Irodalmi Szemle, 1987

1987/7 - KRITIKA - Zalabai Zsigmond: Próbaút a Parnasszusra

KAROL TOMIS A SZLOVÁK HUNGAROLÓGIA IRODALOMTUDOMÁNYI ÁGÁNAK FELADATAI ÉS PROBLÉMÁI A hungarológia irodalomtudományi ága, akárcsak a többi társadalomtudományi ág, nem hermetikusan zárt Jelenség. A szlo­vák—magyar irodalmi kapcsolatok és a magyar irodalom kutatása az adott kor társadalmi-történelmi, világnézeti, ideoló­giai, politikai és kultúrpolitikai kontextu­sában valósul meg, s ez meghatározza el­méleti kiindulópontjait, szerepét, tárgyának határait, tartalmát és módszertanát. így volt ez a múltban, s így van ez ma is. Társadalomtudományunk rendszerében el­foglalt helyével függenek össze a szlovák hungarológia társadalmunk fejlődésének jelenlegi szakaszában felvetődő időszerű feladatai is. Erre a tudományágra is vonatkozik a társadalomtudományok elé kitűzött köz­ponti feladat: hozzájárulni az új típusú társadalmi tudat megteremtéséhez, amely képes teljes mértékben dinamizálni a szo­ciális haladást. Az irodalomtudományi hungarológia illetékességének mértékében járulhat hozzá az össztársadalmi törekvé­sekhez — tudományos értékeinek elmélyí­tésével, alkotó potenciáljának, társadalmi hatékonyságának növelésével. Jelenlegi és perspektivikus feladatainak meghatározásához az eddigi eredmények összegezése nyújt kiindulópontot. Ám az összegezési kísérletnél rögtön komoly aka­dályba ütközünk. Hiányzik a megbízható és teljes bibliográfia — a kezdetektől má­ig. Akárcsak a XIX. század, ill. az 1918-ig terjedő időszak szlovák—magyar irodalmi kapcsolatainak kutatásában, ebben a se­gédtudományban is Rudolf Chmel hozzájá­rulása a legalapvetőbb, aki Két irodalom kapcsolatai c. könyvében a szlovák—ma­gyar irodalmi kapcsolatok, valamint a visszhangok bibliográfiáját adja közre, fel- híva a figyelmet ezeknek az adatoknak „előzetes, szelektált és munkajellegű” vol­tára.1 Richard Pražák és Marta Romportlo- vá érdeméből 1966-tól a brünni J. E. Pur- kyné Egyetem gondozásában megjelenik ugyan a Bibliografie československé hun­garistiky2 (Csehszlovák hungarológiai bib­liográfia), mely folyamatosan közli a köny­vekben és folyóiratokban megjelent tudo­mányos publikációk bibliográfiáját — de ez sem teljes. A meglévő információs források alapján is kellőképpen nyilvánvalóvá válik hunga­rológiánk krónikus szakemberhiánya. A fordulat évéig lényegében nem lépett túl az amatőr szinten. Ezt támasztja alá Chmel terjedelmes, előszóval és alapos jegyzetanyaggal ellátott válogatása a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok for­rásaiból és dokumentumaiból (Literárne vztahy slovensko—maďarské)z. A későbbi dokumentumok kiadása még várat magá­ra. Ennek a hiánynak a kitöltése a hunga­rológiai kutatások fejlődésének további előfeltétele. A szlovák irodalomtudományi hungaro­lógia csak a két háború között emelkedett tudományos szintre, főképp Pavel Bújnák, Alžbeta Göllnerová, Emil Boleslav Lukáč és az ígéretes kezdés után fiatalon el­hunyt Rudo Uhlár jóvoltából. Bújnák főleg Arany Jánossal, Göllnerová Szabó Dezsővel, Mikszáthtal és Adyval, Lukáč és Uhlár

Next

/
Thumbnails
Contents