Irodalmi Szemle, 1988

1988/10 - Soóky László: Áttételes reflexiók és rezedaillat (regényrészlet)

I 141

Halvány sejtelmünk sem volt az egészről, az álműveltség jótékony hályoga tapadt a szemünkre. Vitézül ellenálltunk, és nem vettük fel a közelharcot. Bíztunk a felmentő sereg elbizonytalanodásában. Arra lettünk figyelmesek, hogy egy fiatal, nőnemű lény egy bizonyos sejtelmes fény mellett vetkezik. Készülődtünk a viadalra, akárki legyen is a kiválasztott, szégyent ne hozzon rebellis táborunkra. Fölvertük a vezéri sátrat, és kitűztük a lobogót. A haditervet a véletlenre bíztuk, bár Holló Fernyiges váltig esküdözött. Éppen várakozó állásponton voltunk, mégis kitartottunk, módszeresen és kishitűn. A Hétfejű Sárkány beadta a kulcsot. Tündér Ilona váltig kísérletezett: nem Illett a zárba. Türelmünket veszítve visszatértünk az eredeti tervhez; nem találtuk. Beadtunk egy tökéletesen [abszolút) fölösleges folyamodványt, de kirajzottak a pillék. Annyi pille volt, mint a szemét. Holló Fernyiges egy hasonmás háborút tervezgetett. Sátrat bontottunk, és megelőlegeztük a bizalmat.

Tündér Ilona újabb ötlettel állt elő, de senki nem vállalta az ideiglenes felelősséget.

— Naná — mondta Vitéz László —, majd pont én.

— Majd pont te — mondta Holló Fernyiges.

Kiválasztottuk a legmegfelelőbbnek tűnő helyszínt, és kivetettük a horgokat. A fele dugóra szerelt, a fele fenekezőre. A pillék között megoszlottak az elvárások. Az elvárásoknak mindannyian megfeleltünk. Tündér Ilona kimaradt a játékból, az emancipáció nevében büszkén duzzogott. Vitéz János nem állt kötélnek.

— Fáradt vagyok — mondta —, épp az imént győztem le egy regimentet.

A téli szállást elbarikádoztuk, a Kilencfejű Sárkány fölesküdött a lobogóra. Többen voltunk a kelleténél, elrendeltük a hírzárlatot: se be, se ki. Holló Fernyiges füstjeleket vélt felfedezni az éjszakában. Ellenszavazat nélkül kitüntetésre javasoltuk. A véleményezést az illetékesek visszaigazolták, az akadályok elhárultak. Előkészítettük magunkat, és ügyeltünk a legapróbb részletekre is. A váratlan események mindig váratlanul értek bennünket.

A Griff sztálingyertyákat hullatva érkezett. A fényárban kerestük az összefüggéseket, Vasorrű Bába végre megkerült.

— Aknamunkát végzel, vagy csak izélsz? — kérdezte Vitéz László.

— Majd pont egy ilyennel állok le — mondta Vasorrú Bába —, ha nem tudnád, én veterán vagyok.

A Griff az utolsó pillanatban földet ért.

— Be vagyunk kerítve — közölte elszántan.

— Tudjuk — mondta a Hétfejű Sárkány —, mi kerítettük be magunkat.

— Nem úgy — mondta a Griff —, áttételesen.

— Ha vállalod a felelősséget, én benne vagyok — közölte Vitéz László.

— A helyzet sokkal bonyolultabb — mondta a Vasorrú Bába —, el kell ismerni az érdemeket.

Elismertük az érdemeket.

A korábbiakban egészen másról volt szó. Elsősorban: a jegenyék rettenetesen nagy sort álltak. Arra vágtatott Holló Fernyiges csillagrúgó paripán. A táltos egyszerre öt csillagot rúgott, Borsszem Jankó lepkehálóba kapkodta a csillagokat, majd parolira tűzte. Minden pillét tábornokká tett. Tábornok-dandárok rengtek a táj légterében, veszélyeztetve a bombázók békés gyakorlatozását. A tájba beköltözött a bizonytalanság. Vitéz János a puliszkás üst mögött töprengett:

— Nő kellene, bizony mondom, ondónevelő ez az idő.