Irodalmi Szemle, 1988
1988/3 - Vajkai Miklós: Álarcok és szerepek
261 „Mintha egy elfeledett ajtó nyílna bennünk réveteg lassúsággal, hogy a résen át kibontakozzanak hajlamaink . . J an Nodiert egykor arra tanították, hogy minden békesség a rendszeres és kiadós étkezéssel kezdődik. Mihelyt felvették a Közgazdaságtudományi Egyetemre, az édesanyja, Doktor Éva kis edénykéket vásároltatott számára, és arra intette, hogy ne feledkezzen meg a rendszeres táplálkozásról és csak annyit tanuljon, amennyi még nem okoz fejfájást. Jan Nodier elhízott. Idejekorán megkopaszodott. Pápaszemet viselt. Ám vágya, hogy őt is szeressék, nem tompult el. Öt, akit a nagyvárosban élő ismerősei legfeljebb Langyos Teknőcnek neveztek. Aztán túljutott azon az életszakaszon, amikor még hiányát érezte egy — nőnek, jó barátnak, akivel a titkait és gondolatait megoszthatta volna. Harmincöt lett, majd negyven, negyvenöt. Már észre sem vette, hogy egyedül van. Rég felismerte: az egyedüllétnek is van értelme, hiszen azt az élő egészet, aki ő maga, senkivel sem kell megosztania. Nodiert külföldi tanulmányútra küldték, és megtörtekor már- már érdemrenddel felért a jobbján lépdelő ifjú hölgy, akit Anne- marie Venerisnek hívtak. Asszonya huszonhárom éves volt, Nodier úr pedig éppen betöltötte a negyvenhatodikat. Együttlétük hónapjaiban Jan Nodiert mintha kicserélték volna. Rohant haza a munkából, hogy ételkülönlegességeket készítsen: halat velencei módra, sertéskarajt, amint a pásztoroktól tanulta, vagy indonéziai rizst hagymamártással, melyhez tizenhétféle őrölthúsból gombóckákat sütött. Az asszony közben a hintaszékben kötögetett — a drágám ... A drágámnak gint töltött. A következő nyáron leányuk született, kit ugyancsak Anne- marle Venerisnek hivtak. Éspedig Jan kérelmére. Majd Annie vonatra szállt, magával vitte a múltját, titkait, gyermekét, mindent, amit igazán sohasem adott át a meglett embernek, feltehetően, mert nem akarta átadni, és Nodier __Nod ier úr, a felsült szerelmes ettől számítva kutyául érezte magát. Korán kelt. Reggelizett. Majd früstököt készített Annemarie-nak, mit naponta a kihűlt tűzhelyen hagyott. Nagy körültekintéssel levelet írt az asszonynak, illetve gondosan lemásolta az előző napi szöveget, melyben ez állt: „Jó, hogy megtértél hozzám, már nagyon vártalak, te drága. Már nagyon hiányoztál. Mielőtt pihenésre gondolnál: reggelizzél meg. S etesd meg a kis Annie-t is, te, te, te drága ...” — és így tovább, hat teljes oldalon. Családjának nagypolgári hagyományai így csapódtak le benne. Ez az ember — heti hat alkalommal — egy órával korábban ébredt, csakhogy reggelit készítsen az otthonát elhagyott asz- szonynak. És az elkövetkező nyolc és fél év megannyi reggelén újra és újra lemásolta az első szabad vasárnapján megfogalmazott szöveget. Nyolc és fél esztendőn át várta az asszonyt... Százkét hónapnyi várattatás után levelet kapott. Annie tudatta, hogy Ausztráliában férjhez ment. Reméli, Jan is megházasodott. VAJKAI MIKLÓS ÁLARCOK ÉS SZEREPEK
