prózai írásai és előadásai is magukon viselik annak az állandóan kísértő gondolatnak a nyomát, hogy egy kissé eltérő szintaxis segítségével újjáalkossa a francia nyelvet... a nyelvi megmunkálás soha nem terjedt idáig a francia nyelvben. XXV 1974-ben voltam utoljára Jolsván. S megdöbbentem. Ez a város már akkor nem volt eleven; haldokló város volt. A fák csupaszok nyáron is. A növényzet piszkossárga, mindent, mindent belepett a gyilkos magnezitpor. S a házak! Gondolom, így van ezzel mindenki, ha hosszabb-rövidebb távoliét után meglátogatja ifjúsága színhelyeit: elrémül. Hogy összetöpörödött, s főként, hogy megkopott- megszürkült minden. így van ez, mondom, általában is, de itt, most, Jolsván, százszorosán így van. Innen, a haldokló városból menekülnek az emberek. A gyári munkások s a hivatalnokok Nagyrőcén építkeznek vagy a környező falvakban, Jolsván csak néhány sziklaszilárd őslakos marad, meg a cigányok. XXVI Igen, lírikus alkat vagyok. Csakhogy ki kérdezett? Az epikában még elmondható valamilyen történet, ami talán másokat is érdekel. Lírában? A zárójel! Az írás egyik alaptörvénye, hogy egyik ötlet húzza maga után a másikat. A boldogtalan író meg, kitéve az ötletek kénye-kedvének, egyszer csak azon veszi észre magát, hogy épp az ellenkezőjét írja mindannak, amit írni akart. Tehát a zárójel. Érvénytelen minden. Kezdjük elölről! XXVII A csillaglakók, ha vannak, ha érdekeljük őket, s ha számukra aktuális egyáltalán most a kérdés — egyelőre hallgatnak, talán próbálják tisztázni szándékainkat, kideríteni a tényállást, és tartózkodnak mindenféle goromba beavatkozástól. A Föld a mi ügyünk, minden bizonnyal magunknak kell megoldanunk a helyzetet. A segítséget, ha van, képességeinkben, génjeinkben, kultúránkban — vallásunkban, művészetünkben, hagyományainkban, mozgalmainkban — tudományunkban kell megkeresnünk. A látványos csodák ideje valószínűleg le-
