Irodalmi Szemle, 1988
1988/3 - HOLNAP - Farnbauer Gábor: Áttételek I., Áttételek II. - Fülöp Antal: A történet a regényből születik
320 HOLNAP az elvontabb novellákra figyelünk, mivel eszközeikben újdonságot hoznak. Grendel ezekben a novellákban a személyiségre gyakorolt hatásaiban ragadja meg az identitás hiányát, azt az állapotot, amikor az önmagunkkal való azonosulás igénye — valóságos társadalmi közege helyett — mélytudati szférákban kompenzálódik, vagy inkább csak kompenzációs kényszer marad. Ez egyben meghatározza és indokolja is Grendel legújabb alkotói módszereit, melyek igy nem csupán alkati vonzódás következményei. A hazai magyar (s bizonyos értelemben nem csak a magyar) értelmiségi lét tüneteivel olyan összhangba jutott kifejezési módok ezek, melyek — hazai prózánkhoz képest — az európai szellemiséggel is új összefüggéseket mutatnak; igazságuk teljesebb. A közvetlenebb realizmusú írásoknak is nagyobb távlatot adva, a novellák cselekménye valóság és fikció, káprázat és álom határán játszódik. Társadalmi jelentésük azt a korunkra önként applikálódó kierkegaardi gondolatot is fölvillantja, mely szerint „Aki nem akar (s tegyük rögtön hozzá: vagy nincs módjában — F. A.) valóságokkal harcolni, annak lesz sorsa, hogy álomképekkel kell majd küzdenie.” Életüknek olyan pillanataiban jelenítik meg hősüket ezek a novellák, amikor azok az álom vagy a káprázat síkján éppen önmagukkal szembesülnek, pontosabban énjüknek azon részével, melyet a valóságban vállalni nem tudnak. A Bőröndök tartalma író hőse — ha nem tévedek — énjének azon, nem vállalt részével szembesül, amely (aki) elég erős ahhoz, hogy akár leszázalékolt egykori vasúti alkalmazottként is a végtelennel foglalkozzon, s akinek számozatlan kéziratlapjairól oly gátlástalanul zúdul az íróra a teljes valóság (amelyhez képest az író műve — saját bevallása szerint — „... csak élmények visszfényének a még halványabb visszfénye”), rádöbbentve őt reménytelenül behatárolt lehetőségeire, hogy végül írói létének értelme válik kétségessé. Az unokatestvérben a matematikatanár (csehszlovák állampolgár) dél-magyarországi nyaralása közben a múltból elétop- panó — számára ismeretlen — Szilvia nevű „unokatestvérével” találkozik, aki — a valóságban nem létező — szerelmükre hivatkozva a tanár szemére veti, hogy elfelejtette őt, annak ellenére, hogy a legnagyobb boldogság a vérrokonok közti szerelem, mivel ők hasonlítanak egymásra legjobban ... Majd szimbolikus jelentésű szavaiban a testvérszerelem önszerelemmé, végül mitikus asszociációkat is kiváltó önszeretkezéssé, az önmagunkkal való azonosulás irodalmílag kifejezett vágyképévé fokozódik. A novellahősök a kiragadott két példa egyikében sem jutnak el az identitás vállalásáig. Beidegződések és félelmek gátolják őket, mintegy tükrözve valóságos életük beidegződéseit és félelmeit. E félelmek természetéről is információt kapunk. Az első esetben (Bőröndök tartalma) az író, miután persze kialudta magát és megivott egymásután két méregerős kávét, ezzel utasítja el a „másik” kéziratát, amely — s itt volt a veszélye — megmutatta az etikailag követendő, de az író számára követhetetlen utat: „Nem én vagyok az illetékes.” Majd a novella az írónak e szorongástelt mondatával végződik: „Kit érdekelt, hogy már felvették a személyi adataimat valahol?” Pedig nem történt más, csak elzárkózott magányában elolvasott egy kéziratot. Vagy mégis...? Az unokatestvérben Grendel mindvégig érzékelteti, hogy legjobb esetben is hal- lucinatív képről van szó. Ám amikor a tanár a lánytól elválik, az szemöldökének — érintésének! — kormát otthagyta a tanár állán. A korom pedig annyira valóságos, hogy nem is a tanár, hanem a felesége veszi észre. Hallucináció, amely — valamilyen oknál fogva — stigmatizál bennünket... Ennél már csak az megdöbbentőbb, amikor az „unokatestvérek” (álombéli!) szeretkezését valaki, valahonnan, valamiért — lefényképezi! S a fényképeket — corpus delicti — kézbesítik a tanárnak ... Ezek a szembesülések, az identitásvágy kényszerképei tehát a káprázat és álom birodalmában is beteljesületlenek maradnak. Rezignációban oldódnak föl, amely azonban nem a belenyugvás békéjéhez vezet. Következményeik a személyiségen belül fejtik ki hatásukat, amiből az is érezhető, hogy e novellahősök nem csupán valóság és káprázat határán mozognak, hanem lét és nemlét határán is, s a számukra kínálkozó megoldásként néha a nemlét határán is, s a számukra kínálkozó megoldásként néha a nemlét hűvöse csap meg bennünket...
