Irodalmi Szemle, 1988
1988/10 - Ardamica Ferenc: Görbe Tükör előtt (paródiák)
1160 — De most nem az én novelláim a fontosak, hanem a te megjelent versesköteteid ... Reprezentatív felsorolásban ... Volt ugye harminckettőben az Idegen udvaron, majd harmincnégyben a Három kis földhözragadt (költő) — piciantológia ... — Ez utóbbiban az Agárdy Zsigával és a Sass Jancsival szerepeltünk együtt. Hej, de régen volt... Mintha a címekre másképp emlékeznék! — Ezt követte az Elfelejtettek izenni értem, harminchatban... És a Menni vagy maradni, negyvennégyben... Javíts ki, Vilmus bácsi, ha rosszul mondanám! — Jól mondod, Ferikém. Az összes magánkiadás volt. Ezek költségeit már mind letörlesztettem és a köteteket is eladtam. — Ügyes vagy, Vilmus bácsi... Ötvenhat: A jó fészkes fenének kell itt a szó. Hatvanegy: Hiszekegy. Hatvanhat: Fölmelegített szerelem pattanhat. Hatvannyolc: Gyorsan gyallást a tűzre, mert kialszik. — Micsoda dátumok! — Hetvenhárom: Fityiszt jussoltam. Hetvennyolc: Picsog a főd. — Ilyen sok? Mindig abban a hitben éltem, hogy keveset írtam. Ne is sorold tovább! — Jól van, abbahagyom. Csak még a Poros utat, az életrajzodat hadd mondjam, ha már két kiadást is megért... — Egye fene, mondjad ... Ha olvastad ... — Persze hogy olvastam. Nem hiszed? — Hát... — Akkor bebizonyítom. Meg tudom mondani, melyik volt benne a kedvenc szavad. — No? Melyik volt? Halljam! — Az „is” volt, Vilmus bácsi! — ...?!... Másra terelve a szót, miért szólítasz következetesen, illetve követ- kezetlenül Vilmusnak? — Ezt könnyű megmagyarázni. Amióta olvastam a Poros útban, hogy negyvennégy december 14-ének háborús estéjén Tóth Lajos sógorodéktól édesanyád nagy berlinerkedőjébe burkolózva menekítettek haza, és elképzeltelek, hogyan nézhettél ki... hahaha ... hihihi ..., várj, mindjárt elmúlik a nevetőgörcsöm ... Szóval azóta akarva-akaratlanul a Vilmusra fordul a nyelvem ... — Mácsonya, vadtorma, csipolyagos föld, saját készítésű koporsói — Ez valami ráolvasás volt? — Semmi, semmi, csak magamban beszéltem. — Előfordul. Te, Vilmus bácsi, azért én haragszom ám rád! — Miért, Ferikém? — Egyre kevesebbet publikálsz! Ez nem szép dolog! — Bizony, így van. Csendes dohogással ezt már én is megállapítottam. Ilyen az élet... — Ez a Poros út is... Másodszori... Nem kellett volna inkább más művet letenned az asztalra? — Szeretem a kitaposott utat. Akarom mondani a Poros utat... Miért, te nem szereted? Neked nem tetszett? Nem találtad elég izgalmasnak? — De, olyan izgi volt... — Melyik résznél? Konkrétan! — Annál, amelyiknél ellövik a fejed fölül a nagy terebélyes fát, s te észre sem veszed! — Veled nem lehet beszélgetni! A Nagy terebélyes fa Tompa Mihályé volt. Az a fa, amelyet ellőttek a fejem fölül, sokkal kevésbé volt terebélyes... — Viszont ha ő nincs, nem születik meg az Üzenet Köveiből című versed.
