Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - Mács József: Haldoklás
21 |k|__olcvanéves koráig tartotta magát, mint sűrű, ismeretlen 1^1/ erdőben a magános tölgy, amelynek akárhogyan tépi, cibálja is koronáját a vihar, gyökerétől elszakítani nem tudja. Egy napon azonban megtörik annak is a dereka, s ledől végérvényesen. Ő is így járt valahogy; váratlanul rosszul lett a macskaköves úton, bevásárló szatyorral a kezében. Össze akarta Toppantani valami a mellkasát, s a fájdalom szétáradt a testében, mint mikor kiönt ez az egyébként jámbor folyó, az Ohre, amelyről ma sem tudja, honnan ered. Az igazat megvallva róla sem tudják a kisvárosban, honnan is sodrota őt ide az idő szele. Átkozottul rosszul érezte magát. Erősen megmarkolta mellén az őszi kabátot, le is szakadt a középső gombja ... A szeme előtt minden összefolyt, a kisváros újra titokzatos és ismeretlen lett számára. A porták a népvándorlás korában cserélhettek annyiszor gazdát, mint Loketban a második világháború után. Laktak benne németek, magyarok, szlovákok és cigányok, később egyre többen csehek. Most már ők a kisváros gazdái, írják történetét, alakítják jelenét és jövőjét. Kapkodta a levegőt, mint a vízben fuldokló, s riadtan tekintett körül, nincs-e valaki a közelében, akinek a karjába ka- ^ paszkodva visszatérhetne a házába. De az utcában nem tartózkodott senki. Rémülettel töltötte el a tehetetlenség; a kín verejtékcsöppjei kövéren ültek ki a homlokára, s lassú időközökben alágördültek az arcán. Nem emlékezett rá, hogy egyet is lépett volna, amikor már a ház falához támaszkodva fejét olyan szorosan nyomta a vakolathoz, hogy a kalapja a szemébe csúszott. Szorongó féle- lemmel telt meg a lelke, úgy érezte, teljesen magára hagyták a loketiek, valamilyen általa ismeretlen okból hirtelen elhagyták a kisvárost, s őt itt felejtették. Hirtelen úgy rémlett neki, mintha ég és föld között lebegne, s Löket földszintes családi házai a magasan fészkelő vár előtt térdepelnének. S nagy szárnycsapásokkal mintha az Ohre folyását is követte volna ... Aztán abbamarad az Ohre és az erdő fölötti repülés, már megint úgy érzi, hogy feszesen a ház falának dől, ahonnan egyelőre nem is tud szabadulni, s mintha már nem is állna, hanem kereszten függene, mint Jézus a Golgotán, s azt suttogná ő is: — Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? A képzeletbeli kereszten függve maga sem hiszi, hogy szülővárosától irdatlan messzeségben éri utol a halál. Először jutott eszébe az ózdi temető, ahol szülei és testvérei alusszák örök álmukat. Az apja Alsómenyétről települt Özdra, még a Monarchia idején. Az anyja meg Ökröshorvátról ment szolgálni, ugyanoda. Az apja vasgyári munkás volt, az anyja szolgálólány, egymásba szerettek, összeházasodtak, s egyik gyermek jött a másik után. Kilencen voltak testvérek, de már csak ő él közülük. Mindnyájan ózdi vagy Ózd környéki temetőben pihennek, egyedül őt tette le Loketban a viharos idő forgószele. Megtörtén néz maga elé, mintha beletörődött volna, hogy MACS JÓZSEF HALDOKLÁS
