Irodalmi Szemle, 1988

1988/3 - Kövesdi János: A szovjet filmművészet metamorfózisa

277

ségtelen rendező, de sajnos egész életművét csupán „első filmje" teszi ki, melynek 1967-es betiltásával a filmrendező művészi pályáját is derékba törték, úgyszólván véget vetettek neki. Amint annak idején az egyik filmes újságíró tudósított róla, Aszkoldov filmjét stílusa tekintetében Jancsó Miklós Csillagosok, katonák című művével rokonitják. De egy másik, szorosan idevágó magyar vonatkozást is említhetünk, nevezetesen hogy a neves magyar filmrendező, Bacsó Péter A tanú című filmjét csak 1980-ban mutatták be, holott hét-nyolc évvel korábban elkészült. E vonatkozásban valószínűleg csehszlovák példával is szolgálhatnánk, de csak maradjunk a szovjet filmnél. Amint most már köztudomású, Alekszej German Barátom, Ivan Lapsin című filmje még valamikor 1970 táján készült, de 1971-ben betiltották. Tizenöt esztendővel később azonban „az év legjobb filmjévé’’ választották meg. Ideológiai és erkölcsi, szellemi kárt okozó tévedések voltak ezek. German filmjének története az oly sűrűn emlegetett harmincas éveket idézi fel, sejtetve, hogy bizonyos dolgokról a cselekmény helyszínéül szolgáló városka rendőr parancsnoka sem beszélhetett, tehát maga Ivan Lapsin, akit végül is „átképzésre” vittek. Milyen szerepe volt, s egyáltalán lehetett German filmjének a szovjet szellemi pezsgés megindításában, az új filmes gondolkodás kialakításában?

PLAHOV: Még a szovjet filmélet átalakításának általunk már említett eseményeit megelőzően a szovjet filmművészet némely megnyilatkozása révén mégiscsak képes lehetett bizonyos mértékben hozzájárulni ennek az átalakításnak az előkészítéséhez. Azok által a filmalkotások által, amelyek, bár rendkívül nehéz körülmények között, mégiscsak megpróbálták átértékelni a történelmet. Gondolok itt például a Barátom, Ivan Lapsin című Germán-filmre, ez volt az első olyan játékfilm, amely más álláspontból, más megvilágításban mutatja be a harmincas éveket, mint ahogyan azt eddig a mozinéző ismerhette. A film nem érint közvetlenül politikai kérdéseket, de egész hangvételéből, légköréből ez nagyon markánsan érezhető. És természetesen ide tartozik, a Vezeklés című film, mely szintén az események előtt készült el, és úgyszólván nem nyílt lehetőség a bemutatására, erre csak később kerülhetett sor, de maga az elkészítés puszta ténye már egymagában is huszárosán hősies tettnek számít.

— Már az 1987. évi cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált megelőzően számos külföldi lap, folyóirat foglalkozott a szovjet filmművészet megújulásának szemmel látható jeleivel, a félretett, dobozokból előkerült vagy az utóbbi években készült szovjet játékfilmek nyílt és őszinte szellemével s e filmek alkotóival. A Vezeklés cannes-t kűlön- díja persze tovább fokozta az érdeklődést, és az is, hogy 1987-ben meglepően sok hasonló szellemű szovjet film volt látható a jelentősebb nemzetközi seregszemléken. „Nemigen van szovjet film — talán Tarkovszkij Rubljov/a kivételével —, mely diadalmasabb és csillogóbb nemzetközi nemzetközi sikerszériát futott volna be, mint a Vezeklés” — állapítja meg Báron György filmkritikus, a mű egyik magyar méltatója. Amint ismeretes, a Vezeklés forgatókönyvét 1982-ben írta Nana Dzsanelidze, Reza Kveszevala és Tengiz Abuladze, maga a film pedig 1984-ben készült el, A filmnek alkotót előzményei vannak. A Vezeklés voltaképpen egy filmtrtlógia befejező része, a két előző rész a Könyörgés és A kívánság fája. volt. Érdekes, hogy a Könyörgés San Remo-í nagydíja ellenére sem találta meg az utat a közönséghez, de a közönség nem ts igen fedezhette fel, mivelhogy filmklubokban vetítették, kellő propaganda nélkül, mert csak „harmadik kategóriájú" volt. De amikor 1986 telén újra bemutatták a trilógia első két darabját, a szovjet kulturális sajtó tanúsága szerint mindkettő kellő, értő fogadtatásra lelt. Nem kétséges, hogy az újító szellem, az újítási szándék már húsz évvel ezelőtt ott munkált Abuladzéban, amikor a trilógia első darabját elkészítette. Aligha rajta múlt, hogy csak a mindenképpen korszaknyttó alkotással, a VezeklésseZ tudott átütő sikert aratni. Méltó rá, hogy egy kicsit elidőzzünk nála. Tengiz Abuladze azt mondja egyik interjújában: „... olyan időszakban készült munkám, amikor a hazai mozikban többnyire szórakoztatásra szánt, igénytelen és unalmas filmeket adtak, vagy olyan műveket, amelyekben a valós élet alig, vagy csak felszínes, hanyag ábrázolásban jelent meg. A filmforgalmazók a nézőszám csökkenése miatt sopánkodtak, az Állami Filmbizottság pedig továbbra ts a szórakoztató filmek gyártását szorgalmazta. Ugyanakkor a dobozokban pedig túlságosan kényesnek és problematikusnak ítélt művek rejtőztek ..." A rendező vallomásaiból az is kitűnik, hogy a film forgatása a rengeteg nehézség, akadály miatt szinte emberfeletti erőt, rendkívüli elszántságot igényelt..,