Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - HOLNAP - Csóka Tibor: A langyos tea
102 HOLNAP A város másik végében bérelek ki egy kávéházi asztalt. Már négy érdeklődőt küldtem el, akik le akartak telepedni mellém. Egyedül szeretnék maradni a gondolataimmal, és túladni az aprópénzen. Az lesz a vége, hogy még elkezdem sajnálni Rozit. Amiért olyan piszok voltam hozzá. De aztán megkeményedem! Fizessen! A hibákért fizetni kell! Eltelik egy kevés idő. Közben nem találkozom sem Rozival, sem a könyvtárosnővel. Nem kellenek. Sőt! Más nő sem kell. Egyelőre magányosan akarok élni. Eltelik egy kevés idő. A magány már kikezdi az agyamat. Rádöbbentem, hogy nő nélkül nehéz élni. (Nővel még nehezebb.) Elmegyek a könyvtárosnő lakására. Ajtót nyit. — Béla itthon van? — Nincs, de minden pillanatban megjöhet. — Engedj be! Hoztam nektek valamit. Kitárja az ajtót és félreáll. Leültet az ebédlőben, és itallal kínál. Ahogy jár- kel előttem, lesem őt. Remekbe szabott példány. Csodálatos, Az igazi „jó nő" megtestesülése. Sárga, szűk szoknyát visel. Izgatóan sárga. Nem! Izgatóan szűk. A hátulján egy bevágás is. Az a mániája, hogy amíg beszélgetek vele, nézek rá meg miegymás, állandóan lehajol, és csipeget a padlóról meg a szőnyegről mindenféle szöszöcskét. Ilyenkor belátok majd minden részletet, és egyből meglódul a fantáziám. Pulóver is van rajta. Sárga, szűk pulóver, házi kötésű. Istenien kihozza a formáját. Gyönyörű mellei vannak. Nagyok és kemények. Ez igen! Előttem hajol le. Meglátom sárga bugyiját is. Elkapom a lábát, magamhoz húzom. A kezén tartja magát, sikítozik, engedjem el. Egy szép forgatással (birkózásban két pont) mindketten lekerülünk a szőnyegre, irgalmatlanul csókolom meg tapogatom. Egy ilyen forgatásnak nem lehet csak úgy ellenállni. Még ott helyben megteszem azt, amit minden nő elvár a szeretőjétől. Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer. Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer. Röhögök. A könyvtárosnőnek megégett a feneke és a válla, nekem a térdem és könyököm. Fájdalmas volt ez az egy, két, há, négy. Aztán csendesen szuszog. Szép, kielégült az arca, Simogatja a hajam, az arcom, a mellem, a lábam, az ujjaim. Azután kimegy a fürdőszobába. Csengetnek. Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer. Türelmetlenül. Fut az ajtót kinyitni. Én meg nyugodtan szopogatom az alkoholt. Mert időközben ellátott ezzel-azzal. Idegenkedve végigmér engem, majd a feleségét. „Egy ismerős, hozzád jött”, suttogja az asszony, és kimegy a szobából. — Szüksége van dollárra? — Kitől? — kíváncsiskodik. Előveszem a pénzt. — Hatezer — toldom hozzá. Kiveszi a két bankót a kezemből, vizsgálgatja. Matat a szekrényben (szomszéd nem találtatik), és leszámolja a hat ezrest. — Kösz — vánszorog ki belőlem majdnem kedvesen. Az előszobában hosszan csókolózom a feleségével.
