Irodalmi Szemle, 1987
1987/7 - FIGYELŐ - Karol Tomiš: A szlovák hungarológia irodalomtudományi ágának feladatai és problémái
FIGYELŐ szintén Adyval foglalkozott elsősorban. A háborús és háború utáni években e tudományág fejlődésében negyedszázados hiátus jelentkezik. Csak Andrej Mráz, Milán Pisút és E. B. Lukáő időnkénti publikációi emlékeztettek a hiányra, amelyet még az a tény is erősített, hogy az ötvenes években szlovákul kiadott magyar klasszikusok műveihez az elő- és utószót az itt élő magyar nemzetiségű marxista tudósoknak, Sas Andornak, Fábry Zoltánnak, Csanda Sándornak és a szakképzett fordítónak, Tóth Tibornak kellett megírnia. A hivatásos szlovák hungarológia új fejezete csak a hatvanas években kezdődött el. A kezdeteknél ott volt Jaroslava Pa- giaková a magyar irodalmi avantgárdról szóló munkáival, és főképp Rudolf Chmel, aki mennyiségileg és minőségileg is a legjelentősebben járult hozzá a nemzeti újjászületéstől a monarchia bukásáig tartó időszak szlovák—magyar irodalmi kapcsolatainak rendszeres kutatásához. A Két irodalom kapcsolatai c. könyvében közölt tanulmányainak átgondolt elméleti koncepciójuk van, és bőséges forrásanyagra támaszkodnak. Felvetett bennük néhány alapvető elméleti és módszertani kérdést, a kapcsolatok számos eddig feltáratlan területét vizsgálta meg, összevetve elődeinek nézeteivel és koncepcióival. Az utóbbi években a magyar irodalom és a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok vizsgálatát kiterjesztette a XX. századra, beleszámítva a legújabb irodalmat is. Eredményeit a Paralely a konfrontácie4 (Párhuzamok és szembesítések) c. tanulmány- kötetében összegezte. A Szlovák Tudományos Akadémia hun- garológus szakembergárdája erősítésének szükségessége motiválja a hetvenes évek elejétől Karol Tomis XX. századra irányuló rendszeresebb kutatómunkáját. A magyar irodalom szlovák kulturális közegben való irodalomtudományi konkretizációjá- hoz járulnak hozzá Rudolf Chmel, Garaj Lajos, Karol Wlachovsky, Vojtech Kondrót, Ctibor Stítnick^, Karol Tomis és mások fordításkötetekbeli utószavai, recenziói és könyvismertetései. Az említett szerzők re- cenzíós és rendszeres informáló tevékenységükkel bővítik a szlovák hungarológia tevékenységét. Mindez azonban nem oldja meg az alap- problémát: az alapkutatások és a szakemberekkel való ellátottság nagyságrendje közti aránytalanságot, amelyet a tudományág folytatólagosságát biztosító szakemberek utánpótlása bonyolít tovább. S így hungarológiánk elméleti-módszertani gondolkodásának súlypontjába szükségszerűen kerül egyrészt az elsődleges kutatási feladatok körülhatárolása, másrészt a szervezési és intézményes keretek biztosítása lehetőségeinek tisztázása. Ami az elsődleges kutatási feladatokat illeti, le kell szögeznünk, hogy miután az egyéni kutatóprogramok az utóbbi 15—20 évben jórészt a XIX. századra és a XX. század első harmadára összpontosultak, most a figyelmet az utóbbi fél évszázad és a jelen irodalmára kéne irányítani. Persze nem azért, mintha a régebbi korszakok kutatását befejezettnek lehetne tekinteni. Ebben az esetben azokra a jelenségekre kell koncentrálni, amelyek a szlovák és a magyar nép közös sorsának és érdekeinek tudatát erősítik, irodalmi vetületben rámutatnak a társadalmi haladásért, az igazságos és egyenjogú kapcsolatokért és a szocializmusért folyó közös küzdelmünkre. Mindennek időszerű politikai jelentősége van. Nemzeteink 1918-ig egy államközösségben éltek. A szlovákság akkori nemzetiségi és szociális helyzete olyan súllyal nehezedett irodalmi és irodalmon kívüli kapcsolatainkra, hogy ennek nehéz öröksége máig él idegenkedés, téves elképzelések és féligazságok formájában. Leküzdésük érdekében a hungarológia pozitív szerepet játszhat a haladó irodalmi és kulturális kapcsolatok létrejötte törvényszerűségeinek meghatározásával; e kapcsolatok mára minőségileg és mennyiségileg egyaránt magas szintűekké fejlődtek. Ezzel a szlovák hungarológia jelentősen hozzájárulhat a két szocialista nép kölcsönös jó kapcsolatainak elmélyítéséhez. A szocialista korszak irodalmát illetően a két nemzeti irodalom tipológiai hasonlóságainak, individuális sajátosságainak, a fejlődésüket meghatározó konkrét műfajoknak és típusoknak, az irodalom és társadalom törvényszerűségeinek kutatására kell összpontosítani a figyelmet. Ebből kifolyólag különleges jelentősége van a mai magyar társadalmi és kulturális életben gyökerező magyar irodalom fejlődési folyamatai kutatásának. A magyar irodalom tükrözi az új jelenségeket, folyamatokat; ezek viszont eszmeileg, tartalmilag és formailag visszahatnak rá, módosítják a valósághoz való viszonyát. Az élet új jelen
