Irodalmi Szemle, 1988
1988/3 - Vajkai Miklós: Álarcok és szerepek
266 amit állítok... önámítás? Azzal bátorítottam magamat, hogy hátrányaink ellenére is meg kell maradnunk. Azt akartam, hogy egy pillanatra se szakadjon meg a kapcsolatom a teljes mivoltommal. Azon voltam, hogy a cselekedeteimmel a hangulatváltásaimat kifejezzem. Viszont az utcára lépve felöltöttem az UTCAI NODIER ÁBRÄZATOT ... A látszatra civilizált képemet. Azt nyújtottam, amit vártak tőlem. És az idő múlásával már észre sem vettem, hogy él egy UTCAI NODIER, akit idehaza a háttérbe parancsolok. És létezik egy itthoni, számomra jóval fontosabb figura is... Az életem jelentős hányada úgy múlott el, hogy önmagamat igeneltem. Önmagámnak kedveztem. Ettem, ittam, útjaimra önmagamat kísértem el. És mindig időben tértem nyugovóra. És mindig jó alvó voltam ... És makkegészséges... A világ dolgaiban meg csakis azt láttam, ami bennük volt. A Nodierek egy évezreden át a csúcsokon látták meg a napvilágot. És a csúcsról, amint Z. Árpád, a költő mondja: „A csúcsról messzire látni — de völgyből a csúcsra?” Messzire láttunk. És átláttunk a dolgokon. És mivel nem kellett köznapi morzsákért küzdenünk, számunkra az élet nem vállalás volt, hanem vesszőparipa. Mindannyian azt tettük és tesszük, ami szivünknek kedves. A mama? Szegény: ő Doktor Évának született. Egy életen át fejthette volna le a bőrét, hogy eldok- tortalanodjék. Értelem és rugalmasan egészséges önzés vezérelte múltamat. Kincentizett élet? Ha ez hevíti hitemet: miért ne! Aki mozdulni óhajt, jó, ha ismeri a felségterületeit... Minden ember válaszút elé kerül. Meg kellett határoznom, hogy mit adok a nagyvilágnak, és mit veszek ki a kelléktárából. Én nem törekedtem arra, hogy a javaimat megosszam a mindenséggel, de a világ dolgai közül sem emeltem el értelmetlenül sokat... Borowski: — Nem házasodott meg? Nodier: — Egy alkalommal. Jó kis házasság volt a miénk. Jól éltünk. Aztán másfél évvel később váratlanul megszakadt ez a kapcsolat. Ma már nem bánom, öregember vagyok. És toleráns. Élünk. A dolgok értünk és ellenünk történnek. Néha párhuzamosan mindkettő is előfordulhat. Mégsem vesszük vérét a világnak. A változásokhoz könnyebb hozzáidomulnunk, mintsem értelmünkkel hinnénk ... Ennyit kellett elmondanom... Most ön következik. Hadd halljak egyet s mást arról az emberről is, akire valaha sokat gondoltam. A házigazda teletöltötte a boroskancsót. Az ábrázatán korhatag mosolyféle. Borowski: — Mit óhajt tudni? Jó. Nem lesz könnyű nyilatkoznom ... Vesztesként ülök itt, és aki sokat veszített, annak mindig is nehezebb... Nodier: — Mindannyian vesztesek vagyunk. Aki az evilági létet választja: menten írhatja is a számlát... Borowski: — Itt ülök. S az az érzésem, hogy megidéztek. Ide hoztak, hogy boldoguljak ... Szerepem, akárha háziszínházi vagy bírósági szerepkör lenne ... Nodier szétvetette a karjait. Kacagott. Borowski: — Nyilván többről van szó. Itt vagyok. És még mindig nem értem a helyzetemet. Miért hívott ide? Mit akar tőlem? Én már semmit sem akarok öntől. Ha jó a memóriája, tudnia kell, hogy nem jártam önhöz kunyerálni. És amint ön óhajtotta, levéllel sem zaklattam. Mihelyt első pénzküldeményét megkap-
