Irodalmi Szemle, 1987

1987/8 - HOLNAP - Juhász József: Kötetek és kísérletek

HOLNAP

ami nem minden esetben meggyőző, de kétségkívül meghökkentő. Stílusa úgy hat, mint aranyhalak közt a ka- csacsőrű emlős, amely ugyan soha nem lehet aranyhallá, de eredeti környezetében sem képes élni. Pontosabban fogalmazva: zászlajára a totális újítást, a konvenciók eltörlését tűzte Szkárosi — és ezt a kötetben meg is valósítja, új értékeket teremtve.

Györe Balázs művei a Lélegzet antológiában szereplőkkel ellentétben nem eléggé meggyőzőek. Mintha alább adta volna. Mindegyik verse a szétszabdalt szavak játéka, vers a formáért, vers a versért, vers a neoavantgarde-ért. Ez alól csak az első kál kát kát vers kivétel. Ott azonban a felsorolást és a semmitmondást viszi unalmas tökélyre.

Szilágyi Ákos verseiben azért jelenik meg az élet, hogy saját véletlen- szerűségén egy jóízűt nevessen. Irónia a javából. És megjelenik a prózai hétköznap („Jaj, kezicsókolom, kicsi / ez az ország! / Egy ekkora ország / örüljön, hogy lyuk van a fenekén!”), hogy új értelmet kapva, önmagát felis- merhetetlenségig torzítva, ugyancsak jóízűt nevessen. Abszurd groteszk: ez lesz az iróniából Szilágyi tollán.

Kemenczky Judit képversei sajátos ízt hoznak a vizuális költészetbe. A Levél Riesen-rad óriáskerék úrnak sorsmintával is képvers, noha értelmezhető „hagyományos” versként is. Azazhogy: „hagyományos” versként is megállja a helyét. A szövegre épülő képversek közt nagyon sok az olyan, amelyben a szövegnek alárendelt szerep jut, a költő szándékával ellentétben. Kemenczkynél a vizuális és a szö- vegi rész egyaránt magas színvonalú. A képvers címet viselő kollázsában nagyon jó térérzéssel, térszerkesztéssel dolgozik, az egymásra halmozott rétegek nem esnek szét. Itt már kevesebb a funkciója a szövegnek (amely a második és a harmadik részben újra előtérbe kerül, ott azonban már csak dekorációként van jelen).

4. Üdvözlet (JAK Füzetek 21, 1986)

Az Üdvözlet antológia (szerzői: Csajka Gábor Cyprián, Csordás Gábor, Lezsák Sándor, Parti Nagy Lajos, Szervác József és Tóth Erzsébet] kizárólag verseket tartalmaz. Hogyha megpróbáljuk elhelyezni a kötetben szereplő alkotókat a magyar költészeten belül, a népi és az avantgarde hagyományból táplálkozó, ugyanakkor társadalmi felelősségtudattal átitatott költészetnek mondhatjuk az övéket, persze költőnként más-más előjelűnek, forrásúnak.

Hátuk közül Csajka Gábor Cyprián az, aki a legközelebb áll az avantgarde hagyományokhoz, ugyanakkor legmesszebbre a társadalmi felelősségtudattól. Nem tartom szerencsés ötletnek, hogy az antológiában szereplő verseit — egy kivételével — a korábban megjelent első kötetéből válogatták be (Tantra). Versei izgalmasak, jellemzőjük az érzelmi túlfűtöttség és bizonyos fokú rezignáltság is.

Csordás Gábor versei közel állnak ahhoz a sziirrealisztikus és sajátosan groteszk verseléshez, amely a nyelvet mint organikus anyagot tételezi, s a nyelv révén éli meg mindazokat a hétköznapokból kizárt-kifelejtett történéseket, amelyekkel a költői individuumot jellemzi. Ügy ír verset Csordás, hogy az olvasót „rászedi”: elhiteti vele, hogy az egyedül lehetséges álláspont a verseiből ágaskodó optimizmus, amely azonban gyökereit a reménytelenség optimalizálásába mélyeszti. És nincs más lehetőségünk, el kell hinnünk neki.

Lezsák Sándor a nyelvnek azt a halmazát használja költészetében, amelyet a vegytiszta irodalom, vagyis amelyet nem fertőztek meg az avantgarde nyelvújítói, s amely az egyszerűsítésre és az érthetőségre épít. Azt a nyelvet, amelyet Ady, József Attila is használt. Nem alkot új szavakat, gondolatmenetét nem homályosítja el „bölcsészkari” szózatokkal, idegen kifejezésekkel. Egyszóval azt próbálja bizonyítani, hogy a hagyományos lí