Irodalmi Szemle, 1988

1988/3 - Tőzsér Arpád: Intenzív jelenlét

227

dulatritmusos asszociációk formájában zsúfoltan, egymásra torlódva ömlenek, hullámzónak. Az áradó képek, szerteágazó képbokrok kényszerítik a költőt a szokatlanul hosszú verssorok (14-esek, 16-osok, 17-esek, 19-esek, 24-esek és 28-asok) alkalmazására. Ezek a hosszú verssorok a legtöbbször nem tekinthetők önálló ritmusegységeknek, hanem a Cselényi költészetében ugyancsak nagy változatossággal használt rövidebb sorok célszerű megduplázásainak, mechanikus összetevéseinek.

A képek szabad asszociációkba való halmozása általában nagy nyelvi- és gondolatgazdagságot eredményez, fölszakítja a nyelv zsilipjeit, és sisteregve önti, árasztja a kifejezések, meghatározások, körülírások tarka párhuzamait. Ez a nyelvi és gondolati dússág a Cselényi-versek nagy értéke, de sokszor értelmi és hangulati buktatója is. A képzsúfoltság, a képzettársítási merészség sok helyütt az érthetőség rovására megy vagy pedig modorosságot, eről- tetettséget, verbalizmust eredményez f...)

Az életérzést kifejező versek közül a Nap-ének, fogyatékosságai ellenére is, lenyűgöz, felkavar és magával ragad. Ebben a több száz sorból álló, négy nagy szerkezeti egységből összetevődő és a kötetben külön ciklust alkotó monumentális rapszódiában Cselényi fel tudja tárni a mai ember életérzésének, világhoz viszonyulásának filozófiai és érzelmi komponenseit. Kiérezzük ebből a versből a tudás soha nem látott csúcsaira érkezett és az „eddig tiltott mindenség” titkait nyitogató emberiség tragikus dillemmáját: a földi paradicsom megvalósításának vagy a teljes pusztulásnak egyformán reális lehetőségét.

TURCZEL LAJOS: Egy merész költői indulás mérlege, 1962

S végezetül, de nem utolsósorban: Cselényi költői nyelve tematikailag konzervatív; s igy világlátása és világérzése is regionális. Bármiről is ír, mindig a gömöri ember szólal meg benne; s nem is polifonikusan, költői többértelműséggel, hanem nagyon is egyhangúan, mellékjelentések nélkül. Ezt az alapvető hiányosságot költői nyelvének dinamizmusa sem pótolhatja, csak a költő esetleges felíejlődése a legújabb világirodalmi áramlatokhoz. S ez meghozhatná a stílusváltozást is, ami szókincsének gazdagodásához, az idegen szavak, a földrajzi nevek, a neologizntusok és egyéb lexikai sajátosságok elszaporodásához vezetne költészetében.

ZSl^KA TIBOR: Egy verseskötet stilisztikai elemzése

szó statisztikai módszerrel, 1967

Cselényi László lendületesen, „vad csillaglovon” érkezett a költészetbe. Korát, nemzedékét mindig önmagának intenzív kimondása által akarta megragadni. Ezzel is szemben állt az előző korszak költészetével, melyben a költői egyéniség legtöbbször beleolvadt a közösségbe, s annak nevében nyilatkozott. Cselényi verseit (Keselylábú csikókorom, 1961) a fiatalos indulat, lázas új-keresés, a költői képek Juhász Ferencre emlékeztető halmozása, a merész képtársítások jellemzik. Erők (1965] című kötetében „a cselekvés puszta vágyát a konkrét tett váltja fel” (Koncsol László) (...)

Új, még kiadatlan kötete egyetlen verskompozíciő: „összefüggések egy elképzelt szöveghez”. Ez az elképzelt szöveg azonban maga a költői világ teljessége, a hozzá írt összefüggések egy olyan új költői nyelv megteremtésére tesznek kísérletet, mellyel ez a teljesség megérzékíthető lenne. A harmónia és a diszharmónia- elve egyszerre érvényesül benne. A struktúra nagyobb egységeiben rendkívül zárt, legkisebb egységeiben viszont végtelenül nyitott. Az egész köteten végigvonul a Gömör—Párizs ellentét nyelvileg is. Ezen felül a költői egyéniség tudatvilágának térképét láttuk, a négy nagy alaptétel mindegyikének megvan a maga fő motívuma — születés, gyermekkor-háború, halál, felülemelkedés — , melyekhez viszont az élmények és költői tudat