Irodalmi Szemle, 1988
1988/4 - HOLNAP - Hogya György: Az igazság útja
HOLNAP 421 lami, ami önálló tevékenységbe kezdett, álmokat rajzolva elém, és valami, ami érthetetlen a számomra, mint a titokzatos szellemek... Nem is tudom, vajon megengedhetem-e magamnak, hogy foglalkozzam velük, hogy méricskéljem őket... — Csak méricskéld, méricskéld... — nyugtatta meg a táblát tanulmányozó herceg, szabad utat adva neki, hogy kifejtse mondanivalóját. Előkelősködő kegyenc lévén feleslegesnek találta a mindkettőjük számára ürügyként szolgáló játék hátterének pontos megrajzolását. Magától értetődőnek találta a játék kimenetelét meghatározó egyhangúságot, s az orvos céljait illetően is megelégedett azzal a — számára hízelgő — feltételezéssel, hogy önvédelmi cselekedetről van szó, amellyel az udvari áskálódok ellen próbál biztosítékot szerezni. Mosolyogva figyelte az orvos igyekezetét, amellyel bizalmasabbá próbálta tenni kapcsolatukat. Mint most is ... — Nos, te is jól ismered Csu Hi gondolatát, amellyel új köntösbe öltöztette az eget (ti). A régi filozófusokkal ellentétben, akik szerint az ég az isten, ő az eget inkább az ésszel azonosítja... egy szigorú törvények szerint működő erővel... Az álszent herceget mindig érzékenyen érintette, ha ostobábbnak nézték, mint amennyire azt ő állította magáról, ezért türelmetlenül vágott közbe: — Jól ismerem Csu Hi tanait. — Efelől nincs kétségem — helyeselt buzgón az Ismeretlen Szerző —, így azt is tudnod kell, hogy Csu Hi elméletében a Szellem (li) szerepe még korántsem olyan bizonyított, mint az anyagé (ki). — Igen, igen... — mondta a herceg annak az embernek az arckifejezésével, aki hirtelen ingoványos talajon találja magát, és a továbbiakban sem számít semmi jóra. Harciasán lépett az f-4 mezőre. — Végső soron ez késztetett engem arra, hogy kísérletekbe kezdjek — folytatta elszántan az orvos. — Olyan kísérletekbe, amelyek, úgy tűnik, igazolják elvárásaimat. — Miféle elvárásaidat? — A dolog annyira egyszerű, hogy magad is nevetni fogsz... Megfigyeltem ugyanis, hogy bár több fontos szervünk sérülése halálunkat okozhatja, csak egyetlen olyan van, amelynek sérülése a tudat elvesztését okozhatja. És ez az agy! — Az agy? — kérdezte a herceg szemöldökét felhúzva. A bejelentés nem tett rá különösebb hatást. — Igen, az agy! — mutatott a fejére az orvos. — A harcból megtért katonák ugyanis bármilyen súlyos tüdő-, gyomor- vagy egyéb sebeket szereztek, az utolsó pillanatig megőrizték öntudatukat. Ha azonban a fejükön sérültek meg... — Hm — nyilatkozta a herceg. Mivel e tömör válasz tetszésére volt, megismételte, úgy azonban, hogy másodszorra akár ezt is jelenthette: Ez már igen! Végül, miután lépett egyet, megfontoltan ezt kérdezte: — És mi köze mindennek az álmodhoz? Az Ismeretlen Szerző titokban sóhajtott egyet. — Vajon nem azt látszanak igazolni mindezek, hogy álmaink és gondolataink bennünk, pontosabban az agyunkban születnek, annak termékei? — Nocsak! — csodálkozott rá a herceg, és elgondolkozva simogatta a bajuszát, ami félreérthetetlen jele volt annak, hogy emelkedett gondolatok foglalkoztatják. — Ám azt jelenti-e ez, hogy agyunk, mely éjjel a saját célját követi, nappal is ezt teszi? — Ezt hogy érted? — kérdezte az orvos azzal a belső kiegészítéssel, amelyet talán így lehet megfogalmazni: — Na, ettől féltem.
