Irodalmi Szemle, 1988
1988/9 - FIGYELŐ - Jakab Tibor: Polányi Imre: A szlovák társadalom és a polgári nemzeti mozgalom a századfordulón (1895—1905)
1101 — hogy csak a legfontosabbakat ragadjuk ki. E társadalmi réteg megnyerése bárminemű nemzeti törekvés megvalósításának előfeltétele volt. A könyv első részében tehát Polányi Imre azokat a társadalmi-gazdasági feltételeket, adottságokat ismerteti, melyek közepette a szlovák nemzeti mozgalom a századfordulón létezhetett, illetve a mozgalmon belül differenciálódás megindulhatott. E rész különös érdemeként kell kiemelnünk Polányi Imre elmélyült kutatómunkán alapuló, rendkívül tisztességes adatkezelési eljárását (sajnos, e kettő még a történettudományban sem mindig párosul). Az itt összegyűjtött gazdag adatbázis a „céhbeli” történészek számára is rejt magában sok újat, továbbgondolnivalót. E részt (különösen a burzsoáziáról és az értelmiségről szóló fejezeteket) kulcsfontosságúnak tartjuk a második részben foglaltak megértése, továbbgondolása szempontjából. Az itt megismertek fényében derül ki például, mennyire káros volt a turóc- szentmártoniak befelé fordulása; megértjük a nemzeti mozgalom önbizalomhiányát, szövetségeskeresési kényszerét (cseh nemzeti mozgalom, katolikus Néppárt); a parasztság megnyerésének szükségességét stb. Ezzel indokolható talán, hogy a mű első (rövidebb) részének ismertetésére nagyobb teret szenteltünk. A könyv második része a polgári nemzeti mozgalom alakulását vizsgálja az 1890-es évektől 1906-ig — kitekintéssel a szociáldemokráciára és az amerikai szlovákoknak a mozgalomra gyakorolt hatására. A szorosabb értelemben vett polgári nemzeti mozgalmat e rész három fő fejezete tárgyalja, igen részletesen. Miután e fejezetek gazdagsága a mégoly vázlatos ismertetést is lehetetlenné teszi, e részből egy mozzanatot emelünk ki: a szlovák nemzeti mozgalom passzivitásba torkollását az 1880-as évek közepén. A kiegyezés körüli években ígéretes perspektívák mutatkoztak a szlovák nemzeti mozgalom és a magyar állam „össze- békülése”, így a mozgalom fellendülése előtt (szlovák tanítási nyelvű felsőbb iskolák, egyesületek, a közigazgatásban levő részvétel stb.). Ennek jogi keretéül szolgálhatott volna a — soha végre nem hajtott — nemzetiségi törvény (1868:44. te.), mely néhány elemétől eltekintve napjainkban Is haladónak számít. A remény, teljes közeledésnek azonban a 70-es évek közepétől véget vetett a magyar kormány türelmetlen, agresszív nemzetiségi politikája (a kormány bezáratta a három szlo vák gimnáziumot, betiltotta a Matica slovenská működését). Mindennek következtében megbukott az az irányzat, amely az aktív tevékenységet, a magyarsággal való megbékélést hirdette. A nemzeti mozgalom vezetése átment a Národnie noviny köré tömörülő turócszentmárton ak kezébe, akik a politikai elnyomásra hivatkozva kilátástalannak ítélték az aktív fellépést. A mozgalom folyamatos gyengülésének okát a turócszentmártoniak szinte kizárólag a nemzeti elnyomásban, az örőszakos magyarosításban látták. A későbbi szlovák történetírás hajlamos ezt az érvelést — legalábbis mentségül — elfogadni. Polányi Imre vitába száll ezzel a leegyszerűsítő nézettel. Logikus érvekkel és statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy a kétségtelenül meglévő nemzetiségi elnyomás és az asszimilációs törekvés vagy egyáltalán nem (összefüggő területen élő szlovák tömbök esetében), vagy csak más, alapvetőbb tényezőkkel együtt volt hatékony. Az asszimilációs folyamat kétirányú volt. A szlovákok nemcsak beolvadtak, de maguk is asszimiláltak. A 19. század második felében Magyarország területén 113 szlovák község veszítette el nemzetiségi jellegét (ebből 95 magyarosodott el), ezzel szemben elszlovákosodott 268 (köztük 58 volt eredetileg magyar). Bizonyítható, hogy az eredeti nemzetiségüket elvesztett községek zöme vegyes lakosságú területen volt; az elmagyarosodott szlovák községek nagy része az erősen iparosodott megyékben található. Súlyos volt a helyzet a szlovák társadalom vezető rétegei esetében: „A tőkés fejlődéssel járó gazdasági integráció kihúzta a regionális nemzeti talajt a szlovák liberális kereskedő-iparos réteg lába alól. Mivel képtelnek voltak ipari burzsoáziává átalakulni, jelentős részük az érvényesülésnek egy más útját választotta: bekapcsolódást — legalábbis politikai asszimiláció révén — az új rendszerbe, a közéletbe. Ugyanez vonatkozik a szlovák nemesség egészére és az értelmiség jelentős részére is. Igen sok szlovákot találunk a kormánypárt, az ellenzéki pártok soraiban, a megyei, városi, az egyházi stb. közéletben.” Tehát a nemzeti elnyomással nem magyarázható (menthető) a turócszentmártoniak politikai passzivitása, mely a szlovák nemzeti mozgalmat elszigetelte tömegbázisától, hosszú évekre egy kisváros szűk rétegének „magánügyévé” degra-
