Irodalmi Szemle, 1988
1988/10 - Soóky László: Áttételes reflexiók és rezedaillat (regényrészlet)
I 145 lyen csinálnánk ugyanezt, átadva magunkat a Hold ezüstös vonzásának, például. Egy Škoda nekivágódott az oszlopnak, mi pedig rajtaütésszerűen megkerültük a bódét, és a reggelinkhez láttunk. Épp a sörömet kortyoltam, amikor a sofőr kicsit tépetten elénk állt. Visított: — Disznóság és teljességgel megengedhetetlen! A rendőrségre adom mindkettőjüket! — Mi történt? — kérdeztem két korty között. — Hogy mi történt? Hahá! Még kérdi?! Nekimentem az oszlopnak! — Pech — mondtam. — Véletlenül, vagy direkte? — Jampec! — sikoltotta. — Magukat néztem ott a bódé mögött! — Reggeliztünk — mondtam —, nem olyan nagy dolog. — Parancsol talán az úr is? — kérdezte Vojta, miközben igyekezett egyensúlyban tartani a bódét, mert a raktárban mocorogtak. — Nem, nem parancsolok, követelek! — üvöltötte a tépett úriember. — Az más — mondta Vojta. — Nézd csak, itt meg földrengés van! — Néhány pohár a földre hullott. — Maga egyre jobban imponál nekem — mondta Éva —, ekkora durranás, igazán nem gondoltam volna, nini, még nyakkendője is van. Bedrich feje megjelent az ajtónyílásban. — Fájront — mondta. — Mehetünk? — De tényleg — mondta Éva —, ez a durranás egyedül maga volt, senki sem segített, csak úgy durr bele bumm? A férfi réveteg tekintettel leült a bódé mellé. Valahonnan vijjúzva közeledett a rendőrség. IV/2 Három levelet kaptam, és elhelyeztem őket a nem fontosak közé. Évát néztem, aki meztelenen feküdt az ágyamon, Bedrich az előszobában aludt az esernyőbe bugyolálva, Vojtát elhagytuk valahol, én pedig nem tudom, honnan kerültem elő, valószínűleg Éva lökött le az ágyról. Bedrich váratlanul észbe kapott. — Utazzunk el — javasolta. — Kivel voltam? — kérdezte Éva. — Velem nem — mondta Vojta —, én most találtam magamra a kerítés tövében. — Te voltál megint, te piszok — mondta Éva —, hát illik ezt egy gyanútlan lánnyal? — Minden medika gyanútlan? — kérdezte Bedrich, miközben talpra egyensúlyozta magát, s úgy állt az előszobaajtóban, mint a béka a dunsztosüveg létráján. — A vitát ezennel berekesztem — mondta Vojta —, kilenckor rádiófelvétel. Harmadhegedűs úr, szabad a frakkját? — Hülye vagy? — kérdezte Bedrich. — Rádiófelvételhez frakkot? — Szexuális zavaraim vannak — mondta Vojta —, ilyenkor soha nem tudom, hogy hol van a hegedűm. — Hát éppen ez az — mondta Bedrich. — Utazzunk el! — De én meg voltam erőszakolva — mondta Éva —, ezt kikérem magamnak. — Kétszer voltál — mondtam —, egyszer önszántadból, másodszor pedig te akartad. — Az mindjárt más — mondta Éva —, úgy látszik, nem marad más hátra, mint hogy meghallgassam Kopriva professzor úr előadását a nemi betegségek társadalmi veszélyességéről. — Legalább a bugyidat vedd fel — javasolta Bedrich.
