Irodalmi Szemle, 1988

1988/3 - Kövesdi János: A szovjet filmművészet metamorfózisa

273

fontosabb, ez a leglényegesebb ahhoz, hogy hozzáláthassunk közös feladataink teljesítéséhez. Közvetlen feladatként tűztük magunk elé, hogy véget vetünk annak a bürokratikus hierarchiának, amely filmművészetünkben hosszú éveken át tartotta magát, amely évtizedek során alakult ki, s amelyet mi valamennyien, akik a filmszakmában dolgozunk, elviselhetetlennek és tarthatatlannak ítéltünk meg. Ez az egyik fő iránya tevékenységünknek, és mondhatom, hogy intenzíven dolgozunk. A másik lényeges feladatnak tekintjük a filmművészeti életnek, magának a filmművészetnek a legnagyobb mértékű demokratizálását, ami egészében véve szintén nem egyszerű dolog, mert a hosszú évek során sajátos szokások és sztereotípiák alakultak ki nálunk. Tehát, ezen a téren is nehéz munka vár ránk. Már hozzáláttunk mindkét feladat megoldásához, és az utóbbi hónapokban, már új feltételek között dolgozva, nyilván az a legfontosabb, hogy megváltozott filmművészetünkben az erkölcsi légkör, megváltoztak azok a kritériumok is, amelyek szerint nagyon sokáig éltünk és dolgoztunk. Most már persze tökéletesen értjük, világosan látjuk, hogy azok a bizonyos kritériumok sok tekintetben mennyire torzak voltak. Valahogy ügy volt az nálunk, hogy a fehéret feketének, a feketét pedig fehérnek mondtuk. Mi pedig valahogy elfogadtuk ezt, beletörődtünk a helyzetbe. Ez az első köre azoknak az erkölcsi-értékrendbeli változásoknak, amelyekre sor kerül nálunk. Bízvást elmondhatom, hogy e vonatkozásban szinte néhány hónap leforgása alatt sok mindenben fordulat állt be.

— Es mi történt a demokratizálás elindítása és az új erkölcsi alapok megteremtése után?

LISZAKOVSZKIJ: Ezután sokkal komolyabb és nehezebb dolgok következtek. Ki kellett dolgoznunk azokat a közös elveket, amelyek szerint filmművészetünk továbbfejlődik majd. A szovjet filmművészet úgynevezett új modelljén dolgoztunk. Ez voltaképpen nem a mi szövetségünk feladata lenne, inkább a gyártók, az állami szervezetek stb. dolga, ám a körülmények úgy alakultak, hogy az állami kinematográfiái szervezeteink kezdetben túlságosan óvatos és konzervatív álláspontra helyezkedtek, s nekünk konfliktusok árán is le kellett küzdenünk ezt az akadályt, érvelnünk kellett, és győzködnünk a megcsontosodott álláspontok képviselőit. Ezért az új elvek megfogalmazásának és kialakításának legfőbb terhét magunkra vettük. Egy bizonyos szakaszban ebbe a munkába a Goszkino (a Minisztertanács Film- művészeti Állami Bizottsága) is bekapcsolódott. Sikerült a modellt az elmúlt év folyamán kidolgoznunk. Hangsúlyozni szeretném, hogy a munkának ez a második szakasza sokkal nehezebb volt, mint az első, amikor a légkört próbáltuk megváltoztatni, s visszanyúltunk a némaságra kárhoztatott filmművészeti értékekhez, vagyis leemeltük a polcokról a — közben már ismertté vált — javarészt érdekes és értékes filmeket. A munka második szakasza tehát nehezebb és bonyolultabb volt, de még ennél is bonyolultabb és számunkra szinte kínzó az a szakasz, amelybe most már beléptünk, az a szakasz, amikor már ténylegesen is megvalósulnak azok a jó, szerintünk szükséges és helyes intézkedések, amelyek tulajdonképpen a filmművészet reális átalakítását jelentik.

— Nehéz munkájuk során bizonyára előre nem látható buktatók, ellentmondások is jel-jelmerülnek.

LISZAKOVSZKIJ: Bizony, jóval több akadállyal kell megküzdenünk, mint amennyivel számoltunk, sok fel sem tételezett ellentét is felmerült. Most éppen viszonylag bonyolult időszakot élünk át, mivel az az egyértelműség, az a szellemi fellendülés, amellyel az emberek az általános elveket fogadták, amelyek akkor mindenkit kielégítettek, most, amikor a dolgok reális állásának megváltozásáról van szó, csaknem valamennyiünk sorsának tényleges megváltozásáról, már sokaknak nem felelnek meg egészen, és sok esetben az egyéni érdekeknek sem. Ez persze a bekövetkezett fordulat, az átépítés természetes következménye, e társadalmi jelenség olyan helyzetek elé állít bennünket, amilyenekhez nem voltunk hozzászokva, amilyenek nálunk nem léteztek, amelyek történelmileg nem jöttek létre. Most szinte szükségszerű, hogy elébe menjünk az ilyen helyzeteknek. Mindenekelőtt a konkurenciá- lis viszonyokra gondolok, melyeket sokan kellemetlenségként élnek át, néha szörnyűnek ítélnek meg. Ezért van mostanában oly sok problémánk. Amit eddig elmondtam, azzal csupán nagy vonalakban vázoltam, mit is csinálunk a jelenlegi időszakban. Mindezzel persze párhuzamosan folynak azok a dolgok, amelyeket már