Irodalmi Szemle, 1988
1988/2 - Rácz Olivér: Arcok a ködben
145 „Végy példát Gróberról!” — Folyékonyan beszéltem németül — folytatta Gróber —, Így és ezért tettek meg összekötő tisztnek. A hadseregben, legalábbis a mi ezredtinkben, nem sok olyan tiszt akadt, aki folyékonyan beszélt volna németül — mondta olyan rosszalló hangon, mintha a régi Gróbert hallottam volna. — A második magyar hadsereg kötelékébe tartoztam — folytatta elmélázva —, de én már nem jutottam el a Don-kanyarig. Azt elhiszem, gondoltam tárgyilagosan. Ha eljutottál volna, akkor most valószínűleg nem ülnél itt. Semmi kertes villa. Semmi Madelaine. Semmi becsű letrend. — Kijevben állomásoztam. Illetve Kijev mellett. Ez nem tetszett nekem. Én is voltam Kijevben, csakhogy én jóval a háború után. „A vendéglátóink tudják, hogy magyar vagy”, vont félre az első este az akkori küldöttségünk vezetője. „Tudják, és nagyon rokonszenves fiúnak tartanak. De,” mondta habozva, „odakint, az emberek között, ne nagyon emlegesd a nemzetiségedet... Ezt a várost hosszú ideig a magyar hadsereg tartotta megszállva ... És ... nagyon nem szép dolgokat műveltek itt a hajdani honfitársaid ...” — A hadkiegészítőn dolgoztam — folytatta Gróber. Ez még kevésbé tetszett nekem. „Küldjétek két menetszázadot, igen? Azonnal, feltöltésre. Mikor lehetnek itt? ... Az már késő! ... Rohamtempóban! Halló!... Itt Sólyom Karvalynak ... Itt Sólyom Karvalynak ... Halló!... És úgy készüljetek, hogy három-négy nap múlva egy teljes, hadi létszámú zászlóaljra lesz szükségünk. Mi van? ... És mit érdekel minket, hogy honnan szerzitek? Azonnal indítsátok a két századot! És készítsétek fel az említett zászlóaljat! Ez parancs! Végeztem!” — Hol is tartottam? — kérdezte Gróber. — Ott, hogy összekötő tiszt voltál és Kijevben állomásoztál a hadkiegészítőn. — Kijev mellett — javított ki rendszeretően. Aztán, mint akinek váratlanul az eszébe jut valami, az ajtó felé pillantott, sietve mondta: — Madelaine úgy tudja, hogy azokban a hónapokban valóban a Wehrmachtnál teljesítettem szolgálatot ... Nehéz lett volna ezeket a bonyolult dolgokat elmagyarázni neki. Nem értette volna meg. Úgy éreztem, nekem is meglehetősen nehéz lesz ezeket a bonyolult dolgokat megértenem. — Folytasd — mondtam kedvetlenül. Valahonnan a messzeségből elnyújtott, baljós mormolással dörögni kezdett az égbolt. — Vihar készül — jegyezte meg Gróber közömbösen. — Nos, talán két hónapja lehettem Kijevben ... — Kijev mellett — javítottam ki ezúttal én rendszeretően. — Kijev mellett. Tudod, a megmaradt magyar csapatokat akkor már túlnyomó részben partizánvadászatra használták fel. Pontosabban — a partizánok betörései elleni védekezésre. A magyar egységek töltötték be az előretolt védősáncok szerepét. Hogy a partizánok ne hatolhassanak el a Kijevben készenlétben tartott német erőkig. Így hát lényegében nem sok tennivalóm akadt; végeztem a dolgomat, unatkoztam. Ettől majdnem felszisszentem. De Gróber nem vette észre. — Aztán egy szép napon betoppant a szobámba az egyik vezérkari alezredesünk. Egy nyurga, szeplős SS százados, egy Sturmbannführer kíséretében. Illetve nem is a kíséretében. Az alezredes belökte az ajtót, kopogtatás nélkül —
