Irodalmi Szemle, 1988
1988/4 - Jaroslava Pašiaková: József Attila és Jiři Wolker lírájának párhuzamai
348 reség, igazságtalanság [vő. Wolker: Samota (Magány), Ozkost (Szorongás), ill. József Attila: Magány, Kiáltozás], Wolker úgy véli, „a fájdalmat legyűrni több, mint szenvedni” [Sloky (Strófák)], s ez József Attila nyelvén Aki szeretni gyáva vagy című versében így fogalmazódik meg: „Én férfi vagyok, nemes és konok, nincs vigaszom, s nem erényem a bánat.. Erkölcsi erejük abban is megnyilvánul, hogy félelmeiket, elbizonytalanodásaikat legyőzve, költészetüket az emberek szolgálatába állítják. A két költő műve közötti párhuzamot több síkon is nyomon követhetjük az Istenhez, az anyához, a nőkhöz, a hazához, a dolgozó és a munkáért harcoló emberhez való viszonyukban. „... Kettős teher / s kettős kincs, hogy szeretni kell...” — mondja József Attila Nagyon fáj című versében. Az intim, szubjektív szféra örömeit, szorongásait a közösségi, nemzeti szférába emelik. Ne felejtsük el, hogy mindketten ahhoz a generációhoz tartoznak, amelyik megélte az első világháborút, s amelyiken a nemzetek e véres drámája mély sebet ejtett, egy Igazibb emberiesség vágyát oltva beléjük. A hagyományos keresztény emberideál romjain épül új hitük, hitük a szocializmusban. Mindkét költő párbeszédet folytat Istennel. József Attila Keserű neki fohászkodása erősen emlékeztet Wolker korai verseire [pl. Modlitba (Imádság), Vúle a moc (Akarat és hatalom)]. Mindketten megszemélyesítik Istent; olykor zarándokként ábrázolják, aki betér az emberekhez egy kis tereferére. A két költő egyformán értelmezi a pólusok közé szorított emberi létezést, a kezdet és vég, az ok és okozat dialektikáját. Az egyik pólus a születés — ezt az anya szimbolizálja. Kevés költő emelte anyját valamennyi kizsákmányolt szimbólumává, mint tette ezt József Attila Mama című versében. Anya-verseik középpontjában a szeretet áll, a szeretet, mellyel rövid életük során nem tudtak betelni. Különös szerep jut József Attila életművében az Eszmélet című költeménynek (eszmei, formai szempontból egyaránt), melyet már sokan, sokszor, sokféleképpen értelmeztek. A versben eggyé olvad a reális világ és a szürrealista vízió. Az Eszmélet a harmincas évek nagy versei közé tartozik, jelzi a költő pszichéjének megosztottságát. (Párját Wolker versei közt hiába keresnénk.) József Attila és Wolker fokozatosan jutnak el politikai meggyőződésükig. A munkássorsot teljes drasztikusságában tárják fel [pl. Wolker: U roentgenu (Röntgen előtt)). Oj — addig gondosan került — témákkal gazdagítják az irodalmat. [Wolker: Balada o nenarozeném dítéti (Ballada a meg nem született gyermekről), József Attila: Szegényember balladája], Oj műfajt teremtenek: a szociális balladát. Wolker (F. X. Salda szerint) „a szociális ballada tragikumát optimista társadalmi perspektívával bontja meg”. A Balada o snu (Ballada az álomról) a jövő társadalmának előképe. Hasonlóan erőteljes verseket József Attila is ír, pl. Szeretők lázadása, Mondd, mit érlel... József Attila és Wolker balladái nem előzmény nélküliek sem a magyar, sem a cseh irodalomban. Olyan elődeik vannak, mint Arany János, a cseh irodalomban Érben, Neruda, Bezruč. József Attila és Wolker értelmezésében az erkölcsi és szociális kérdések szorosan összefonódnak. József Attila balladái nemcsak témaválasztásukban, hanem formailag is nagyon közel állnak Wolker balladáihoz. Wolker- hoz hasonló jelentésgazdagsággal kelti életre a cselédek, mosónők és munkások életét. Az ábrázolás e fajtája egészen biztosan közelebb áll Wolkerhoz, mint pl. Villonhoz, ahogyan ezt többek között Szabolcsi Miklós hiszi. Miért van ez így? A magyarázat nagyon egyszerű — a nyelv, nyelvek ismerete, ill. ismerethiánya. Ezért kell megbecsülnünk mindazokat, akik áttörik sokak tudatlanságának, nyelv- ismeretük hiányosságának korlátáit, és fordítanak — nem ritkán kongeniálisan. József Attila nem kis fordítói erőfeszítése (Straka hathatós nyelvi támogatásával) kiérdemli elismerésünket. József Attila fordításai Wolker valamennyi korszakának teljes keresztmetszetét adják. Hat verset fordított le [Tvár za sklem (Arc az üveg mögött), Balada o očích topiéovych (Ballada a fűtő szemeiről), Umírající (Haldokló), V parku pred polednem (Délelőtt a parkban), Bez názvu (Névtelenül), Epitaf (Sírvers)], s ezek gyűjteményesen először a Straka szerkesztette Cseh és szlovák költők antológiájában jelentek meg
