Irodalmi Szemle, 1988

1988/2 - Martin Bútora: Jelentés Tichyről

190

„Kérsz kávét?”

„Hm.”

Alighogy elnyomja a cigarettát, megszólal a telefon.

Kiugrik az ágyból, és odarohan. Az ajtó mellett van egy állványon. „Tessék!”

A kagylóból férfihang hallatszik.

„Karol, az istenért, miért zaklatsz .. ”

A férfi magyaráz valamit.

„Hogyan?”

Rövid sürgetés után megszólal: „Várj, becsukom a gyerek ajtaját.”

Eltakarja a kagylót, és odafordul a férfihoz. Hallgat.

„Mi van?”

„Téged keresnek.”

„Engem?!”

„Ühü.”

„Ki az?”

„A kórházból, valami orvosféle. Illetve a sógorod ...”

Némán rábólint, és felkel az ágyból.

„Tessék!”

„Egy pillanat, mérnök úr. Maradjon a telefonnál!” Felismeri Karol hangját. „Hát merre csavarogsz, ember?” — hangzik nyomban MUDr. Gábor hangja. Vlasta megcélozza a fürdőszobát, és Tibor tudja, hogy felöltözve tér vissza, mert kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni.

VI. Híreinket hallották: két óra tíz perc

„Kapcsold be a rádiót — mondja Kamila. — Keress valami szépet.”

„Fáj még?” — a férfi megsimogatja a leragasztott sebét, és csavar egyet a keresőn.

„Híreinket hallották — hangzik fel, a készülékből. — Pontosan két óra tíz perc van.”

„Egyáltalán nem. Csak nagyon megijedtem. És te nem voltál itt...” Megkezd egy üveg bort, tölt s megáll egy adón, amely dzsesszimprovizáció- kat sugároz.

„Ez jó.” Kamila kiszürcsöli az egész poharat.

„Mi jó?”

„Hogy találtál egy olyan helyet. Elsején valóban munkába állhatok?”

„Még biztosítékot kell kérnem tőlük” — védi ki a támadást Tichý.

„Tibi...”

„Hm.”

Az altszaxofon kíséretében valahol a távolban női hang hallik. Időnként bele- bűg valami.

„Szörnyen beijedtem.”

„A vihartól?”

„Attól is.”

„S ha nem voltam itthon?” — kérdezi Tichý a keserűség érzését miméivé, mert biztosan tudja, mit akar mondani a felesége.

„Attól is.”

„Attól is? És még mitől?”

„Azt nem árulhatom el. Megölnél érte...” És kortyol a borból.

Leül, és ámulva nézi a feleségét.

„Borzasztóan haragudnál.”