Irodalmi Szemle, 1988

1988/4 - BESZÉLŐ MÚLT - Kiss László: Egy elfelejtett reformkori népnevelő és akadémikus: Horvát József

BESZÉLŐ MOLI

397

Ebben a csendes, falusi környezetben bontakozik ki s éri el csúcsát Horvát népneve- lő-felvilágosító munkássága. Mint említettük, már medikus éveiben fordított a nép számára írt nőmet orvosi könyveket. Letelepedése Báton valószínűleg anyagi helyzetét is annyira megszilárdította, hogy sor kerülhetett fordításainak kiadására is.

Fordítói tevékenységének indítékait saját maga fogalmazza meg 1829-ben, a Gö- lis-féle könyv előszavában: „Édes Honnom virágzásáért és legszebb Nyelve terjedéséért már gyenge koromtól-fogva bennem kiolthatatian lánggal égő szeretetemnek munkás kinyilatkoztatását az irántam mostohább sors sem gátolható, egészen gyáva veszteglésre nem kényszeríthető. Bizonyságul itt is egy (...) Férjfiú munkáját mutatom-be dicső Nemzetemnek hazai nyelvünkön (...) Vajha szent czélo- mat, Hazám javát, boldogulását, ez által is mennél hathatósabban eszközölhetném ..

E „szent célt” az 1829-ben először, majd 1830-ban másodszor is kiadott L. F. Frankfordítása szolgálja a legjobban.9 A magyar fordítás címe — Az orvos mint hdzibarát, vagy egy orvosnak az atyák- s anyákhoz intézett barátságos oktatásai, minden gon- doltatható nyavalyákról akármelly korban — egyértelműen leszögezi, hogy nem orvosi szakkönyvről van szó. Az alcím még külön is hangsúlyozza, hogy e tanácsadó azok számára készült, „kik a betegségeket magok ismerni akarják, vagy orvosi segítségre szert nem mindjárt tehetnek”. A kézikönyv bevezetője az egészség fenntartását elősegítő „közönséges regulákat” tartalmazza, amelyek például így népszerűsítik az azóta sem elavult mértékletesség elvét: .. a testnek egészséges állapotát semmi sem őrzi meg és tartja-fön jobban, mint a helyes diaeta és a rendes és okos megtartás”. S ha e regulák betartása ellenére is betegség jelentkezik, annak otthoni, illetve az orvos érkeztéig való ellátására 19 fejezetben kaphat az olvasó tanácsot. Külön-külön fejezet tárgyalja az egyes testrészek (mell, nyak, altest vagy has, bőr, csontok) illetve szervek (máj, lép, „szív és edények”) nyavalyáit. A könyv modern szemléletét tükrözi az „asszony! nyavalyák”, illetve a „gyermeki nyavalyák” csokorba foglalása egy- egy fejezetben. De megtalálhatók a könyvben a mai értelemben vett elsősegélynyújtás alapjai is a Szerencsétlenségbe hirte- lenül esettekkel való bánás c. fejezetben.

Hogy a könyv valóban „házibaráttá” lett, arról — a hasonló profilú munkáknál akkoriban még szokatlan — gyors második kiadása tanúskodik. A könyvben található tanácsok nagy része természetesen ma már elfogadhatatlan, de az ilyen jellegű felvilágosító könyvek létjogosultságát napjaink „orvos a családban” kiadványainak sikere is bizonyítja.

1829-ben Horvát doktor megjelentet egy másik felvilágosító jellegű munkát is. S ha az előbbi könyv az „orvos a családban” témájú könyvek úttörőjének tekinthető, úgy ez a másik kötet a szexuális felvilágosítás magyarországi előfutára. Érdemes idéznünk a könyv teljes címét: Tanácsadó az elhálás előtt, alatt, s után, az az rövid utasítás, miként kelljen az el- hálást vagyis nemi közösülést úgy gyakorolni, hogy az egésségnek ne ártson, és szép, egésséges és erős gyermekeket lehessen nemzeni. (A német eredetit G. W. Becker írta.)

A szerző mindenekelőtt leszögezi, hogy „a nemi közösülés a legfontosabb, vagy legalább egy legfontosabb munkálkodás, melyre testünk állati gazdálkodása rendeltetett”. „Ezért nem szabad azt igen korán kielégíteni”, csak a testnek tökéletes érettsége, „erejének teljes kifejtődzése” után, s akkor is „vele mindég csak képesint kell élni”. Fontos továbbá, hogy a „gyönyörködés ne hebehurgyán ne hamarkodva történjék” — mert így csak az egyik fél jutna „éldezethez” (értsd: élvezethez).

Mindkét „Házas Félnek” megegyezésére van tehát szükség, mely szerint „az egy- gyik Fél a gyönyörködéskor mind addig mérsékli magát, míg önnön gerjedelmének tüze a másikra is egészen elhat”. A mai szexuológiai felvilágosítás nyelve talán modernabb, tudományosabb, de e Horvát- féle „magyarításnál” aligha szebb, íze- sebb!

A könyv második fele azzal a speciálisan emberi kérdéssel foglalkozik: minő helyzetben, minő fekvésben kelljen az „elhálást véghezvinni”. „Csak ő (értsd: az ember) kőrdezhete illyesmit, ő, a ki mindenben okosodik” — magyarázza szerzőnk, s rögtön le is szögezi: az a testhelyzet való az embernek, mely az elhálás célját — tehát a gyermeknemzést — legjobban szolgálja. A konkrét helyzet leírása helyett azonban egy meglepő állítás következik: „a természettel legegyezőbb helyzet az, a melly leginkább szokásban vagyon”. Valószínű azonban, hogy a fantáziadűs