Irodalmi Szemle, 1987
1987/9 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Néprajzkutatásunk úttörője
ÉLŐ MÚLT Fentebb szóltunk már arról, hogy Manga János a két világháború közti időben a Csehszlovák Rádió Magyar Adásának is munkatársa volt. 1934-ben ő szerkesztette az első vidéki néprajzi közvetítést. A nem mindennapi eseményről egyébként részletesen ír Zalabai Zsigmond Hazahív a harangszó című könyvében.10 Ág Tibor idézett cikkében megjegyzi, hogy A Hét riportere „lelkes hangú beszámolójában részletesen leírta az eseményt”. A cikkíró az adás helyi előkészítőit rendre felsorolta, de megfeledkezett a rádió munkatársairól. „Pedig — írja Ág Tibor — minden bizonnyal az elgondolás és a kivit elezés mögött Manga János állt.” Szerintem nem kizárt az sem, hogy a tudósítást is Manga írta A Hétnek, és szerénységből hagyta ki saját nevét. A pásztói lakodalmas közvetítésről egyébként két írás is megjelent A Hétben. Az 1934. V. 19-i számban Ipolypásztó kettős pünkösdi ünnepe, a V. 26-ikban pedig Riport az első szlovenszkói magyar néprajzi közvetítésről című látott napvilágot. Manga rádiós tevékenységéről a Tátra 1937/6. számában is találtam egy apró hírt. Egri Viktor rádiójegyzetében ezt írja: „A tavaszi műsor több népies tárgyú előadást hozott, köztük Khín Antal (A csallóközi csillagos ég regevilága)t Manga János (Magyar népi táncok Szlovenszkón] előadása érdekességükkel különösen megragadtak.” Majd néhány sorral lejjebb megjegyzi: „Hangjátékok tekintetében a tavaszi műsor szegényesnek bizonyult. A figyelmet jobbára hangmontázsok keltették fel, mint Manga János montázsa a Szent György napi népszokásokról.”11 Bizony érdekes és érdemes lenne Manga ebbéli tevékenységét is feldolgozni. Jómagam is kísérletet tettem erre. Sajnos, amikor ez ügyben levéllel fordultam a rádió egyik munkatársához, az még csak válaszra sem méltatott. Csupán arra lettem volna akkor kíváncsi, őriznek-e valamit Manga Jánostól a rádió archívumában. NÉPRAJZI DOLGOZATAI A SZLOVENSZKÓI MAGYAR LAPOKBAN Manga János cikkeinek és tanulmányainak válogatott bibliográfiája a Néprajzi Hírek 1977/3—4. számában egyetlen olyan írásról sem ad hírt, amely az egykori szlovenszkói magyar lapokban jelent meg. Pedig a helyi újságokon kívül az országos hatáskörű lapokban is közöltek jó néhány Manga-írást. S ezek közül már nem egy kiforrott néprajzi tanulmány volt. Olyan írás, amely a felkészült gyűjtő munkamódszeréről tanúskodik; a szerző jártasságáról, jó megfigyelőképességéről vall. A későbbi önálló művek amolyan előtanulmányainak is nevezhetnénk ezeket. Manga ugyanis már 1936—37-ben kitűnően értekezett a népzenéről s a népi hangszerekről, az ünnepi szokásokról és mitológiánkról. Az alábbiakban — a teljességre való törekvés nélkül — ezek közül az írások közül ismertetünk néhányat. Elsőként a népzenével és a népi hangszerekkel foglalkozó munkákról ejtünk szót. Ipolyvölgyi és csallóközi népdalok címmel a Magyar írásban megjelent tanulmánya12 bevezetőjében Manga hangsúlyozza, hogy: „A magyar népdalok a magyarság évezredes zenekultúrájának és irodalmi kultúrájának bizonyságai, melyek megőrzése és ápolása nemcsak zenetörténeti szempontból, hanem általános kultúrszem- pontból is kívánatos, sőt igen fontos.” A szerző fájlalja, hogy „nálunk erre senki sem gondol, a népdalgyűjtéssel legkevésbé törődnek az arra hivatott tényezők”. Kár, mert amint az írásból kiderül, a harmincas évek közepén Nyitra vidékén, a Csallóközben és az Ipoly mentén sok ismeretlen anyag várta a „megmentést,. Mangának 1934-től 1936-ig az Ipoly vidékén és a Csallóközben 360 addig ismeretlen dallamot sikerült összegyűjtenie. Manga megállapítja, hogy az említett terület községeinek lakossága „még mindig hódol a régi pogányszármazású népszokásoknak”, és ragaszkodik a régi dallamokhoz. Szerinte ezt „az a körülmény teszi lehetővé, hogy a lakosság szegényebb rétege, amely a város népies műdalaival kiszorítja a régi dallamkincset, az országhatár következtében nem kerül a népies műzene hatása alá”. Az Ipoly mentéről egy régi dór skálájú pereszlényi népdal és egy ipolyfö- démesi dudanóta szövegét <eszi közzé írásában. Érdekesek az adatközlőkkel kapcsolatos észrevételei: „Az ipolyvidéki falvakban egy-egy negyvenév körüli férfi 80—100 népdalt ismer. Ugyanebben a korban levő asszony jóval kevesebbet. A falusi asszonyoknál a dallamtud5s maximuma 30—35 év körül van, mert ezen a
