Irodalmi Szemle, 1988

1988/10 - HOLNAP - N. Tóth Anikó: A tűzoltó (elbeszélés)

N. TOTH ANIKÓ Á TŰZOLTÓ

A fiam szenvedélyesen szerette a tüzet. Már pici korában érdeklődéssel szemlélte a gyufa gyereklángját, a gyertyafényt, a kályhában táncoló tüzet. Négyévesen maga is megpróbálkozott a lángélesztéssel: meggyújtotta a papír asztalterítőt, és kitörő örömmel tapsikolt; alig tudtuk szétverni a lángokat. Később egy karácsonyi gyertyagyújtásnál tüzet fogott a gyönyörűen feldíszített fenyőfa, és a gyerek meg akarta akadályozni, hogy megöljük a lángokat. Rajongott a tóparton, erdőszélen rakott, szalonnasütős nyári tábortüzekért, sosem fáradt bele a fahordásba, keresésbe. Társai már el-elbóbiskoltak, ő még mindig szította a tüzet. Legjobban a kis kék lángokat szerette a tűz közepén, a hamvadó fák derekán táncoló apró kék lángokat, mert azokban tudta az erőt és a varázsla- tot.A gyakori tábortüzek ártatlan tűzimádata később elfajult; szénaboglyákat, tyúkólakat, szekereket gyújtott fel puszta szórakozásból, minden bűnös szándék nélkül. Sok bajunk volt, naponta jöttek a panaszok, a kártérítést követelők, a gyereket pedig még bünteni sem lehetett, mert hiába verte meg az apja, hiába rakott el a közeléből minden tűzcsiholó szerszámot, ő mindig kitalált valamit; már egy szál gyufa fellobbanása is olyan örömöt szerzett neki, hogy elfelejtette a testi fájdalmakat.

Egy napon aztán meggyújtotta húga szépséges angyalhaját; igaz, nem szándékosan, de a hosszú, kacéran göndörödő szőke fürtök csúnyán megpörkölőd- tek, és a kislány napokig nem mozdult ki a legbelső szobából, mintha valami undorító betegséget kapott volna.

A fiam akkor már nem volt kisfiú. Bánatában, szégyenében elment hazulról, és napokig nem láttuk. Akkor érzett életében először lelkiismeretfurdalást, és én tudtam, hogy ettől a pillanattól kezdve meg fog változni.

Ogy is lett. Tűzzel játszani ezentúl nem láttam. Ha megkértem, hogy rakjon tüzet a kályhában, hevesen tiltakozott, de gyorsan eltűnt. Cigarettát sem vett a kezébe, pedig annak pici parazsát szerette figyelni. A tűz már nem kívülről érdekelte, izgatta, hanem benne, belül születtek meg a lángok. Apró kék és vörös tüzek perzselték, az ereiben futkároztak fel-alá, hajtották, lökték a fiamat, mígnem szenvedélyes szoknyapecér lett, és sorra gyújtogatta a kisebb- nagyobb ártatlan vagy veszélyes tüzeket szűz lányok s férjes asszonyok testé- ben-lelkében, és gyújtotta a dühös-féktelen, sárga-vörösen szikrázó tüzeket a féltő apák és féltékeny férjek fejében. Az urammal aggódtunk is, hogy egy éjszaka majd agyonveri valamelyik sértett fél, de a fiam nagyon erős volt, egyszerre három férfival is megverekedett; talán épp a vérében futkározó tüzek miatt.

De az igazi lobogás csak később jött. A fiam egy kerítésen keresztül meglátott egy leányt, akit az udvarukból csak a templomba engedtek ki, és a lány kacagása megbabonázta. Pedig nem volt különsebben szép teremtés, egysze- rűcske volt, karcsú derekú, csillogó szemű, de a nevetésével úgy csalogatta