Irodalmi Szemle, 1988

1988/3 - Zirig Árpád: Ajándék

253

Az ötlet jónak bizonyult. Egy-két alkalommal ugyan még próbálkozott a puly- katojásképű, hogy magával cipelje, de ő olyan mély átéléssel adta elő a hegyek és az erdő nyújtotta csodálatos élményeket, a természetjárás előnyeit, hogy már maga is hinni kezdett benne. A napi gyógykezelések után többször is nekivágott a fürdővárost ölelő, erdőkkel csodálatosan benőtt hegyek fölfedezésének. Az idő fokozatosan javult, vele a hangulata is, sőt úgy érezte, hogy egészségileg is egyre jobban helyrejön. A gyógyító víz ivása, a fürdések, az iszappakolás, a torna és a természetjárás közben beszívott friss májusi levegő együttes hatása valóban csodát művelt vele. Étvágya napról napra javult, és szinte érezte izmainak fokozódó erejét.

Május van, és ő férfikora teljében érzi magát. Lent a sétányokon alig leplezett csodálattal szemlélte az egyre kevesebb ruhába bújtatott női bájakat. Az utolsó együtt töltött éjszakán feleségének tett hűségfogadalom bástyája alatt egyre jobban ingott a talaj. Nehéz volt ellenállni, és elviselni a kísértéseket. A harmincöt-negyven év közötti asszonyok mint fölajzott íj, úgy jártak az utcán. Áldozatra lestek, áldozatra vártak. Vízivás közben a gyógyforrásoknál többször is előfordult vele, hogy idegen hölgyek kezdtek szemezni vele, sőt meg is szólították. Társaság hiányára hivatkozva táncolni, szórakozni hívták. Egy alkalommal csinosnak mondható szőke asztaltársnőjétől, akivel a szanatóriumban együtt étkezett, félreérthetetlen ajánlatot kapott. Ügy készülődött az esti találkára, mint egy gimnazista, de feleségére gondolva olyan bűntudata támadt már a készülődés miatt is, hogy minden férfiúi hevülete elszállt. A tükör, amelynél borotválkozott a fürdőszobában, felesége szemrehányó tekintetét villantotta felé, és ő legszívesebben elbújt volna önmaga elől. Pedig eddig sem élt teljesen makulátlan életet. A kalandokat ugyan nem kereste, de ha a sors egy-egy kívánatos fiatal nővel hozta össze, akkor azt úgy fogadta, mint a természet csodálatos ajándékát, és az ajándékot, ugye, illik elfogadni. Tartós kapcsolatot, állandó szeretőt sosem tartott, pedig a lehetőség nemegyszer kínálta magát. Maga sem értette egészen, mitől ez a fene nagy bűntudat. Talán a forma, a kezdeményezés kicsúszása a férfi kezéből, az érzelem ösztönszintre való devalválása váltotta ki belőle az ellenszenvet, de az is lehet, hogy a feleségétől elválasztó távolság fokozta föl benne a hűség nyújtotta biztonságérzetet.

Ebéd után megivott egy sört, és fölballagott a szobájába. Nagy meglepetésére Tonda odabenn volt. Az ágyán heverészett. Sötétbarna hajának a választékában árulkodóan ezüstös csillogás villant. Tehát fested a hajad, piperkőckém, gondolta. Mint nagyon kedves vendéget, úgy fogadta őt a szobatársa. A mosoly azonban kissé erőltetettre sikeredett az arcán.

— Hol bújkálsz, szakikám, alig látlak! Ideje volna már egy kis közös kiruccanást tennünk!

Elemér úgy érezte, ennyi kijár annak az embernek, akivel három hétig egy fedél alatt alszik. Az érdeklődés is föltámadt benne: a mesterkélt felszín alatt vajon milyen ember húzódhat meg? Beleegyezett hát, hogy eltöltsenek együtt egy délutánt. Hosszú séta után egy borozóban kötöttek ki. Tonda egész úton fecsegett, mint egy óvodás. Mondanivalója állandóan a nők körül keringett.

— Tudod, szakikám, én a nőket két csoportba kategorizálom. Az egyik a feleségnek való, a másik a szerető-típus. Persze, átfedés az lehetséges. Az elsőről itt most ne essék szó, mert ugye, nősülni most egyikünk sem akar, a másik típus a mi érdekszféránk, ugyebár. Ennek is több válfaja van, ha jól szemrevételezed. A legelső csoportba az egynapos szeretők tartoznak, ezek olyanok, mint a papírzsebkendő. Egyszeri használat után eldobandók. Különösen az ilyen gyógyüdülők hemzsegnek tőlük. Nem válogatósak, a napi betevőjét mind meg akarja kapni. Találsz közöttük fiatalt és korosabbat, soványát és teltkar-