Irodalmi Szemle, 1987

1987/9 - LÁTÓHATÁR - Borisz Jekimov: Minek siratni?

kesztyűje, a szoknyája páncélként fogta körül, égett a két térde, mint a tűzr azután megmerevedett, érzéketlenné vált. De keresnie kellett.

És megtalálta. Kikaparta a hóból, betakarta kabátja szárnyával, elrejtve az idegen tekintetek elől, s hazafelé indult. Csonttá fagyva, sietve, melegre vágyva. A főzőt a szénába dugta, és sietett a meleg házba.

Elgémberedett ujjakkal vetkőzött, levetette az átnedvesedett ruhát, forró teát ivott, mely jólesően melengette bensőjét. Anyósa ott sürgölődött körülötte, sopánkodott.

És akkor váratlan vendégek toppantak be. Nem hallották, mikor jött az. autó, sem azt, hogy bejöttek az udvarba. A rendőröket az ajtóban látták meg, a lepárlót tartották a kezükben.

Azután minden úgy folyt le, mint egy álom. Valamit kérdeztek, valamit válaszoltak. Az anyósa szinte önkívületben ült ott, riadt állatként összehúzódva. Valamiféle papirost olvastak és írtak alá. És aztán mindennek vége lett. Az idegen emberek már kifelé indultak, mikor Sura az asztalra borult és elsírta magát, yele együtt sírt öreg anyósa.

Némán, vigasztalanul sírtak. Rázkódott a válluk, remegett a hátuk. Az elviselhetetlen keserűség ott fortyogott valahol belül, égetett, feszített, és nem csillapodott.

Egy fiatal rendőr és a szakaszvezető hagyták el utoljára a házat.

— Korábban kellett volna sírni — mondta a rendőr. — Most már késő.

A szakaszvezető idősebb volt, tapaszaltabb. Az ajtóban megállt, azután visszafordult az asszonyokhoz. Részvét ébredt benne:

— Jól van; no ... Minek siratni? ... Az ördög vigye azt a lepárlót.

— Fiacskám ... — emelte fel az anyós könnytől nedves, fekete, ráncos arcát.

— Hát amiatt tán? Csak keserűséget szült... Mennyit szenvedtünk miatta! Nem azér, magunkér sírunk mink ...

Ősz fejét ismét karjára hajtotta.

Bizony, magát siratta. A fiát, akit nemrég temetett el, a férjét, az életét, hosszú, keserű életét. És a halálát, amelyet egyre csak halasztgat az isten.

— Magunkér... Magunkér... — ismételte Sura csöndes visszhangként az: anyósa szavait. — Magunkat siratjuk . ..

Haraszti Mária fordítása