Irodalmi Szemle, 1988
1988/9 - FIGYELŐ - Jakab Tibor: Polányi Imre: A szlovák társadalom és a polgári nemzeti mozgalom a századfordulón (1895—1905)
1100 mind minőségi, mind mennyiségi mutatók tekintetében elmaradt a magyarországi, sőt esetenként a más nemzetiségi értelmiségi rétegtől. A szlovák értelmiség a mai Szlovákia területén a szlovák lakosságnak 0,1—0 2 °/o-át tette ki; Magyarország ösz- szes értelmiségi keresőjének pedig 2 %-át. (Emlékeztetőül: itt élt a lakosság 16 °/o-a. összehasonlító adat: a magyarországi értelmiségi keresők 7 %-a volt román, 9 százaléka német. A foglalkozás szerinti megoszlás is figyelemreméltó: a szlovák értelmiség 75,3 %-a volt pedagógus vagy pap, ugyanez a magyar értelmiség körében: 39 %. Az értelmiség közel felét kitévő pedagógusok 93,5 %-a elemi népiskolai tanító volt. (Az értelmiség összetétele iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom Po- lányi Imre igen részletes és alapos táblázatát, melyben a szlovák értelmiség foglalkozás és terület szerinti megoszlását adja.) A szerző felhívja a figyelmet a szlovák értelmiségi réteg fogyatkozó tendenciájára: 1890—1900 között 29 %-kal csökkent a létszám. (Ezzel egyidejűleg nőtt a magyaré, de a románé is valamelyest.) E fejezetben Polányi érinti az iskolaügyet is, hiszen „az anyanyelvi iskolák ügye — joggal — a sérelmek sorában első helyen szerepelt”. Megállapítja: „Egyértelmű a folytonos, majd a századforduló után felgyorsuló hanyatlás a nemzetiségi, és a hasonló tempójú növekedés a magyar nyelvű iskoláknál.” Vitatja azt az értelmezést, mely szerint a hanyatlás az állami népiskolák — mint a magyarosítás eszközei — létesítésével áll összefüggésben. A dualizmus első negyedszázadában létesített állami népiskolák több mint 80 százaléka ugyanis magyar anyanyelvű falvakban található; a nemzetiségi iskolák magyar nyelvűvé változtatása a századforduló után vált erőteljessé. Az iskolába egyáltalán nem járó gyermekek aránya sem volt rosszabb (16 %) az országos átlagnál (17 %), elsősorban a szociális helyzettől függött. Ezzel szemben nagyon hátrányosnak találja a szlovák tannyelvű felsőbb Iskolák hiányát. A tanulmány harmadik fejezete foglalkozik a szlovák ipari munkássággal. A mai Szlovákia területén dolgozott a magyarországi ipari, bánya- és kohómunkások 17 %-a. Ebből körülbelül 75 % (kb. száz ezer fő] volt szlovák nemzetiségű. A vezető szakmunkások nagyobb része nem szlovák volt (német, magyar, cseh), ám a szlovák nemzetiségű szakmunkások jobbára a kisiparban tevékenykedtek. „A szlovák proletariátus túlnyomó többsége megrekedt kisebb részben betanított, nagyobb részben segédmunkás-napszámosi szinten.” A szlovák szociáldemokrácia tehát nem támaszkodhatott műveltebb szakmunkásbázisra: ,,A szlovák szociáldemokrata szervezkedés alapját is a pesti, pozsonyi és bécsi cseh szervezetek kebelében kialakult és iskolázott, majd önállósult — de soha teljesen el nem szakadt — szlovák munkásszervezetek alkották, ideológiai és anyagi forrásaikat pedig az ausztromarxizmust, a nemzeti föderáción alapuló szervezkedést valló csehszláv szociáldemokrácia prágai, brünni és bécsi központjai jelentették. A vezető csoport és a szlovák proletártömegek között nem volt érdemleges kapcsolat.” A szerző egy 1908- as kimutatásra hivatkozik, eszerint akkor Szlovákiában 6346 szervezett munkás volt; kétségtelen azonban, hogy ideológiai-politikai tevékenységük nagyobb tömegekre hatott. E hatás elsősorban a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos állásfoglalásukban rejlett. A könyv Mezőgazdaság címet viselő IV. fejezete nehéz helyzetbe hozza a terjedelmi korlátok közé szorított recenzenst: minden rövidítő ismertetés csak leegyszerűsítés lehet. A szerző abból kiindulva (s ez igazolt hipotézis), hogy „a birtokos parasztság a szlovák burzsoázia nemzeti küzdelmének bázisát alkotta”, részletes, nem ritkán a korábbi szakirodalomhoz képest pontosabb adatokkal alátámasztott képet fest a parasztság rétegződéséről, a birtokviszonyról, a területfelhasználásról (pontos adatok híján saját összehasonlító számítások alapján), a parasztság nemzetiségi összetételéről és a kivándorlásról. Polányi elemzéseiből kirajzolódik a mai Szlovákia területén élő szlovák nemzetiségű parasztság sajátos helyzete: a termelékenység növelését nehezítő számos természeti adottság, mely az eltartható népesség számát korlátozza; a szlovák nagybirtokosok arányának csökkenése a magasabb birtok- kategóriákban (különösen 100 kát. hold felett, s ennek politikai következménye: az „úr”, a „mágnás” a szlovák parasztok szemében azonosult a „magyar” fogalmával); a ritkán osztódó kis- és középbirtokról évről-évre ismétlődő „kirajzás” idénymunkára, napszámra, Amerikába; az igen alacsony életszínvonal, amelynek egyenes következménye a kulturális elmaradottság
