Irodalmi Szemle, 1988

1988/4 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Kontextus

ALABÁN FERENC

i

g=

i

"

m

I

m

Kontextus

CX®> Madádi-műhély 1987

A Kontextus első kötete (a Műhely folytatásaként) 1985-ben jelent meg, megindítva egy olyan eszméltető és új értékekre rámutató sorozatot, mely elősorban nemzetiségi irodalomtudatunk és gondolkodásunk fórumának szerepét kívánja betölteni. Feladatának az értékelést, azaz a bizonyítást tartja, sokrétűségével bőséges teret biztosítva irodalmunk belső valóságának feltárására — a szomszédos irodalmak és a szélesebb látterü világirodalom viszonylatában is. A Kontextus '85-nek jelentős elméleti írásai mellett egyik legfontosabb hozadéka a szlovákiai magyar irodalom 1984-es termésének értékelése volt. Külön tanulmányokban elemezte és értékelte a líra, a próza, az irodalomtudomány, néprajz és történelem tárgyköréhez tartozó köteteket, s ez nagyban elősegítette irodalmunk komplex értékelését. Mindenesetre ezek a tanulmányok az egyes kiadványok elemzése mellett tágabb összefüggésekre is igyekeztek rámutatni, elsősorban azokra, amelyek Irodalmi életünk fejlődésében jelentős szerepet játszottak. Előre kell bocsáta- nom, hogy a Kontextus 2 című kötetből sajnos hiányzik nemzetiségi irodalmunk évi termésének értékelése, s ezt nem pótolhatja semmilyen más (legyen bár elméletileg jól megalapozott) témakör-feldolgozás vagy tanulmány sem. Az első Kontextus-kötetben az 1984-es év Irodalmi termésének értékelését (a megjelenés késése miatt) csak 1986-ban olvashattuk (s így Joggal gondolkodtatta el olvasóit az a relatíve nagy időkülönbség, amely a megjelent müvek és a róluk szóló összefoglaló értékelés között húzódott).

A Kontextus 2 című kiadvány hazai magyar vonatkozásai többréte- güek, de irodalmunkra vonatkoztatható elméleti megközelítései, feldolgozásai nem meghatározóak. Ha a szépirodalmi részt leszámítjuk a kötet

anyagából, a szlovák szerzők képviselete gazdagabb a nemzetiségi magyar irodalmárokénál, bár a gondolatiság egységesen jelen van és hat. A szerkesztői koncepció öt fejezetbe tagolta a kötetet, s ez a beosztás az írások Jellegét is meghatározza. Tőzsér Árpád bevezető szaval /Előre, Madáchhoil) először is aktualizálják az összeállító és szerkesztő okfejtésének, egyben a kötet első nagyobb fejezetének lényegét, pontosabban ihletbázisát; Madách Imre nagy művének, Az ember tragédiáidnak korformáló kihatásait, a hazai magyar könyvkiadás jubileumi húsz évének helyezetét és irodalmunk időszerű kérdéseit, majd arra keresik a választ: mire kötelezi irodalmunkat és annak művelőit könyvkiadónknak a neve, a Madách név? Megszokhattuk már, hogy Tőzsér analizáló szelleme, eredeti problémalátása mindig pontosan jellemzi irodalmunknak (íróink, költőink, kritikusaink munkásságának), a műfaji problémáknak és más fontos irodalmi kérdéseknek a valóságos helyzetét, égetően sürgető feladatait. Tényekkel bizonyított eszmefuttatása és következtetései mélyen elgondolkodtatóak, mert irodalmunk bezárkózásáról, önmagába fordulásának veszélyeiről, világirodalmi érdeklődésének hiányáról beszél. Figyelmeztető és aggodalommal telített megállapításai így nem is lehetnek hízelgőek: „Ebben a pillanatban a szlo-