Irodalmi Szemle, 1988
1988/4 - HOLNAP - Hogya György: Az igazság útja
420 HOLNAP HOGYA GYÖRGY AZ IGAZSÁG ÚTJA A rendkívüli éleslátással megáldott közvélemény, mely általában ismerni véli az emberi cselekedetek mozgatórugóit, határozott jóindulattal szemléli mindazok igyekezetét, akik az emberiség jóléte mellett törnek lándzsát. Ebből szinte törvényszerűen következik, hogy míg az orvosi pályán indulókat baráti fejbólintással engedi útjukra, mélységes megvetéssel fordul el azoktól, akik hűtlenekké váltak hivatásukhoz, és kevésbé fontos dolgok felé fordítják figyelmüket. Mint például Vu herceg orvosa tette. Száműzetése után felhagyott az orvosi gyakorlattal, és csak zavaros filozófiai eszmékkel foglalkozott a Csiang-parti nádasokban. Az öntudatára méltán büszke közvélemény jogosan marasztalja el ezt az embert... Az Ismeretlen Szerző ezen az estén szorongva figyelte a herceget, akivel a keleti pavilonban készülődött a játékhoz. A nagy Szem Nung császár italát kortyolgatták, és a komor, teáscsészéjét rezzenéstelen arccal tartó Vu herceg pillantása semmi biztatót nem ígért. Ingerülten reagált Mo-ce idézeteire is, aki szerinte már túlságosan idejétmúlt, elcsépelt témának számított, hogysem rápazarolja az idejét. Ez viszont kedvező jelnek számított. Mikor aztán a szolgák elhordták a teáscsészéket, magukra hagyva a két férfit, hogy többé-kevésbé rendszeres kedvtelésüknek szenteljék az estét, és mikor az Ismeretlen Szerző úgy vette észre, megenyhült a herceg ábrázata, biztos volt benne, hogy ez az a pillanat, amikor be kell számolnia sebészeti kísérleteiről. Annak, hogy efféle kísérleteket végezhetett, természetesen ára volt. Először is: mindenben alárendelte magát a herceg akaratának. Szerinte azok a problémák, amelyek foglalkoztatták, megkövetelték a hatalommal kötött ilyesfajta kompromisszumot, sőt ismerve az akarnok herceg indulatos természetét, odáig ment a hatalom iránti tiszteletének bizonyításában, hogy rendszeresen elvesztette a vele vívott játszmákat Másodsorban; megkívántatott, hogy időnként beszámoljon eredményeiről, és úgy érezte, eljött az ideje ennek is. — Különös álmom volt az éjjel — kezdte az alárendeltek óvatosságával és félve, hogy bizonytalanságát elárulja hangja remegése. — Igen... — felelte a herceg, azzal a felfelé ívelő hanglejtéssel, amely minden kétséget kizáróan nyilvánvalóvá tette érdeklődő szándékát. Az Ismeretlen Szerző folytatta. — Tulajdonképpen nem is az álom a fontos, hanem maga a tény, hogy álmodtam. — Valóban? — kérdezte a herceg, bár látszott, hogy a bejelentés nem rázta meg különösebben. Azon törte a fejét, hogy c-5-re vagy e-6-ra lépjen-e. A c-5 mellett döntött. Az Ismeretlen Szerző visszafogta türelmetlenségét, és tovább vitte a gondolatot. — Valóban, hercegem... én ugyanis azért feküdtem le, hogy a testemet és a lelkemet pihentessem ... valami azonban nem fogadott szót bennem ... va-
