Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - Rácz Olivér: Harc az emberért Hófehérke és a hét bányászgyerek
16 — Helyes. Szabad a személyazonosságiját? De azért, amíg a segédvájár a személyazonosságija után kotorászott, nem bírta megállni, hogy meg ne kérdezze. — Hófehérke hol van? Máskor ő szokott eljönni az idézéseimre. Most miért nem ő jött? Hol van Hófehérke? — Hófehérke négy napja az anyjához utazott, vidékre — mondta a segédvájár készségesen. — Minden hónapban meglátogatja az édesanyját. Minden hónapban négy napra. Ugyanis ... De a panaszfelvevőt ez már nem érdekelte. — Ide figyeljen, Kuka úr — kezdte lendületesen —, panasz érkezett maguk ellen. Kuka segédvájár eltátotta a száját. — Pa-panasz? Ellenünk? Százhuszonhét százalékra teljesítettük a tervet! A panaszfelvevő felfigyelt. — Melyiket? — Ne-nekünk csak a minőségi antracittal van dolgunk — válaszolta Kuka gőgösen. — Silányabb szénrétegekkel nem foglalkozunk. — Vagy úgy — sóhajtott fel a panaszfelvevő megkönnyebbülten. — De itten most nem a széntermelésről van szó, Kuka úr — mondta nagyon hivatalos, megrovó hangon. — Tudomásunk szerint az önök közös háztartásában egy Hófehérke nevezetű nőszemély él. — Nem nőszemély, hanem hölgy — javította ki Kuka segédvájár önérzetesen. — Azonkívül tiszteletbeli bányászlány. Tegnap szavazta meg az ü. b. Az üzemi bizottság — magyarázta. — Mo-morgó bányamester javaslatára. Egyhangúan. É-érdemei elismeréséül. — Na, hát pontosan ezekről az érdemekről van szó — csapott az öklével a korlátra a panaszfelvevő. — Kuka úr, maguk erkölcstelen életmódot folytatnak ezzel a Hófehérke nevű leányzóval. Maguk bűnös promiszkuitásban élnek vele! A segédvájár újra eltátotta a száját. — Miben, kérem? Műveletlen alak, gondolta a panaszfelvevő megvetően, és szótagolva megismételte: — Pro-misz-ku-itásban!... Együtt hálnak vele! A segédvájár tagadóan megcsóválta a fejét. — Nem igaz, kérem! Én például a padlásszobában hálok Hapcival. A manzárdszobában. Hapci ugyanis gyakran tü-tüsszög. Olykor álmában is. Zavarja a többieket. Ezért nem akar senki egy szobában aludni vele. Engem nem zavar; őt sem zavarja, ha néha da-dadogok. — Nem is vettem észre — jegyezte meg a panaszfelvevő udvariasan. — Nem vettem észre, hogy dadog, Kuka úr. — Ü-ügyelek, kérem — mondta a segédvájár szerényen, és az ujjain számolgatva folytatta: — Morgó és Tudor az ebédlőben alszanak; Vidor a konyhában, egyedül — szeret éjszaka torkoskodni, aztán meg ő közöttünk a rangidős bányamester; Szende és Szundi a szép szobát kapták, a szalont — hivatalosan Szende fővájár a Hófehérke élettársa, tetszik tudni, hát ezért; Hófehérke pedig a fehér lányszobában rendezkedett be. Ez csak o-olyan mondás, hogy lányszoba — magyarázta kedvesen —, eredetileg amolyan társalgó volt, ott szoktunk azelőtt sakkozni, malmozni, ferblizni, de amikor Hófehérke hozzánk került, szépen kitapétáztuk, berendeztük, szép, nagy fehér ágyat cipeltünk bele. Központi fekvésű szoba; ez a jó be-benne. — Értem — mondta a panaszfelvevő, noha semmit sem értett. Lehet, hogy özvegy Banyáné vádaskodása csak amolyan irigykedő, vénasszonyos pletykálkodás?
