Irodalmi Szemle, 1987

1987/8 - FÓRUM - Klimits Lajos: Néhány megjegyzés a drámáról és a színjátszásról

FÓRUM

színház és rádió érveit vizsgáljuk, nem kevesellhetjük, ha évadonként a színház társulata műsorára tűz egy-egy csehszlovákiai magyar alkotást. A rádió ennél több rádiójátékot mutat be hazai magyar íróktól. Ha a statisztikai adatokat nézzük, minden negyedévben eljut egy új csehszlovákiai magyar dráma a címzetthez, a nézőhöz, a rádióhallgatóhoz. A megírt és elfogadott drámai művek több mint ötven százalékát bemutatják hivatásos művészek közreműködésével. S ezzel elégedettek lehetünk.

Ha mégis gondot okoz a csehszlovákiai magyar dráma és színjátszás, az elsősorban minőségi kérdés. Tehát nem több „drámára” lenne szükség, hanem felkészültebb dramaturgokra, rendezőkre és mindenkire, akinek köze van az előadáshoz. A drámaírásnak, a színpadi hatásnak megvannak a törvényszerűségei, s aki nincs ezeknek a birtokában, nem tudja kiváltani a nézőben, a rádióhallgatóban a drámai hatást.

A színházi előadás létrejöttében meghatározó szerepe van az írónak. De az előadás nem jöhet létre a dramaturg, a rendező, a szcenográfus és a közönség aktív hozzájárulása nélkül. A színházi előadás mindig egy meghatározott közösség alkotómunkájának az eredménye. A dráma talán az egyetlen művészeti ág, melynek ..beteljesüléséhez” szükséges a befogadó, a közönség aktív visszajelzése. A színházi előadás a közönség visszajelzése nélkül hiányos, nem teljes. Peter Karvas, ismert szlovák drámaíró és drámateoretikus írja: ,,A kommunikáció a színházi előadás idején két irányban folyik. A színpadról a nézőtérre és fordítva. A színházi előadás folyamán egy kommunikációs ciklus valósul meg, ami egyedi, csak a színházi előadásra jellemző. Az ismert kommunikációs modell kettős kötöttségű, önregulációs hatás.”3

Az irodalomtudomány és a színháztudomány sok évtizede, sőt talán évszázada vitatkozik, hogy pontosan meghatározza a dráma helyét a művészetben és a társadalmi életben. Vannak, akik a drámát egyértelműen az irodalom három nagy ágának az egyikébe sorolják. De vannak olyanok is, főleg századunkban, akik a drámát kiragadják az irodalomból és a színház szerves részévé teszik. Zoltán Rámpák4 neves szlovák teatrológus tanulmányában hangsúlyozza, hogy a dráma egyformán része az irodalomnak és a színháznak is. Ugyanakkor hivatkozik Jurij Lotman szovjet teoretikus véleményére, aki a drámát mint az orosz irodalom egyik alapvető ágát tartja számon, de ugyanakkor hangsúlyozza azt a lényeges sajátosságot is, amely a színházhoz köti. A hazai teatrológusok közül V. Procház- ka véleménye közelíti meg Jurij Lotman véleményét, ő bizonyos különbségeket keres a dráma és az irodalom további két ága között és azt bizonyítja, hogy ebben a felfogásban hogyan válik a dráma a színház szerves részévé. K. Bundálek cseh teatrológus azt állítja, hogy a dráma előadás nélkül valami nem végleges, valami befejezetlen, tehát valami lehetséges, s ez a lehetséges valami dialektikus kapcsolatban áll valódi létével, ami a színpadi előadás. Bécsy Tamás magyar irodalomtudós az „igazi” drámát irodalomnak tartja, amelyben az „irodalom” mellett megvannak az inszcenálási lehetőségek.

Az elmúlt öt évben a Magyar Területi Színházban bemutatott csehszlovákiai magyar drámák Kmeczkó Mihály „számai” szerint valamivel jobbak voltak az átlagon alulinál (2 sikertelen, 2 átlagon aluli, 3 átlagos és 1 átlagon felüli). Ehhez a megállapításhoz Kmeczkó az előadások számától jutott el. Óvatosságból megjegyzi ugyan, hogy „ebben az esetben az értékítéletnek mindössze egyetlen kritériuma van: a közönség közvetlen és közvetett (a közönségszervezők munkájában tükröződő) véleménye”.5

De valóban a közönség véleményét tükrözik ezek a számok? S valóban az előadások száma dönti el a sikert vagy a sikertelenséget? Egy-egy darab előadásszáma nemcsak a közönség véleményétől függNe vegyék szerénytelenségnek, de sajnos nincsen kéznél meggyőzőbb példám: az 1981—1982-es színházi évadban a Thália Színpad bemutatta Névtelen komédia című szatírámat, és 24-szer játszotta Ke- let-Szlovákia városaiban és falvaiban. Kmeczkó Mihály „értékelése” szerint az előadás a 24 előadásszámmal átlagon aluli minősítést nyert. Nem vitatom a darab művészi értékét, ez a kritikusokra tartozik. De azzal feltétlenül vitatkoznom kell, hogy az előadások száma a darab színvonalától függ.

A Névtelen komédia rendezésével a színház vezetősége Gágyor Pétert bízta