Irodalmi Szemle, 1988

1988/9 - HOLNAP - Hogya György: A dolgok mellett (elbeszélés)

HOGYA GYÖRGY A DOLGOK MELLETT

1109

Apám akarata volt, hogy felserkenvén a sógoromhoz utazzak, és megtanuljam a kereskedés alapjait. Apám nagyon kedvelte őt, és megbízott benne. Így aztán mikor az felajánlotta, hogy a házába fogad és kitaníttat, egy szép nyári napon apám lovat adott nekem és pár aranyat, hogy ne legyek rokonaim terhére, és útra bocsátott.

Az út a szomszéd városba egyhangú poroszkálással telt el, és leszámítve, hogy az ebédnél jól megvágott az útszéli fogadós, nem sokat tanultam az életből. Késő délután lett, mire megérkeztem, nővérem és sógorom nagy örömmel fogadtak. Legnagyobb örömömre sógorom még borral is megkínált, bár nővérem ezt nem nézte jó szemmel, mondván, apánk nem azért küldött, hogy inni, hanem hogy kereskedni tanuljak.

Mivel sógoromnak intézni való ügyei voltak, pár órára lepihentem, és csak este sikerült elbeszélgetnünk. Miután átadtam apám üdvözletét, és megfeleltem a kérdésekre, nem tudván többet mondani, csendben hallgattam beszélgetésüket. Ekkor került szóba a város híres festője, aki — úgy tűnt — teljesen megháborodott, mivel újra visszautasította egy gazdag polgár megrendelését. Érdeklődéssel hallgattam a történetet, amely rögtön megnyerte a tetszésemet. Akkor még irigylésre méltónak találtam a festő viselkedését. Kérdésemre, hogy mi váltotta ki ezt nála, a nővérem csak vállát vonogatta, és sejteni engedte, hogy talán nő van a dologban.

Hála az apámtól és sógoromtól kapott pénznek, napjaim ezután jólétben és gondtalanságban teltek. Délelőttönként az üzlet fortélyait tanulgattam, délután nagyokat sétáltam a városban, ismerkedtem a szomszédokkal és a környezettel, esténként pedig az újonnan szerzett cimborákkal csavarogtam, és néha a nehéz tölgyfaasztalokkal teli kocsmákban vörösbort ittunk.

Egyik ilyen csavargásom alkalmával esett meg, hogy ismét emlegetni hallottam a város festőjét.

A szomszéd asztal mellett üldögélő két jól öltözött férfi beszédéből az derült ki, hogy a festő minden jel szerint megőrült, mivel visszautasította az újonnan elkészült templom kifestését, és ez bizony kiválthatja a papok haragját. Érdekelni kezdett a dolog. Szerettem volna megtudni, mi történt, ezért elhatároztam, hogy kérdezősködni fogok. Mivel nővérem a továbbiakban sem bizonyult közlékenynek, a szomszédoknál próbáltam szerencsét. Az utcánkban lakó kövér asszony, akitől a pékárut vettük, felcsillanó szemmel kapott az alkalmon, és elmondta, amit szerinte mindenki tud a városban: hogy a festőt egy nagyon gazdag, ám férjnél levő nő iránti reménytelen szerelem súlya nyomja. A nő nevét, sajnos, nem tudta, de nekem ennyi is elég volt. Ügy gondoltam, most, hogy már tudom a történet végét, elég lesz lassan, kérdezősködve visszafelé haladnom az időben, és összeállíthatom az egész történetet.