Irodalmi Szemle, 1988

1988/4 - Cúth János: Csalóka nyár

374

meg, hogy az arapapagáj hangjának visszanyerése egyedül az avas görényzsírban és kocsikenőcsben érlelt bakancsnyelv, vidrauszony és füstöltpondró- kocsonyától remélhető, feltéve, ha az adagolása nem éjfélkor történik, hanem kizárólag esős délelőttön! Az esős évszak azonban egyre várat magára, mintha valami megzavarta volna a természet rendjét. Ügy ítélem meg, excellenciás uram, hogy ebben a mi nagy erőmérésünkben Ön is a helyzete magaslatán áll, s ha engem a támadó elmélet tudósának, illetve művészének nevez, akkor Ön a védekezésével vívott ki hasonló elismerést. S amennyiben így van, bizonyos, hogy Ön is számításba vette már az esős évszak beköszöntét, ami a csodával határos módon idén nem történt meg, tehát zavarólag befolyásolja elképzeléseinket és döntéseinket. Erre való tekintettel fegyverszünetet javaslok Önnek, hogy mindketten rendezhessük harcosaink sorait, megszervezhessük az utánpótlást, továbbá, hogy korszerűsíthessük arzenálunkat, s újabb mozgósítással pótoljuk megcsappant állományunkat. Nekem csupán a legutóbbi összecsapás során több mint kétszázezer halottam volt, bár az Önnek okozott veszteség sem lehetett csekélyebb, az anyagi károkat pedig nagyvonalú becsléssel is alátaksálnám. Ojabb hadikölcsönöket kell felvennem, s csüggedő népem lelkesedését is fel kell ráznom, hogy hajlandó legyen újabb anyagi és emberáldozatra az önnel való történelmi jelentőségű élethalálharcban, melynek felsőbbrendű értelmét és rejtett szépségét (kivételes szellemi élményt nyújtó folyamatáról nem is szólva] oly kevesen ismerik.

Egyre tartja magát a meleg, ami — mint természeti talány — számtalan ellentmondás előidézője. Képzelje, excellenciás uram, a soha nem tapasztalt meleg ellenére most téli felszerelést, vatelinbélésű overallokat, hóköpenyeket és síléceket követel a legénység, olyan katonák, akik még soha nem láttak havat!

Amerre járok, mindenütt megéljeneznek, transzparenseken hirdetik az eszméimet, én pedig nem győzöm leleplezni az ellenem szövődő puccsokat és merényleteket. Kérdem hát, lehet így tartani a stratégia művészi színvonalát? Már az óvodások is felismerik a képmásomat, s tőlem származó idézeteket tudnak betéve. A művészek modellje lettem: engem és az eszméimet éltetik, ha viszont pénzt vagy katonákat akarok kicsikarni tőlük, akkor hazudnak, csalnak és menekülnek. A fiatalok már a tankönyvekből magukba szívják az általam végzett építőmunka korszakalkotó jelentőségét. Nincs a tartományunkban sem nő, sem öreg, aki ne szajkózná elveim és politikám helyességét, mégis terjed az a vélemény, hogy az önnel vívott legendás háborúm értelmetlen. Uram, néha az az érzésem, hogy népem nem szeret eléggé!”