Irodalmi Szemle, 1988

1988/4 - BESZÉLŐ MÚLT - Kiss László: Egy elfelejtett reformkori népnevelő és akadémikus: Horvát József

396

BESZÉLŐ MOLT

A két próbaév leteltével az 1813/14-es iskolaévben már mint kegyesrendi tanár tanít a tatai gimnázium második nyelvtani osztályában. Nem tudjuk, mi okozza hirtelen pályamódosítását: a tanév végén kilép a piarista rendből! Elhatározását még atyai jóbarátja és eddigi útjának egyengetője, Bolia Márton sem tudja megmásítani: 1814 őszén már a szombathelyi líceumban koptatja az az iskolapadot. Az egyetemi tanulmányok előfeltételének számító filozófiai tanfolyam első évfolyamát itt végzi el.4 A második évfolyamot már az egyetem székhelyén, Pesten látogatja. Egyetemi tanulmányai alatt is hű marad irodalmi ambícióihoz: 1819-re össze is áll verseiből egy kötetre való, de a poéták évszázados rosszakarója, a pénzhiány fölötte is győzedelmeskedik: költeményei

sosem látnak nyomdafestéket. E kudarcért kárpótolja a bölcseletdoktori oklevél megszerzése, majd sikeres előmenetele a pesti egyetem orvosi karán. Az igényes stúdium mellett ekkor kezdi kamatoztatni nyelvtudását is. Már ekkor megfigyelhető, hogy olyan könyvek fordítására törekszik, melyek nem a szakma bennfenteseihez, hanem a néphez szólnak. Ilyen J. Peter Frank (1745—1821) könyve a gyermeknevelésről, illetve Becker műve a nátháról és köhögésről. Ezek a fordítások — valószínűleg ugyanazon okból, mint versei — kiadatlanok maradnak.

Orvosi tanulmányait 1822 márciusában fejezi be — a kor előírásainak megfelelően — latin nyelvű disszertációval. A 32 oldalas értekezés, melyet szerzője az orvosi kar államorvostan professzorának, Böhm Károlynak ajánl, a fülgyulladásról s annak következményeiről ad irodalmi összefoglalást. Horvát olvasottságára utal, hogy mottóként a híres jénai természettudós, Lorenz Okén (1779—1851) egyik gondolatát idézi.

Az orvosi oklevél megszerzése után végre jut ideje arra is, hogy megnősüljön. Idős anyja betegsége, majd halála, s az atyai birtok felszámolása egy időre Kőszeghez köti őt, de 1823 elején már újra Pesten van. Orvosi tevékenysége mellett egyre jobban elmélyed a fordítói munkában is. Ekkor fordítja le Goelis munkáját a testi gyermeknevelésről. Pénze a kiadásra egyelőre nincs, ezért a fordítás a fiók mélyére vándorol, s csak 1830-ban kerül majd kiadásra. 1830-ig vár a megjelenésre egy másik, sokkal jelentősebb mű fordítása is. Igaz, ekkor sem

Horvát adja ki, hanem a magyar orvostörténelem (s nyelvtudomány) sokkal ismertebb alakja: Bugát Pál (1793—1865). Hahnemann Organon)&TÓ\ van szó, arról a műről, mely a XIX. század elejének egyik legolvasottabb, áldással s átokkal egyaránt illetett könyve.5 Amikor Horvát 1823-ban — valószínűleg elsőként Magyarországon — lefordítja a homeopatiku- sok e „bibliáját”, a módszer s a könyv alig ismert a magyar orvosok körében. Sőt, a helytartótanács 1819-es rendelete egyenesen megtiltja a hasonszenvi gyógymód alkalmazását. A homeopátia gyors iramú terjedése, az eredeti mű újabb s újabb kiadása a környező oiszágokban az 1820-as évek végére szinte nevetségessé s hatálytalanná teszi e fenti tilalmat. Ez a légkör teszi lehetővé — mert a tilalmat hivatalosan csak 1837-ben vonják visz- sza —, hogy 1830-ban két „magyarítása” is megjelenjen az Organonnak. Az egyik szerzője Forgó György, Pest vármegye főorvosa. A másik fordítás szerzője Bugát Pál, de — mint azt Toldy Ferenc, Horvát első életrajzírója megjegyzi6 — ez a „magyarítás” a Horvát-féle fordítás felhasználása! Nincs rá magyarázatunk, miért s hogyan történhetett ez így, de ha folytatjuk Horváth életútjának elbeszélését, legalább ésszerű feltételezéshez eljuthatunk.

Horvátunk 1824 ben hagyja el Pestet, hogy a Hont megyei Bakabánya (ma Pukanec) tisztiorvosa legyen. Elődje e hivatalban: Bugát Pál! Valószínűleg itt ismerkedik össze — hivatalból — a két rokon lélek, bár az sem kizárt, hogy már Pesten ismerhették egymást.7 Feltételezhető tehát, hogy Horvát átadta Bugátnak a még friss Hahnemann-fordítást.

Harmincévesen kerül tehát Horvát Hont vármegyébe, s itt második otthonra talál. Többé nem szakad el a honti tájtól. Sajnos, az egykori Hont megye Ipolyságon elhelyezett levéltára a második világháború viszontagságai következtében szinte teljesen megsemmisült, így Horvát honti életszakaszának (esetleges) írásbeli emlékei sem állnak a kutató rendelkezésére. Ezért nem tudjuk pontosan azt sem, meddig marad Bakabányán.8 Kiadott művei címlapjainak adatait összevetve feltételezzük, hogy 1829 őszén-telén költözik át a csupán pár kilométerre fekvő Bát községbe. Az egykori bányavároska, Bát (ma Bátovce) ez idő tájt Hont megye Báti járásának székhelye, a Lévát Selmecbányával összekötő út fontos állomása.