Irodalmi Szemle, 1988
1988/4 - HOLNAP - Zalabai Zsigmond: Tsúszástükör
fogalmának szellemében — becövekelődés. A reállzmusba. Keményen! Nem lehet tehát tsuszka a kritikus, fiúk!; nem madár az (verébnyl), hogy féljél lefelé is tsusz' háljon, ha úgy tetszik nekije, egy nagy író égig érő szálfa-alkatán! Filológusok? Lűgósffyk vagytok Ti, fiúk! Éppen ezért, tisztánlátás végett, közlöm veletek, hogy: Tsúszó Sándor, bár gyakran került nehéz helyzetekbe („mint aki halkan belelépett" ], sohasem tsúszott el az erkölcs talpai alá dobott banánhéjakon. Tsúszás- tükömek azt a felületet nevezi nyelvünk, amely egy kőzet repedése mentén Jön létre. Nos, Tsúszó Sándor lelke keményebb volt a kőnél; ísászástükörnek benne nincs nyoma. Kemény volt, mondom. Mint a szikla. Ugyanakkor azonban jóságos, szelíd. Pályatársairól „bizalmas” információkat nem adott. Nem tsúszott be (mint Mátrai a focipályán), ha az a veszély forgott fenn: ifjabb pályatársai egyikének- másikának kéne elnyernie az Imre-díjat. Feddhetetlen volt. Maga a két lábon járó Erkölcs. Kiadatlan naplójegyzeteiből merítette Illyés Gyula is azt az igazságot, hogy nagy irodalmat csinálni nagy erkölcs nélkül — bajos. Tsúszó Sándor mindig a valóság tsúszó- felületén sistergett, szikrázott, fortyogott. Amelybe, mint már mondottam volt, „bcvk”. így lett, ezért lehetett (mert hát az igazság ez!) a szlovákiai magyar avantgárd- neoavantgárd-transzavantgárd valóságirodalom megteremtője! Mindmáig föl nem ismert, el nem ismert nagymestere! Tsúszópénzt sohasem fogadott el a Sorstól. Fábry Zoltán így hát akár ezt is írhatta volna híres röpirata fölé: A Tsúszó megszólal. Az ő hagyatékéból orozta el (visszaélve mindenféle szerzői joggal!) Tőzsér Árpád is a Gömörország című esszét. Ugyanígy Dobos László a Bodrogköz, szülőanyám című vallomást. Cselényi meg a csallóközi árvizes riportot. Mi több: Tsúszó Sándortól plagizálta (!) Duba Gyula a Vajúdó parasztvilágot. Ö súgta Gál Sándornak, hogy: Mesét mondok, valóságot. Zalabai Zsigmondnak hogy: Mindenkiről számot adok. Meg hogy: Hazahívnak harangozónak. Keserédes epizódok! Lévai sztorik!! Szlovenszkói magyar sorsok!!! Amelyekből úgy csap ki a valóság, mint szalonnából a füst áldott illata!!! — Tsúszó hagyatékából koppintottá le azokat Grendel Lajos mind. Ki dőlne be modern trükkjei- nek? Tudjuk, amit tudunk: a Tsúszóéi azok. Egytől egyig. Mindahány. Aki nem hiszi, járjon utána. Elvégre: filológusok volnátok, vagy mifene, fiúk! Tisztelettel a Zirodalmi Zsemle egy régi hű barátja, szellemi táplálékra örökké éhes — de nem mindenevő! — fogyasztója, aki humorban nem ismer tréfát: Zalabai Zsigmondi
