Irodalmi Szemle, 1987
1987/9 - Gál Sándor: Árnyjáték, Van-e idő
csillagzuhanásnyi idő is elég átsuhanni évszázadokon e mozdulatlanságot kitöltheti hangtalan zene távoli pentaton muzsika és a születő örök csend a csúcsok alatt az elmondható s az elmondhatatlan magány küszöbén túl a hallgatás felismerhető fehér havazásán van-e még idő a halálig a halálon túl van-e idő úgy vagyok csak jelen miként a látomás vagy miként a fakuló emlék vagy mint a folyó amely medréből kilépve megkétszerezi önmagát valós a helyzet az apály és az áradás s mindaz amit utána a szem fölismer hordalék a homokos parton itt e bezárt ürességben mindez együtt s egyszerre lehet önmaga
/
