Irodalmi Szemle, 1988
1988/2 - Josef Kadlec: Mosoly az arcokon
128 hez, nehezen törve utat az embertömegben; a fiú egyszer csak kitépi magát a kezéből, és futásnak ered a peronon, bele-beleütközik az emberekbe, senkire és semmire sem ügyelve, egyedül csak az édesanyját látja. Miután végre a karjai közé vetheti magát, rémült és kisirt arcát elönti a mosoly. Az édesanya szemében felcsillannak a boldogság és az öröm könnyei... A földalatti mozgólépcsőjén embersorok kígyóznak, ismeretlen emberalakok villannak meg egy-egy pillanatra. Valamennyi embernek más az arckifejezése, sajátságos, önmagára jellemző. Vajon e pillanatban milyen gondolatok foglalkoztatják őket, s vajon hová sietnek, milyen cél után, ki és hol várja őket? Néha az az érzésem, hogy valamennyien halványan, alig észrevehetően mosolyognak ...
