Irodalmi Szemle, 1988
1988/3 - Vajkai Miklós: Álarcok és szerepek
265 elődei? Ők képzelet-suta, fokozatosan elszegényedő emberek voltak... Mindannyian idő előtt meghaltak. Aki az örvényekben megedződött — Doktor Éva —, az édesanyám volt. Kiváló értelemmel és küzdőképesen: már nem fiatalon került a Nodier famíliába. A múltja? A múlt idejét az idő hályoga sikeresen takarja. S ez a javukra legyen írva... Doktor Évát ugyanis a megpróbáltatások igencsak prózai dolgokhoz tapasztották. A világ elemi dolgaihoz. Őrlődésekhez, amíg atyám nem kérte őt feleségül... De mihelyt megvetette a Nodier családban a lábát, sietve magához ragadta azt a bizonyos karmesteri pálcát... Zsarnoksága nem ismert határt... És ez a család hölgytagjainak roppantul imponált... Húsz esztendő, Borowski úr, két évtized alatt az anyám megnégyszerezte a család vagyonát... Jogi diplomával, a törvényt kijátszva, alantas ügyekbe keveredve, szemrebbenés nélkül... Egy napon aztán két teljes millióval elhagyta a családot, és Párizsba költözött... Tudja: az élő képes arra, hogy egyetlen nap alatt rommá öregedjen. S anyám — immár öregen — csupán néhány szobát vett bérbe ... S legfeljebb egy házvezetőnője volt, aki a békéjét biztosította ... Azt hiszem: nem azt az életpályát futotta be, amelyre ajánlkozott... Amíg egyedül küzdött a világ hullámverései ellen, olyannyira átadta magát a küzdelemnek, hogy később szélárnyékba kerülve sem volt képes lazítani... A hadviseléseket szerette, amelyek életének értelmet adtak ... Egy kis könyörtelenségért nem ment a szomszédba ... S amíg ügyeskedett, amíg ajzotta magát, nem ötlött fel benne, hogy harcai öncélúak ... Talán a háborúskodásain túl semmit és senkit sem szeretett, önmagát sem ... A maga útját járta. S midőn belátta balfogásait, elhagyta azokat, akikhez korábban sem tartozott. Szegény, egy életen át beérkezni akart. Túltenni elődein. De aztán folyamatosan megcsömörlött a hajsza általi gazdagságtól. Borowski: — Miután elhagyta önöket, többé nem is látta? Nodier: — De. Egyetlen alkalommal még találkoztam vele ... — Persze, igazából nem volt értelme e találkozásnak... Akkor már a Közgazdaságtudományi Egyetem másodéves hallgatója voltam ... Az ismereteimet játszva szaporítva a legjobb diákok közé tartoztam. Nem akartam híres életpályát magamnak. Önmagámnak akartam élni. Azt óhajtottam, hogy ez az ember, aki most itt önnel szemben ül: jól érezze magát... Az életem jelentős hányada úgy múlott el, hogy egészen jól kijöttem magammal... Mint minden embernek, nekem is vannak gyengéim. Kora ifjúságomban afféle minden lében kanál voltam... És emiatt gyakran bűnhődtem ... így aztán idővel jólesett a visszavonulás ... Élő példaként ott volt anyám elvétett élete ... Nicholaus Borowski figyelme eltévelygett. Egy pohár jóízű bor. Édeskés, citromsárga színű folyadék. S az ivás kellemes szertartásáért megismétlendő. S az ember figyelme a reáliáktól döccenésmentesen az abszurd vagy absztrakt mezőkbe űzetik. Az imént még itt volt a szoba. Az L-alakú, tapétázott falakkal körülhatárolt helyiség. Krémszínű falak és a mennyezet. A mélybarnára festett és élénken ragyogó, karcsú bútordarabok, mint forrástájékra kipányvázott lovak... Egy kis időre Borowski úr figyelme puha és eleddig érintetlen övezetekbe jutott. S Jan Nodier monológját legfeljebb háttérzeneként hallotta: — Magamra maradtam. S a magam módszerével játszottam az életemet. Azt játszottam, hogy egészen jól kijövök a személyemmel. Ha valahol valaki vagy valakik megkeserítették a napomat, hazaérkezve képzeletben kivégeztem őket, a halottaimmá lettek, és ettől számítva, ha velük találkoztam: játszin átnéztem rajtuk ... „A HALOTTAIM ... Élőnek pediglen élő barátja legyen ...” — mondogattam magamnak. És azzal kenegettem a lelkem tájékát, hogy el is hiszem,
