Irodalmi Szemle, 1987
1987/9 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Néprajzkutatásunk úttörője
ÉLŐ MÜLT koron túl már öregasszonynak számít, akinek »világi nótákat« nem illik énekelni. A férfiak 40 éves korig vesznek fel új anyagot, ezen túl már csak a meglevő anyagot tartják meg emlékezetükben, de új anyaggal már nem bővítik dallamtudásukat. Ez a passzív stádium az asszonyoknál 30—35 éves korban kezdődik." Csallóközből — Medvéről, Hodosról és Feketenyékről — elsősorban dudanóta-szö- vegeket közöl a szerző, megállapítva, hogy Csallóközben „él még a legtöbb dudanóta”. „Ezek természetesen szintén a népdalok csoportjába tartoznak, a különbség csak az, hogy a dallamokból félig-meddig hangszeres muzsika lett. A csallóközi falvakban harminc-negyven évvel ezelőtt még a dudás szolgáltatta a tánczenét. Innen maradtak meg a sokszor bizony elég pornográf szövegű dudanóták.” Nyitra vidéki gyűjtéséről „a magyar élet és irodalom szlovenszkói szemléjében”, a Tátrában számolt be Manga.13 Ebben az írásban is felhívja a figyelmet a népzene értékeire. Népdalaink mielőbbi összegyűjtését és ápolását is sürgeti: „Minél előbb összegyűjteni és rendszerbe foglalni mindazt, ami nemzeti jellegünket eddig megtartotta, aztán amíg lehet, tovább megtartani, ápolni a néplélekben. Mert abban a pillanatban, amikor a néplélek hűtlen lesz a múltban gyökerező szellemi erőértékek ösztönszerű használatában, a nemzet, mint egy kisebb emberi közösség, életét befejezte.” A továbbiakban tájékoztatja az olvasót Vikár Béla, Kodály Zoltán és Bartók Béla Nyitra vidéki gyűjtéseiről, majd saját kutatásáról ad számot. A legtöbb dalt Zsérén (29), Lédecen (14), Kalászon (13) és Tildén (12) gyűjtötte. Nagykérről 9, Alsóbodokról, Kolonból és Nagyhindről 8—8 népdal került elő. De gyűjtött Manga Csitáron, Gerencséren, Nagycétényben és Pogrányban is. A gyűjtések során szerzett tapasztalatai alapján megállapítja, hogy „amíg az alkalomhoz kötött dallamokat a hozzájuk fűződött szertartások, mint a néplélek természetszerű társadalmi megnyilvánulásai, a mai napig megtartották, addig az alkalomhoz nem kötött dallamok, mivel tradíciókban gyökerező alapjuk nem volt, egy részük az újabb, népies műdalok befolyása következtében kiszorult a használatból, másik részük pedig beleolvadt a virágzó szertartásos dallamok csoportjába”. Foglalkozik írásában a Nyitra vidéki siratóénekekkel, a szentiváni dalokkal, a virágvasárnapi regösdallamokkal is. A népi hangszerekkel foglalkozó írása szintén a Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet folyóiratában, a Magyar írásban jelent meg.14 A szerző ebben szomorúan konstatálja, hogy „Amíg a népdalok a félreeső falvakban még ma is virágzanak, addig a hangszeres népzene már kiveszőben van”. Szerinte „a gyári termékek már sohasem lehetnek egy emberi közösség spontán kifejezői, mert hiányzik belőlük az a speciális nemzeti jelleg és tradíció, amely a népi hangszereket jellemzi”. A népi hangszerek közül a dudával, a furulyával, a tülökkel és a citerával foglalkozik behatóbban. Az ötfokú furulyákból már csak egyet talált az Ipoly mentén, Ipolyfödémesen. Ennek hangolása az „ógörög skálára” emlékeztette őt. A dudáról elmondja, hogy ezt már ázsiai hazájukban is ismerték a magyarok. A Szlovákiában talált dudákat h5rom csoportba osztotta. Szerinte legegyszerűbbek voltak a csallóköziek; hozzájuk hasonlítottak a Nyitra vidékiek. A palóc dudák, amelyek a harmadik csoportot képezik, „nemcsak hangtechnikailag, hanem külsőleg is sokkal művészibbek az előbbieknél”. A dudások közül is említ kettőt: az ipoly- hidvégi Lőrincz Vincét és a bagotai Szekó Vendelt. A népi hangszerek összegyűjtését ugyancsak sürgette Manga. „Ideje volna, hogy valamelyik szlovenszkói magyar kultúrtes- tület összegyűjtse és megmentse a pusztulástól ezeket a népi hangszereket, amelyek nemcsak népzenei, hanem népművészeti szempontból is nagy értéket képviselnek. Most még lehetséges volna, de néhány esztendő múlva már késő lesz” — írja. Sajnos, ez az adósságunk a mai napig megmaradt. A harmincas évek végére a Manga- cikkben közölt javaslatoknak lett némi foganatjuk. A komáromi Jókai Egyesület épp a szerzőt bízta meg a népi hangszerek összegyűjtésével. S a Komáromi Lapokban Manga rövidesen beszámolhatott a régi hangszerek gyűjteményéről is.15 Népzenénk karácsonyi dallamait mutatja be Mangának az Új Életben megjelent írása.16
