Irodalmi Szemle, 1987
1987/8 - FÓRUM - Vita a Próbaútról
FÓRUM Mírpedig aki önmaga reflexeivel azonosul, az fenntartja magának az önálló véleményalkotás jogát, a saját költői-írói út jogát — a költői én jogát. E nemzedék közös vonása továbbá: az intellektuális szemlélet jegyei, a helyzetek, összefüggések értelmi megközelítésének szándéka. Az elemző készség, a dolgok értelmének bontása, felbontása, felfejtése. Értelmi költészet ez túlnyomórészt. Legjobban Farnbauer Gábor fejezi ki: „Szív az ész kelyhében” (Halott verset hozok] „Égre festett ég .. .” Terpeszem c. versében: „Én az vagyok, aki akarja tudni, hogy mit akarjon akarni...” Vagy másutt: „A nevem az emberi önszeretet kényszerzubbonya ...” (Az én nevem) További példák: „Neonközérzettel.. .” (Juhász József: Nyitott bőrönd] „... pont vagyunk az újrafogalmazott törvények végén”. (Juhász József: Az új) Krausz Tivadar írja: „... az idő elmúltakor a dolgok melyek nincsenek meglegyenek” (Nézem a hegyeket] „... ellenőrizd időnként az időt...” (Jelenlegi szemeddel...] „ahol nincs levegő nincs támasza a szárnynak” (Jób ma) „... mégis nyitott sír a torkom ...” (Zsoltár ) Sorolhatnám bizonyításul: a kötetnek alig van verse, amelyben ne lehetne kimutatni a mondanivaló racionális vázát. Racionalizmus, ez is közös jellemzője e nemzedék eszmélésének — gondolkodásának és stílusának. A Próbaút szerzői ösztönösen-tudatosan, együtt és külön-külön, igyekszenek magukat betájolni, behatárolni: meghatározni állapotukat és helyüket. Szinte a kötet alcímeként mondhatnánk: egy nemzedék állapotmeghatározója. E nemzedék-állapot határai érdekesen nagyon tágak: az anyag, a világ, a min- denség, a végtelen, az idő, a tér. A lét. Érdekes: a távoli pontok dominálnak, mintha a távoli világ vonzása erősebb lenne, mint a közelié. Egy ilyen alcímet is adhatnánk a kötetnek: Én és a világ. Én és a világ távolságait vizsgálja ez a költészet. Ugyancsak közös vonása e költészetnek: a realitás, az abszurd, a groteszk, a parabola, a bölcseleti ihletettség erősebb-gyen- gébb keveréke. Ogy érzem, e költői nemzedék gondolkodásának alapvonásait legmarkánsabban Krausz Tivadar fogalmazza és testesíti meg: — a realitás és abszurd határai között. Ennek felel meg e költészet stílusa is, mellőzi a leírásokat, a jelzőket. Ez a stílus a főnevek és igék uralma, feszes, szinte mértanilag szabott. Érdekesek és jellemzőek e költészet hivatkozásai: Holan, Csontváry, Hernádi, Hrabal. Költészetünk meghatározó forrásait tekintve lehet ez a kötet határvonal is: a tárgyiasult korszerűség, a posztmodernség jelzője is. A Próbaút nemzedékének költészete ugyanakkor hiányérzetet is támaszt bennem. Számomra ez rideg költészet, érzelem-, szenvedély-, szerelemszegény költészet. Ezáltal koravén nemzedéknek is érzem a Próbaút költői vonulatát. Hiányzik a táj, hiányzik a környezet konkrétsága. A közeli világ; márpedig a közeli dolgok irodalommá fogalmazásában legérzékenyebb az erkölcsi töltet. Hiányzik e költészetből a nemzetiségi lét emberi térképe és vetülete: a közösség, a közösséghez való viszony: a feszültségek, a konfliktusok, a költői én felelőssége. A vállalás. Márpedig e nemzedéknek kapcsolatot kell teremtenie közvetlen közegével — a társadalommal. Költőnek, írónak ma hallhatóvá kell válnia, érintkezést keresnie, kapcsolatot tartania naponta tapintható, közeli világával. Hisz az élet része vagyunk. Hozzászólásomban külön kívántam foglalkozni a kötet minden egyes szereplőjével. Viszont Zalabai Zsigmond részletes értékelése ezt feleslegessé tette. Minősítéseivel — ha nem is szó szerint — nagyrészt egyetértek. Miközben olvastam a kötet írásait, én fokozott érdeklődéssel és érzékenységgel az egyéniség értelmi-érzelmi kötődéseit ügyeltem s követtem. A mi életünkhöz, s mindenki saját önéletéhez való
