Irodalmi Szemle, 1987

1987/8 - HOLNAP - Hizsnyai Zoltán: Ahogyan hiányzanak a percek; Nincs poharad; A harmadik kakasszó; Felebarátaim, tudjátok…; A látás ára

HOLNAP

élve — „rafinált” költő. Nagyon eredeti gondolatai vannak, de az erőltetett formával sokszor elrontja vagy megzavarja a vers felszívódását. Verseiben együtt van az esetlegesség és műviség a költőiséggel és eredetiséggel. A szójátékok és ismétlések általában gyengítik a hatást verseiben. Egyedül talán az Új kor c. darabban jelenik meg valamennyi költői jó tulajdonsága.

A befejező részben Rácz Péter kötet- záró Kierkegaard-esszéje teszi teljessé ezt a nagyszerű csoportmunkát.

3. ká! ká! ká! (JAK Füzetek 9, 1986)

„A Fölöspéldány csoport 1979-ben alakult meg fiatal írókból és képzőművészekből. Egyike volt az első »új hullámos« művészeti társulásoknak Magyarországon ... A csoport idáig csak »élő« irodalmi koncerteken lépett fel

— több ízben az azóta feloszlatott Beatrice együttessel közösen —, ez a füzet az első nyomtatott »fellépésük«...” (Idézet a fülszövegből)

A kötetben szereplő írók és művészek (Bernáth(y) Sándor, Györe Balázs, El Kazovszkij, Kemenczky Judit, Kőbányai János, Szilágyi Ákos, Szká- rosi Endre, Temesi Ferenc) csoportja már feloszlott, így aztán aránylag későn jelent meg a válogatás, majd három év késéssel. Egy kis statisztika: az antológia nyolc résztvevője közül hárman már szerepeltek a Ver(s]ziók- ban, ketten a Lélegzetben (ez összesen négy, hiszen Kemenczky Judit mindhárom antológiában szerepel; El Kazovszkij és Bernáth(y) képzőművész, Kőbányai pedig fotós és publicista). És itt érdemes megállni egy gondolat erejéig. Arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy egyes csoportok hitelüket veszíthetik azzal, ha tagjaik egyúttal más csoport (ok )ba is tartoznak, hiszen itt nem függetlenségük bizonyításáról van szó, hanem — épp ellenkezőleg — arról, hogy e csoportok különböző ars poeticájához esetleg saját autonómiájuk rovására alkalmazkodnak.

A Fölöspéldány csoport „gyűjtését” nehéz, pontosabban lehetetlen pusztán irodalmi szempontok szerint mérlegelni. Az anyagban szereplő versek, képversek, szövegek, publicisztika, napló, tanulmányok, prózák, fotók, képek, kollázsok, „nemversek” azt a benyomást keltik, hogy a társaság személyes kapcsolatai erősebbek (voltak), mint eszmei rokonságuk. Mintha nem is találkoznának az „eszme-barikádokon”. Tetszik határozott és tárgyilagos szembenállásuk a konvenciókkal és tiltakozásuk a sokszor hisztériává fajuló rágalmazás ellen, de mintha túl sok erejüket kötné le a bizonyítgatás ... A színes — talán túlságosan is színes

— válogatásból csak néhány darabot veszek szemügyre.

Temesi Ferenc Nemversei — bármennyire tiltakozik is a szerző —■ „igenversek”. A próza és a líra közt mozgó szövegek — prózaversek? —, amelyekből három ciklust tesz közzé, nem távolodnak olyan messzire a költészet és a próza kialakult jelrendszerétől, mint mondjuk Szkárosi szövegei és akusztikus lírája vagy Szilágyi versei, mégis úgy érzem, ott a helyük ebben a rendhagyó kötetben. Tartalmazzák ugyanis mindazokat az előnyöket és értékeket, amelyek a két műnemre jellemzőek, továbbá magukba olvasztják az avantgarde és a tradicionális irodalom értékeit, végül: rendkívüli érzékkel nyúlnak olyan témákhoz, amelyeket az irodalom már elavultnak hitt — a „közhelyet” új értelemmel töltik meg. Temesi nem játszik önkényesen a formával. Humora egyedi, iróniája és öniróniája metsző. Egyszóval: művei csemegék.

Szkárosi a körülötte kialakult félreértések ellenére ebben a válogatásban a maximumot nyújtja. Nem tud középszerű lenni. Szövegei vagy csapniva- lóak, vagy nagyon jók. Jelen esetben, egy kivételtől eltekintve (A csavargó gróf], versei, publicisztikája nagyszerűek. Nagyvonalúan bánik a formával,