Irodalmi Szemle, 1988

1988/1 - Mács József: Haldoklás

24

szemérmetlenül őt is, és olyankor tudta, nincs a zsebében egy lyukas vas sem, le kell akasztania a szögről a hitelkönyvet. A pappal még fonákabb volt a viszonya. Főnöke volt, a Hangya fogyasztási szövetkezet helyi elnöke, ellenőrizte a könyvelést, és időnként a megjelenő ellenőrnek véleményt mondott a munkájáról. Neki kellett volna az Isten földi szolgáját körülugrálnia, de fordítva történt ez is, a pap alázkodott meg előtte, mert hiszen ő is hitelben vásárolt. A tanítóval sem volt másképp. Lilla 1 ánya nem volt valami jó tanuló, mégis csupa egyesek kerültek a bizonyítványába, s nem volt olyan év végi iskolai ünnepély, amelyen ne szerepelt volna. Ha szüksége van valamire, ne mondja az üzletvezető, hogy nincs, elfogyott az áru. A második világháború még csak növelte a boltos tekintélyét. Akinek pénze volt, mázsájával akarta vinnni a cukrot, a sót, hordójával a petróleumot, s egyedül csak rajta múlott, ki mennyi élelmiszert tárolhatott a nehéz hónapokra, évekre. Szép élete volt Ökröshorváton. Elfelejtette Özdot és a zománci bányát. Asszonya a jegyző, a pap és a tanító feleségével barátkozott, hol ők ültek náluk, hol a felesége ment hozzájuk. De legeslegtöbb- ször együtt álltak a pult mögött egész nap, záróra után is együtt érezték jól magukat a konyhában vagy az ágyban. Igazi nagy szerelemmel szerették egymást, amelynek természetes következménye lett felesége újabb terhessége. Nem akarták, mégis megtörtént. Az ő fejében megfordult a magzatelhajtás gondolata, élt Ökröshorváton ilyen asszony, mire jó három gyermek az ínséges, bizonytalan, háborús világban, de alig vette a szájára, a felesége máris rátapasztotta a tenyerét.

— Elhallgas, Pista, kell még nekünk az a gyerek, nem is nekem, neked, hiszen tudom, a lelkedből olvasok, hogy fiút szeretnél, mindig is azt szerettél volna, és most majd fiút szülök, érzem, fiút a két lányunk mellé, vigyázzon rájuk, féltse őket.

— Jól van — hagyta rá a feleségére. — Ahol két gyerek eszik, jut a harmadiknak is.

Harmadik gyermeküket is világra hozta a felesége, de nagy-nagy csalódás érte őket, mert lány lett az is. Elgondolkoztatónak találta, hogy a felesége a lányokat négyévenként szülte a világra. 1930-ban, 1934-ben és 1938 legutolsó hónapjában. Akkor már megnagyobbodott az ország a Felvidék déli részével s Bácska-Bánáttal, gyarapodjon a családja is. Beállíthatta volna így is a dolgot, ha pályázott volna a Horthy-világ elismerésére és az esetleges kitüntetésre, de eszébe sem jutott. Boldog házaséletet élt a feleségével, nem érdekelte őt különösebben a falun végig-végigcsordogáló pletyka, a kirobbant német—szovjet háború sem nagyon, hiszen a Hangya Vezérigazgatóság felmentést eszközölt ki számára, nem kellett bevonulnia, frontélettel megismerkednie, élte a pult és a söntés mögötti életet. Hegedűje a ruhásszekrény tetején porosodott, egészen elfelejtkezett róla, vagy inkább ideje nem volt rá, hogy hangot csaljon ki belőle. Estére elfárasztotta az egész napos talpon állás, meg a családi gondok is nagyon elfoglalták, segítenie kellett Lillának a tanulásban, különösen a számtani műveletek megoldásában, s a feleségét sem hagyhatta magára a pólyás babával, már csak azért sem, mert rettenetesen síró-rívó gyerek volt, éjszaka felváltva álltak a babakocsi mellett, s hallgatták elszenderülve is a kis Malvinka nyeker- gését, aminek hajnalhasadtáig nem akart vége szakadni. Féltek az estéktől és az éjszakáktól, a kisbaba fárasztó és gyötrelmes fel-felsírásától, s amikor a kimerültségtől már-már ágynak estek mind a ketten, akkor pattant ki az agyából az isteni szikra, hogy a hegedűvel kellene valamit kezdenie. És anélkül, hogy végiggondolta volna, meghúzta a húrokon a vonót, és akkor mindjárt megtörtént a csoda, a kisbaba elhallgatott. Éjszakákat hegedülgetett aztán Malvinkának, mindenféle dalt eljátszott neki, s az olyan mély álomba szenderült, hogy reggelig meg sem moccant, aludhattak ők is nyugodtan. Ismét belejött a muzsi-