Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - Rácz Olivér: Harc az emberért Hófehérke és a hét bányászgyerek
15 nincsenek... satöbbi, satöbbi — dünnyögte minden különösebb érdeklődés nélkül. De aztán boldogan felcsillant a szeme, a tenyerével diadalmasan a megfelelő oldalra csapott: — Itt van! Nincs itt semmi kétség, nyanya — mondta elégedetten. — Hófehérke hivatalosan a Szende nevű, többszöresen kitüntetett aknamester élettársa! Ezt nem tiltja a törvény — állapította meg tárgyilagosan. — Nálunk rend van! És most mihez kezd, nyanya? — kérdezte leplezetlen kárörömmel. Kedvelte Hófehérkét, őszintén szólva. Valahányszor a hét törpének valami ügyes-bajos dolga akadt az elöljáróságon — házadó, ebtartási illeték, ilyesmi —, mindig Hófehérkét küldték maguk helyett. És Hófehérke mindig nagyon közvetlen módon, nagyon kedvesen intézte az intéznivalókat. Nagyon kedvesen...! Éppen ezért szigorúan hivatalos képet vágott, úgy kérdezte: — Tulajdonképpen mi a panasza ellenük, nyanya? Talán dáridóznak, orgiáz- nak? Malacot, kecskét, tehenet tartanak? Nem seprik fel a járdát a házuk előtt? Nem takarítják el télen a havat? Zavarják a nyugalmát? Bőgetik a tévét, rádiót, lemezjátszót? Milyen vétség okáért óhajtja feljelenteni Hófehérkét, nyanya? Vagy talán a hét becsületes bányászt óhajtja perbe idéztetni, Banyáné asszony? Disznóságokat firkálnak a falra? Malacságokat kiáltanak be az ablakán? — Nincsen nekem a bányászokkal semmi bajom — motyogta özv. Banya Amália tanácstalanul. — De az igazságtalanságot nem tűröm — csattant fel a hangja. — Hét egészséges, életerős, szép fiatalemberrel ... Hófehérkének takarodnia kell a környékről! A panaszfelvevő kedvtelve elmosolyodott. — Aztán mihez akar kezdeni vele? — kérdezte kötekedve. — Maga akarja kiakolbólítani a bányászlakból? Megveri? Hófehérke csak egyet riszál azzal a szép, erős farával — akarom mondani, csak egyet taszít magán a csípőjével, és maga már mehet is látleletet felvétetni a körzeti orvoshoz. Nos, hát akkor ki vele: mi a terve Hófehérkével, nyanya? — Majd viszek neki egy kosár szép, piros almát — fenyegetőzött a nyanya. — És akkor mi van? Befőttet főz belőle a hét bányászgyereknek. Vagy almabort készít nekik egy nagy fazékkal. Én csak azt tanácsolhatom, menjen szépen haza, és szálljon le Hófehérkéről. Itt csak maga húzhatja a rövidebbet, nyanya. És most, ha nem haragszik — rengeteg ám a dolgom! Más ügyfél is várakozik ügyintézésre — mondta a panaszfelvevő nyomatékosan, és vágyakozva a kávéfőző felé pillantott. A kartontábla lendületesen perdült egyet az üvegajtó belső felén: A FÉLFOGADÁS 10 ÖRA 30 PERCIG SZÜNETEL! Özvegy Banya Amália szitkozódva elcsoszogott. De a panaszfelvevőt azért nem hagyta nyugton a dolog — rendszerető, gondos, ügybuzgó hivatalnok volt, valahányszor a félfogadás nem szünetelt; ezenkívül a nyanyával folytatott csevegés közben felidézett csábító kép: Hófehérke erőteljes, izmos fara is megmozgatta a képzeletét — még aznap idézést küldött a bányászoknak. Csakhogy ezúttal nem Hófehérke állított be az idézésre, hanem a legifjabb bányászlegény. Már az ajtóban lekapta a sipkát szélesen elálló füleiről, s nyájasan állt meg az ügyfeleket a hivatali szoba hivatalos részétől elválasztó, cifra, faragott fakorlát előtt. Alig ért fel az áliával a fakorlátig. A panaszfelvevő kedvetlenül mérte végig. — Kuka úr, ha nem csalódom? A bányászlegény tisztelettudóan bólintott. — Kuka Benjámin, segédvájár.
