Irodalmi Szemle, 1987

1987/8 - FÓRUM - Vita a Próbaútról

FÓRUM kötődés szálait. A közvetlen élmények mű­vészetté emelt rétegeit, a közelitől való haladás irányát. Hiányérzetem a próza, pontosabban a prózások viszonylag kis száma. Elgondol­kodtató. Talamon Alfonz elbeszélő ereje és intellektusa egyszerre érték és vonzás. Lehet majd elégtétel? Elválik. Különös jó érzés földim, Hogya György építkező egyé­nisége. Prózai tehetség; a Bodrogköz, Ki- rályhelmec irodalmi regrutát állított. Rakják meg batyuját. FONOD ZOLTÁN A korábbi antológiákhoz képest számomra kellemes meglepetést jelentett a Próbaút. Az antológiában jelentkezők többségét a formai biztonság, a merész újatkeresés jellemzi, mégpedig úgy, hogy a valósághoz való vonzódásuk nem torzul, hanem éltető, erősítő tényezőként van jelen a kötet ver­sei, prózakísérletei mondanivalójában. Ké­tes kísérletekkel teli világunkban ez a kö­tődés biztató is lehet a jövőbeli kibonta­kozás számára, hiszen minden művészetet alapjában a valósághoz való viszonya és az esztétikai elvárások iránti érzékenysé­ge határoz meg. Egészében szimpatikus az is, hogy intel­lektusukkal jelentős írók, költők mértékére figyelnek, s úgy kívánnak „egyedit és megismételhetetlent” alkotni, hogy költő­óriások neveit (Ady, József Attila, Holan, Celan stb.) írták fel szemléletük horizont­jára; korszerűségüknek egyik meghatáro­zója ily módon az igényesség lett. örven­detes, hogy nem életidegen, nem véglete­sen kísérletező költészet ez, a kötetben a valós élet fogalmi jegyei fognak kézen bennünket. Bár nyilvánvalóan ennek a nemzedéki jelentkezésnek is van és lehet „ellenzéke” s köztudott az is, hogy eddig egyetlen irodalmi nemzedék sem lépett nyíltszíni tapssal az irodalmi küzdőtérre, ennek ellenére joggal kívánhatunk a je­lentkező új nemzedéknek sikert, mert megérdemelnek minden támogatást ahhoz, hogy útjuk kevesebb buktatón, gáncsosko- dáson vezessen keresztül, mint a koráb­biaké. Az antológia erőteljes és biztató költői indulásaként értékelem Farnbauer Gábor és Hizsnyai Zoltán jelentkezését. Felfogá­sában, költői eszközeiben, világlátásában lényegében eltérő szemléletet képvisel a két költő, intellektusuk, gondolkodásuk mélyárama és az önkeresés őszintesége azonban mindkettőjükre jellemző. Költői kísérletek, formák, megoldások országút- ján vezet az ő útjuk, akárcsak társaiké, biztató azonban az a határozottság, ahogy tartalom és forma nem a kétes, modern- kedő megoldások felé vezetik őket, ha­nem az igazi költői mondanivaló megfo­galmazása irányában. Az antológia olyan versei, mint a Csöndfal, A szavakra (Hizsnyai Zoltán versei) vagy a Minden furcsát..., Szingu- laritás, Gyufaszál, vagy a bizarr, kémiai képletű Az ibolya illata és a Mi ez, az, ami az... nonszensz-vers (Farnbauer Gá­bortól) egyaránt a kísérletezés bátorságát és a magyar költészet legjobb hagyomá­nyaiba illő vonalat képviseli. Csepécz Szil­via verseiben is megtalálható nyomjelző­ként a bölcseleti igény s a formakészség egyaránt. Egyik legjobb verse talán a Ta­lált tárgyak hivatala. Feliinger Károly az „idő lelkét” vallatja, s költői példái (Ady, Vladimír Holan, Paul Celan, Nagy László) egyértelmű biztatást jelentenek költészete formálódása szempontjából. Hodossy Gyu­la viszonylag kevés verssel van jelen az antológiában, ezek azonban egyértelműen a „költői szőttes” mögöttes területeire utalnak (Valamikori könyörgés, A szél henyél, Le az iróniával!). Juhász József Közép-európai idő című verse a modern kor veszélyeztetett emberének kiváló meg­fogalmazása a groteszk eszközével. Ugyan­csak rendkívül ötletes Mai magyar nyelv­tan című írása. Krausz Tivadarnak jó vers­érzékére, ellenpontozásos mondanivalójára és versei avantgárd jegyeire figyelhetünk fel. Sokszor azonban többre vállalkozik, mint amit mond, s a modoros, polgárpuk­kasztó megoldások sem kerülték el (Ápri­lis 11). Versei közül az Orv gyújtogató, a Zsoltár, a Mikor és hogyan címűek kifor­rottak és egyben jövőt jelző ígéretek. A kötetben jelentkezők közül talán Ra­vasz József indult a legmélyebbről. Bari­féle világ az, amely villanásnyi képekben elénk tárul verseiben, elsősorban négyso­rosai frappánsak. A prózaírók közül Hogya György Sziszüphosz mosolya című novel­lája, Szentandrási Tibor Egy pap története című írása a tehetség jegyeit árulja el. Erőteljesebbnek tűnik fel Talamon Alfonz jelentkezése, aki a modern próza útját járja, ez a hatás érződik az antológiába sorolt két novelláján. Láthatóan Grendel

Next

/
Thumbnails
Contents