Irodalmi Szemle, 1988

1988/4 - Jaroslava Pašiaková: József Attila és Jiři Wolker lírájának párhuzamai

349 {Budapest, Renaissance 1938, majd ugyan­ebben az évben Bratislavában is). (Itt jegyezném meg, hogy a készülő Magyar költők cseh antológiája százhúsz tervezett versének hetvennégy már kész cseh fordítását 1941-ben a Gestapo sem­misítette meg, amikor Strakát elfogták és koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan nem tért vissza.) József Attila fordításai közül a Ballada a jutö szemeiről című vers fordítása ál­landó vita tárgya nemcsak Wolkerrel, ha­nem a fordítás etikájával és művészetével kapcsolatban is. E fordítás okán számos irodalomtudós fejtette ki véleményét: Ko­vács Endre, Gáldi László, Dobossy László, Bojtár Endre és mások, cseh részről pedig többek között Štépán Vlašin, a Wolker- monográfia szerzője, Richard Pražák és Rákos Péter. A vita tárgyát képező kér­dés: vajon a Ballada a fűtő szemeiről cí­mű versben (Wolker többi balladájához hasonlóan) az egyéni sors általánosításá­ról van-e szó. Wolker hatásos metaforát alkalmaz: szem — izzó lámpa, melyet egyrészt a realitás, másrészt a szimbólu­mok síkján értelmezhetünk. „E kettő közötti feszültség a ballada konkrétságát és hatá­sát erősíti” — mondja Štépán Vlašin. Te­hát a hatást keltő konkrétságon van a hangsúly. A mitikus szférába emelt fő téma azon­ban maga a munka, az életadó, de ugyan­akkor pusztító, amely az „élet célja, esz­köze és kenyere” (Wolker megfogalmazá­sa barátjának, A. M. Pisának írt levelé­ben). F. X. Šalda új szimbolizmus forrását látta Wolker költészetében, mikor az új mítoszról ír, „melynek alapja minden élő­nek minden élővel való valamiféle transz- formizmusa, mindennek kapcsolata és fel­cserélhetősége az új hit és az emberi sze­retet médiumával”. A transzformizmus lehetőségét érezhette József Attila is, mikor a munkás halandó kifejezést a munkás halhatatlan kifejezés­sel helyettesítette. Ezzel azonban a vers jelentését a konkrétból az absztrakt sík­ba tolta el. Tőzsér Árpád, aki szívesen és jól for­dítja a cseh költőket (pl. Závadát, Fló­riánt, Sotolát, de Nezvalt és Holant is), nem tartja helyesnek és megindokoltnak József Attila e beavatkozását. Wolker nem helyénvaló kisajátítását látja benne, Wol­ker konkrét reális látásmódjának absztrak­cióval való felcserélését. József Attila tudatosan alkalmazta a halhatatlan szót a munkással kapcsolat­ban; hangsúlyozni és abszolutizálni kíván­ta szerepét abban az értelemben, ahogyan Wolker teszi a Ballada az álomról c. köl­teményben: „a hús-vér emberek a világ örökösei, akik a szép álmokat azzal ölik meg, hogy megvalósítják őket.” Az egyre erősödő fasiszta veszély idején ez a szó­csere célszerű, impuizív, mobilizáló lehe­tett. (Annál is inkább, mivel József Attila Wolker Rosa Luxemburg-oratórium&t is készült lefordítani). Más kérdés azonban, hogy a ballada eredeti kompozíciójának megbontása, a sa­játos terminológia alkalmazása nem vett-e el a mondanivaló súlyosságából, sőt hite­lességéből. Tőzsérnek nem célja a deheroizálás, hi­szen mint mondja, „a műfordítás-iroda­lomban nincs heroizmus” sem (Irodalmi Szemle 1986/10). József Attila számára valószínűleg a munka és a munkás heroizálása volt a fontos. A munkát olyan — a közösségért való — tettként értelmezte, mely által az egyén leküzdi magányosságát, s ezzel sa­ját halálán Is túllép. Feltételezem, hogy a fordítás két lehet­séges változata az eredeti ballada két le­hetséges értelmezésének felel meg. Nem­régen, a Prágai Magyar Kultúrában tar­tott előadásom során megbizonyosodtam az eredeti Wolker-mű és a József Attila- fordítás hatásáról. A cseh hallgatóság (többségükben fordítók, szerkesztők, iro­dalomtudósok) egyértelműen elutasította a József Attila i megoldást, nem tartva azt sem autentikusnak, sem egyenértékűnek Wolker elgondolásával. Wolker érezte, s ennek megfelelően hangsúlyozta is, hogy az egyén — legyen bár munkás! — halan­dó, csak a műve (s a benne való hit!) a túlélő, a jövőt alakító. Tőzsérnek az a véleménye, hogy nem kell abszolutizálni kitűnő egyéniségek for­dításait. Bizonyítani igyekszik, hogy nem létezik egyetlen, végső, megbonthatatlan fordítás. Figyelemre méltó — és a vélemé­nyünkkel is közös — az az észrevétele, miszerint a költői tekintély sérthetetlen­sége tabuhoz vezet, és nem ösztönözhet új, akár szentségtörő fordítói kísérletekre. Az eddig tárgyalt hasonlóságok és azo­nosságok mellett azonban arról sem sza­bad megfeledkeznünk, ami a két életmű­ben már nem lehet azonos. Wolkert — 1924-ben bekövetkezett korai halála szá­mos csalódástól megkímélte. Nem élte meg a fasizmus fellépését s annak kezdeti

Next

/
Thumbnails
Contents